A folyamatos alkalmazkodás a talpon maradás kulcsa

Ugyan hivatalosan már két éve magunk mögött hagytuk a Covidot, a világjárvány utóhatásai ma is jelen vannak a gazdaságban. Különösképpen a jelenléti rendezvények megrendezéséhez kötődő vállalkozások számára jelentett nehézséget a lezárások időszaka, amit – ahogy a rendezvény- és kiállításszervezéssel, valamint ezek kivitelezésével foglalkozó Fair-Expo Kft. ügyvezetőjétől, Ferenczy Tamástól megtudjuk – még mindig nem hevert ki a szakma. Mint mondja, ma sokkal jobb a helyzet, mint volt az elmúlt években, ám még nem érték utol a Covid előtti árbevételt és kapacitáslekötést.

Tovább olvasom »
30 év után újra részt vett a mountain bike Európa-bajnokság emlékfutamán

A napokban éppen egy mountain bike Európa-bajnokság emlékfutamáról érkezett haza Duga Marcell, az ingatlan szakterületeket egyesítő pécsi Go-Home Group Kft., illetve a CENC (Civil Engineering Company) tartószerkezeti és generáltervezési feladatokat ellátó vállalkozás ügyvezetője, aki egyben egy időutazás részese is lehetett. Ugyanis 1993-ban már megrendezték Svájcban, Klostersben ezt a versenyt, amelyen akkor ifiként a magyar válogatott tagjaként indulhatott. A mostani eseményt a 30. évfordulóra hirdették meg kifejezetten azok számára, akik akkoriban is részt vettek rajta. A nevezés feltétele volt, hogy korhű kerékpárral, korhű ruházatban kellett versenyezni. Egy előre kijelölt 9,3 km-es pályán három kört tettek meg a versenyzők körönként 300 méter szintemelkedéssel. Marcell mostani időeredménye lényegesen jobb volt, mint a 3 évtizeddel ezelőtti, ez akkor a 2. helyre lett volna elég, jelenleg pedig kategóriájában a 15-dikként ért be a célba.

Tovább olvasom »
Online marketing audit: a modern nyomolvasás

Egy átfogó online marketing elemzés rengeteg hasznos információval szolgálhat a vállalat számára. Több, mint 23 éve működő online marketing ügynökségünkkel, az RG-STÚDIÓ csapatával számos auditot készítettünk már. Most összegyűjtöttünk, hogy mikor és mit érdemes megvizsgálni egy online marketing elemzés során.

Tovább olvasom »
„Mi nem trendkövetők vagyunk, hanem trendcsinálók”

Tulajdonképpen egy dühös helyzetből született 15 évvel ezelőtt a zuhanásbiztonság területét felölelő GAZEK márka, amikor egy üzleti tárgyaláson az addig munkavédelmi eszközök, felszerelések forgalmazását végző Bogos Csaba úgy döntött: a saját útját fogja járni. Jó érzékkel talált rá az addig hazánkban kevés fókuszt kapott zuhanásbiztonságra, és módszeresen, lépésről lépésre építette fel a mára védjeggyel ellátott márkát. Az eszközfejlesztéssel, -forgalmazással és felülvizsgálattal, oktatással foglalkozó vállalkozás nem a „hagyományos” utat választotta, mint ahogy a cégvezető-tulajdonos látásmódja és gondolkodása is eltér a sémáktól. Ahogy mondja, „mi nem trendkövetők vagyunk, hanem trendcsinálók”.

Tovább olvasom »
Együtt többre megyünk

Covid, alapanyaghiány, infláció, munkaerőhiány – többek között ezekre a külső hatásokra kellett megfelelő választ találniuk fennmaradásuk érdekében a vállalkozásoknak az elmúlt években. Vannak, akik egyedül néztek szembe a kihívásokkal, mások valamelyik klaszter tagjaként – utóbbiak köré mintegy védőhálóként fonódott a klaszteres lét. Összeállításunkban arról kérdeztük a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara által menedzselt klaszterek elnökeit, hogy milyen folyamatok zajlanak a működési szektorukban, mit várnak, mit látnak és ezekre miként tud reagálni az általuk vezetett érdekközösség.

Tovább olvasom »
5%-os kamat mellett mostantól elérhető az új Agrár Széchenyi Kártya MAX+

Az agrárium vállalkozóinak támogatása a Gazdaságfejlesztési Minisztérium, az Agrárminisztérium és a KAVOSZ Zrt. közös missziója. Az ágazatban uralkodó gazdasági nehézségek enyhítésére a Kormány egy új, többlettámogatott Agrár Széchenyi Kártya konstrukció létrehozásáról döntött. A Kormány és a KAVOSZ Zrt. együttműködésének eredményeként az új, kifejezetten az agrárszektor vállalkozóinak támogatását és az általuk fizetendő kamatterhek jelentős enyhítését célzó folyószámlahitel rekordidő alatt került bevezetésre – mondta Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója.

Tovább olvasom »
Nemzetközi gazdasági hírek – 2023 39. hét

Az alábbiakban olvasható a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara nemzetközi gazdasági hírlevele, melyben az európai uniós szakpolitikai aktualitásokról és uniós gazdasági, üzleti vonatkozású hírekről is beszámol. A hírek az alábbi csatolt dokumentumban országonkénti bontásban találhatóak meg. Nemzetközi Gazdasági Hírlevél 2023.09.28. MKIK Külgazdasági hírek

Tovább olvasom »