Annak, hogy valaki milyen szakmát választ magának szerepet játszik a közvetlen környezete, a családja, a baráti köre, vagy akár a szomszédságában élők. Som Balázs szakácsmestert édesapja fertőzte meg a főzés szeretetével.
– Édesapám sokat és nagyon finomakat főzött, én meg szívesen segítettem neki – kezd bele pályaválasztásának történetébe. – Aztán amikor nyolcadikban feltették kérdés, mi szeretnék lenni, egyszerű volt számomra a válasz, szakács.
Ahhoz azonban, hogy a pályán maradjon, s a mai napig örömet szerezzen számára a főzés, olyan mester is kellett, mint Juhász László, aki akkoriban a Borostyán Étteremben dolgozott, s aki mellé beosztották, mint tanulót.
– Az első napomat soha nem fogom elfelejteni 300 szelet húst kellett előkészítenem, még este nyolc órakor is ott álltam az asztal mellett – vezet be a kezdetekbe. – Nagyon szép éveket töltöttem ott, az alapfogásokra ő tanította meg. A végzést követően a Bagolyvár étterembe kerültem, s míg a Borostyánban elsősorban menüket főztünk, meg bisztró jellegű ételeket, addig ott az all’a carte volt a jellemző, az étlapról pedig sokféle étel közül választhattak a vendégek, számos különlegesség is volt közöttük. E mellett a rendezvényekhez kapcsolódóan a hidegkonyhai ételek készítésével is kiegészült a szakmai palettám.
Több mint egy évtizedet töltött el a Bagolyvárban, amikor úgy döntött továbblép, új lehetőségeket keres, szerette volna még újabb és újabb szintre emelni a tudását. Ekkor került egy ismerőse révén Villányba a Halasi Pincébe, ahol a fine dining ételkészítési móddal ismerkedett meg a pincészet akkoriban nyílt éttermében, ahol a francia-magyar konyha íz világa jellemezte az étlapon szereplő ételek kínálatát.
– Sok olyan ételkészítési eljárást ismertem meg ott, amelyek akkoriban még újdonságnak számítottak nálunk, s csak később terjedtek el, mint például a thermomix – folytatja tovább. – Innen az utam Pécsre az Addo Étterembe vezetett, ami a Konzum Kossuth térre néző oldalán működött, itt már mint chef dolgoztam. Ez volt az első helyem, ahol a konyhában mindenért én feleltem, aztán, amikor az bezárt ismét Villány és a Halasi Pince következett, ahol akkor már egy új chef vezette az éttermet, aki egy teljesen új arculatot is adott neki. Szerettem vele dolgozni, mert szinte fél szavakból, mozdulatokból megértettük egymást.
Aztán jött egy újabb lehetőség, s úgy gondolta élnie kell vele, ugyanis megkereste az Elefánt Étterem tulajdonosa, s felkérte, hogy dolgozzon vele, mert új színnel szeretné bővíteni az eddig kínált ételek sorát. Ennek már három éve. Az évek alatt szerzett tapasztalatainak átadására is szakított időt, először Villányban bíztak rá tanulókat.
Aztán jött egy újabb lehetőség, s úgy gondolta élnie kell vele, ugyanis megkereste az Elefántos Étterem tulajdonosa, s felkérte, hogy dolgozzon vele, mert új színnel szeretné bővíteni az eddig kínált ételek sorát. Ennek már három éve. Az évek alatt szerzett tapasztalatainak átadására is szakított időt, először Villányban bíztak rá tanulókat.
– A tulajdonos tervei között szerepelt, hogy a szakember-utánpótlás érdekében tanulókat is fogad majd, s miután nekem már voltak Villányban, ezért rám esett a választás, hogy szerezzem meg a mesterlevelet – ad hangot annak, hogy miért is vállalkozott arra, hogy mestervizsgát tegyen. – A felkészítő tanfolyamon lehetőség nyílt arra is, hogy a többiekkel kicseréljük a tapasztalatainkat, ötleteket adjunk egymásnak. Jelenleg három tanuló van a kezem alatt, ebből kettő lány, ők már a technikusi vizsgájukra készülnek és egy fiú, aki jelenleg másodikos. Eddig összesen tíz tanulóm volt, akik közül három – két fiú és egy lány – maradt a szakmában.
Mint mondja, igyekszik a tanulóinak átadni azt a fajta gondolkodás módot, ami feltétlenül fontos ahhoz, hogy ne egy szakma, hanem hivatás legyen számukra a főzés. Vallja, szakács csak az legyen, aki szereti a konyhát, s úgy érezi a főzés az élete, képtelen lenne mással foglalkozni.
– Azok, akik ezt így gondolják, már tanulóként is szívesen dolgoznak nyaranta a konyhán, tudatosan végigjárják a ranglétra minden fokát, annak érdekében, hogy egyszer séfek lehessenek. Szívvel lélekkel, mindent beleadva végzik nap, nap után a dolgukat, folyamatosan képezve magukat, újabb és újabb főzési eljárásokat tanulnak el, amelyeket kreatívan ötvöznek a saját ízlésvilágukkal – ad hangot véleményének.
Vallja, az embert a munkája minősíti, az, hogy milyen ételt tesz le a vendég elé. S ahhoz semmi nem fogható, mint amikor az elégedetten távozik, s legközelebb újrajön, valamint a barátai és a családja körében ajánlja, mint egy olyan helyet, ahol jól főznek és finomat ehetnek.
Sz.K.