Álláskeresési és munkavállalási ismeretek képzés

A képzés célja, a résztvevőket felvértezni olyan eszközökkel, módszerekkel, ismeretekkel és kompetenciákkal, melyek segítségével hatékonyan és eredményesen kereshetnek a személyiségüknek és az érdeklődési körüknek, meglévő kompetenciáiknak, tudásuknak, vagy a képzettségüknek megfelelő továbbtanulási lehetőséget, vagy munkahelyet.

Forrás: pixabay.com

A résztvevők ismerjék meg az egész életen át tartó tanulás fontosságát és jelentőségét, valamint az alaptörvényben és a vonatkozó más jogszabályokban az állampolgárok számára biztosított és szabályozott oktatási és képzési lehetőségeket és formákat.

A képzés során bemutatásra kerülnek az önismeret, a személyiségfejlesztés és a kommunikáció alapfogalmai, alapterületei, folyamatai.

A résztvevők kapjanak használható eszközöket, módszereket a hatékony álláskereséshez, és sajátítsák el az európai önéletrajz és álláspályázat összeállításának, megalkotásának metodikáját.

A képzés célja továbbá, hogy az elsajátított elméleti ismeretek és az elvégzett gyakorlati feladatok a résztvevők tudatos pályaválasztását, pályaorientációját és munkakeresését megalapozzák.

A képzés célcsoportja:

Pályakezdők, továbbtanulás előtt állók, szakma-, vagy munkahelyváltásban gondolkodók, aktív álláskeresők, munkaerőpiaci képzési, átképzési programban résztvevők, a képzés elméleti és gyakorlati ismeretei iránt érdeklődők.

Tematika:

  • Önismeret, személyiségfejlesztés, kommunikáció
  • Az egész életen át tartó tanulás és a pályaorientáció
  • Munkahelykeresés
  • Önéletrajz, álláspályázat
  • Munkavállalási ismeretek

Képzési idő: 28 óra

Maximális létszám: 20 fő.

Minimális létszám: 10 fő.

Képzés formái:

  • online távoktatásos
  • csoportos

Képzési díj: 40.000.-Ft/fő T.A.M.

A képzés elvégzésével megszerezhető dokumentum megnevezése: Tanúsítvány

Amennyiben elnyert hazai, vagy az unió által támogatott pályázati projekttel rendelkezik munkatársai továbbképzésére, vagy elnyert pályázata tartalmaz megvalósítandó tanfolyamot, azt csak:

  • nyilvántartásba vett, engedéllyel rendelkező felnőttképzési intézmény,
  • engedéllyel rendelkező képzési programjával valósíthatja meg.

A felnőttképzési engedéllyel rendelkező képzésen való részvételhez, a képzési díj kiegyenlítéséhez vállalkozások hazai és európai uniós forrásokat igénybe vehetnek.

A képzés a VALI – Vállalkozói Információs portálon vállalkozói információs portálon: https://vali.ifka.hu/hu/courses/item/1569

A képzés a https://kepezz.hu/ oldalon: https://kepezz.hu/Training/Details/14892

Regisztráció az alábbi linkre kattintva, az online regisztrációs lap kitöltésével:

Regisztrációs lap

A PBGSZ Nkft. az érdeklődő magánszemélyek, vállalkozások és intézmények képviselői, valamint a képzésein résztvevők számára továbbá az alábbi felnőttképzést kiegészítő tevékenységeket is nyújtja térítésmentesen:

  • Előzetes tudásszintfelmérés
  • Képzési szükségletek felmérése és képzési tanácsadás
  • Pályaorientációs tanácsadás

A képzésekkel, képzési programokkal, valamint a kiegészítő szolgáltatásokkal kapcsolatban a PBGSZ Nkft. ügyfélszolgálati idejében (H-Cs: 08.30-15.00-ig, P: 08.30-12.00-ig) az ügyfélszolgálattal megbízott munkatársak állnak az érdeklődők rendelkezésére.

Elérhetőségeink: Pécsi Kereskedelmi Központ, PBGSZ Nkft. 7625 Pécs, Majorossy I. u. 36.

  • Piacsek László, 72/507-141, piacsek.laszlo@pbkik.hu
  • Páncél Alexandra, 72/507-178, pancel.alexandra@pbkik.hu

A képzés nyilvántartásba vételi száma: E-001772/2018/D001

A PBGSZ Nkft. felnőttképzési nyilvántartásba vételi száma: E-001772/2018