A rendezvény célja, hogy tájékoztatást nyújtson a külpiacok nyújtotta lehetőségekről mind a kezdő exportőrök, mind a már tapasztalt, de új piacokat kereső vállalatok számára. Az idei konferencia egyrészt kiemelten kezeli Magyarország külgazdasági stratégiáját és prioritásait, másrészt a regionális együttműködés exportfejlesztésben betöltött szerepére fókuszál két panelbeszélgetés keretében. A panelek szakértői a magyar KKV-k külpiaci tevékenysége szempontjából fontos célterületek, a Nyugat-Balkán, valamint a Kárpát-medence és a V4-es országok üzleti lehetőségeit mutatják be.
PROGRAM
Levezető elnök: Fasimon Sándor, az MKIK alelnöke
9.30 – 10.00 | Regisztráció |
10.00 – 10.10 | Köszöntő
Dr. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke |
10.10 – 10.30 | A kormányzat külgazdasági stratégiája és prioritásai
Magyar Levente, miniszterhelyettes, Külgazdasági és Külügyminisztérium |
10.30 – 10.45 | Az energia- és klímapolitika nemzetközi vonatkozásai
Dr. Kaderják Péter*, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár, Innovációs és Technológiai Minisztérium |
10.45 – 11.30 | Üzleti lehetőségek a Nyugat-Balkánon – panelbeszélgetés
A panelbeszélgetést vezeti Galambos Attila, az MKIK Nyugat-balkáni Tagozatának elnöke, a Nemzetközi Kollégium alelnöke Résztvevők: Jákli Gergely, elnök-vezérigazgató, EXIM Hendrich Balázs*, vezérigazgató, HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség Jenei Gábor, Nyugat-Balkáni Programok Végrehajtásáért Felelős igazgató, HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség Dr. Örlős László, ügyvezető, Nyugat-Balkáni Zöld Központ Nonprofit Kft. Ragab Ádám, ügyvezető igazgató, Adriatic Appraisal Kft. *felkérés alatt |
11.30 – 11.40 | Kérdések és válaszok |
11.40 – 12.00 | Networking kávészünet |
12.00 – 12.50
|
Közép-európai regionális együttműködés – panelbeszélgetés
A panelbeszélgetést vezeti Radetzky Jenő, az MKIK elnökségének tagja, a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke Résztvevők: Kiss-Parciu Péter*, határ menti gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkár*, Külgazdasági és Külügyminisztérium Csík László, ügyvezető igazgató, CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft. Jobbágy Dénes*, elnök-vezérigazgató, Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. Dávid Andor Ferenc*, ügyvezető igazgató, Nemzetközi Visegrádi Alap Wolf László, vezérigazgatóhelyettes, OTP Bank *felkérés alatt |
12.50 – 13.00 | Kérdések és válaszok |
Részvétel feltételei
Jelentkezési határidő: 2020. február 24., hétfő
A rendezvényen való részvétel ingyenes, de előzetes online regisztrációhoz kötött.
A férőhelyek száma korlátozott, ezért a jelentkezések azok beérkezésének sorrendjében kerül elfogadásra. Egy vállalkozás képviseletében maximum 2 fő vehet részt az eseményen.
Csak az állami szervezetek képviselőinek, illetve azoknak a vállalkozásoknak a jelentkezését tudjuk elfogadni, amelyek a kamarai regisztrációs kötelezettségüknek eleget tettek, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, vagy a Magyar Ügyvédi Kamara tagjai.