Elismert vendéglátóipari szakember az 5 Íz Kft. ügyvezetője, Havasi István. A szakma iránti elhivatottságát az is bizonyítja, hogy több évtizede oktatja a vendéglátás szakma iránt érdeklődő tanulókat. Munkáját a tanulók lelkiismeretes felkészítése, a folyamatos, magas színvonalon végzett oktatótevékenység jellemzi. Számos szakács, felszolgáló került ki a kezei alól kiváló szakmai ismereteket szerezve, akik megállják a helyüket a szakmájukban. Havasi István kimagasló oktatói tevékenységét a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Mohácsi Szakképzési Díjjal ismerte el.
– Miért kezdett annak idején tanulóképzéssel foglalkozni?
– Az első tanulóm még 1983-84 körül volt a Halászcsárdában, de kb. 15 éve foglalkozom rendszeresen tanulóoktatással. Szakács, eladó, vendéglátó eladó, pincér és konyhai kisegítő szakmában készítem fel a fiatalokat. Nekem a szakmám a hobbim is, nagyon szeretem csinálni, másrészt pedig annak idején az akkori főnököm kérdezte meg: elvállalom-e, hogy gyerekekkel foglalkozzak. Abban bíztam, hogy lesz 1 vagy 2 fiatal, akit megtarthatunk munkatársnak.
– Milyen tapasztalatokat szerzett a tanulók oktatásával kapcsolatban?
– Az utóbbi időben nagyon sokat változott a képzés, a tanulók, és nem feltétlenül a legjobb irányban. Sajnos sok olyan fiatallal találkozom, aki nem biztos, hogy erre a pályára való. Amikor valaha a vendéglátó vállalatnál dolgoztam, a jelentkezés után elbeszélgettek velünk, hogy miért ezt a szakmát választottuk, mit szeretnénk elérni, megfigyelték a mozgásunkat, mondhatni kipróbáltak bennünket. Ma nincs ilyen, és számos esetben kiderül, hogy nem is a gyerek akarta ezt a szakmát, hanem a család.
Azt tapasztalom, hogy ha a fiatalok végeznek az iskolában, akkor az az első, hogy külföldre menjenek. De aki levizsgázott, még nem biztos, hogy külföldi munkára érett. Még szükség lenne a tapasztalat megszerzésére, hisz a szakmunkásképzés alatt csak az alapokat sajátítják el. A tanulóim közül többen külföldön kötöttek ki, van, aki megállta a helyét, és már státusza van Angliában vagy Németországban, de a többség 1-2 hét után hazajött, mert ott a 8 óra munkaidő az 8 óra, nincs annyi szünet, mint itthon.
A következő tanévben öt új tanulóm lesz. Én a szülőkkel is tartom a kapcsolatot, velük is találkozom, szeretném, ha ők is tisztában lennének vele, hogy mit várok és mit nyújtok a tanulóknak. A Busóudvar éttermet családi vállalkozásban visszük, olyan kollégával is együtt dolgozunk, akivel több mint 40 éve együtt jöttünk el a pécsi Nádorból, mást pedig én tanítottam. Ők nagyon sokat segítenek a tanulóképzésben is, összeszokott csapatként dolgozunk.
– Mit kell ma megtanítani a fiataloknak akár a szakmával, akár a munkavégzéssel kapcsolatban?
– Szinte mindent. Azt vettem észre az utóbbi években, hogy a gyerekek alapvető hiányosságokkal érkeznek. Van, aki nem ismerik a mértékegységeket, ezek nélkül pedig lehetetlenség boldogulni a vendéglátó szakmában. Rengeteg energiánk megy el ezek megtanítására. Alapvető ismereteket kell elsajátíttatni, mint a kézmosás, a köszönés, a testi higiénia. A fegyelmezés is gondot jelent, illetve annak megértetése, hogy a vendéglátás olyan szakma, ahol hétvégén, este is kell dolgozni. Az iskolák sincsenek könnyű helyzetben, mert folyamatosan átszervezik őket, ehhez nehéz igazodni.
Ma az alapján minősítik az üzleteket, hogy milyen különleges technikával rendelkeznek, holott véleményem szerint a legfontosabb a szaktudás, persze, elengedhetetlenek a jó eszközök. Rengeteg újdonság érkezett a hazai gasztronómiába, de ma nem igazán lehet kapni egy jó pörköltet, hagyományos magyar ételt. Mi ilyeneket kínálunk, szeretek tárcsán sütni, bográcsban, faszénen, ezeket igyekszem megismertetni a fiatalokkal. Korábban részt vettem a szakmai vizsgáztatásban, de nem szereztem jó tapasztalatokat. A szakácsok ápolatlanok voltak, piszkos ruhában jöttek a vizsgára és a menüt sem ismerték behatóan. Véleményem szerint ez megengedhetetlen.
– Milyen sikereket ért el a tanulóképzés során, egyáltalán mi jelenti az ön számára a sikert?
– A nálunk végzettek közül többen megállták a helyüket külföldön is, arra büszke vagyok, aki Angliában kisfőnök lett vagy étteremigazgató Ausztriában. Ha valaki érdeklődött a szakma iránt, időt és energiát áldozott arra, hogy jobb legyen, annak szívesen segítettem, akár a munkaidőn kívül is. Több volt tanulóm minden évben visszatér hozzánk és elmeséli, mit csinál, merre vitt az útja.
Sokszor emlegetik a tanulóéveket: a „katonás” rendet, fegyelmet, a plusz követelményeket, amit én a munkámban az évek alatt megéltem, tapasztaltam. Nem mindennel értettek egyet, de rájöttek, hogy igazam volt és most abból „élnek” a szakmában. Ez számomra mindenképpen siker.
Kis Tünde