Klaszterek – Együttműködés felsőfokon

A kamara több klaszter megalakításában és menedzselésében vett és vesz részt. A klaszteresedés előnye a cégek képességének hálózatszerű összefogása, közös versenyképességük növelése. Mindezt költségcsökkentés mellett tudják létrehozni, az erőforrásaikat kihasználni.

A cégek egymás közti tapasztalatcserék segítségével bővítik szaktudásukat, bizalmi kapcsolatot alakítanak ki, és nem utolsó szempont, hogy az érdekeik érvényesítése, lobbierejük együtt dolgozva sokkal nagyobb.

A kamara által menedzselt klaszterek:
Emellett alapító tagként szerepet vállal a

Klaszterekkel kapcsolatos hírek

A szerencse a felkészültség és a lehetőség találkozása – átadták a DDGK ösztöndíjait

A szakma iránti valódi érdeklődés sokszor jóval túlmutat azon, amit az iskolai eredmények önmagukban megmutatnak. Ebben fontos szerepük van azoknak az oktatóknak, akik a tananyag átadásán túl arra ösztönzik diákjaikat, hogy kíváncsian forduljanak a szakmájuk felé, fejlődjenek és új tapasztalatokat szerezzenek. A Dél-Dunántúli Gépipari Klaszter ösztöndíjprogramja éppen ezért a tanulókat és az oktatókat egyaránt elismeri. A 2025/2026-os tanév díjait Pécsen és Kaposváron adták át.

Bővebben »
Sikeresen lezajlott a 2. Klaszter Reggeli a DDRIÜ-nél

Augusztus 26-án rendezte meg a Kulturális Kreatív Ipari Klaszter a Klaszter Reggeli rendezvénysorozat második alkalmát, ezúttal a Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség Nonprofit Kft. (DDRIÜ) vendégeként, Pécsett. A reggeli, kötetlen hangulatú szakmai találkozó ezúttal is bizonyította: a kreatív ipar rendkívül sokszínű. A DDRIÜ tárgyalójában olyan, egymástól merőben eltérő területeken dolgozó vállalkozások és szervezetek képviselői ültek egy asztalnál, mint a Pannon Filharmonikusok, a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft., a Braun Home Design lakberendezési stúdió, a Charter Informatika Kft., az Audrey Leather Goods bőrdíszmű-műhely,

Bővebben »
A bárpult, amelynek a legfontosabb része láthatatlan

Egy ötcsillagos budapesti szálloda központi terében ma egy különleges, növényekkel övezett bár fogadja a vendégeket. A tekintetet az íves faburkolat, az ónix márvány, a növények és a látványos kialakítás vonzza. A háttérben azonban egy rendkívül összetett acélszerkezet áll, amelyet komoly mérnöki tervezőmunka előzött meg.

Bővebben »
A pécsi Kreatív Ipari Klaszter modellje országos szintre lép – csatlakozzon Ön is!

Hogyan jut el egy pécsi grafikai stúdió megbízása egy vidéki élelmiszeripari márkához? Miért nehéz egy egyszemélyes divattervező vállalkozásnak egyedül piacra lépnie egy nemzetközi megrendelővel? És mit tehet egy kulturális kreatív ipari (CCI) mikrovállalkozás, ha nincs elég kapcsolata, láthatósága vagy jogi-gazdasági ismerete ahhoz, hogy szellemi termékeit valódi üzleti értékre váltsa?

Bővebben »