Csökkenek a rendszerhasználati díjak
A Magyar Energetikai és Közmű-szolgáltatási Hivatal (MEKH) és az Energiaügyi Minisztérium államtitkára, Steiner Attila bejelentette, hogy csökkentésre kerülnek a rendszerhasználati díjak, melynek köszönhetően az áramárak terén is jelentős mérséklődés várható. Az MKIK már 2022. szeptemberében jelezte Nagy Márton, gazdaságfejlesztési miniszternek, hogy a magas rendszerhasználati díjak jelentős terhet rónak a vállalkozásokra, majd a GVI-vel és PwC-vel közösen készített kutatásban ismételten felhívta erre a figyelmet, javasolva az elosztói díj és az átviteli díj mérséklését. A területi kamarai jelzések nyomán pedig ismételten megküldték a javaslatokat Lantos Csaba, energiaügyi miniszternek 2023. március elején. A bejelentés több tízezer cégnek jelent könnyebbséget. A MEKH bejelentése szerint 2024. január 1-jétől a rendszerhasználati díj részét képező átviteli díj átlagosan 30%-kal kerül kevesebbe, míg az átlagosan fizetendő elosztási díjak csökkenése – feszültségszinttől függően – 7-68% közötti mértéket tesz ki. További költségcsökkenést eredményezhet, hogy az energiaárak is mérséklődtek a tavaly őszi-téli időszakhoz képest – így az új áramévre már kedvezőbb