Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Disszeminatív szakmai workshop

szeptember 11. @ 08:30 - 17:00

Ingyenes

A Külgazdasági és Külügyminisztérium a KÖFOP-2.1.4-VEKOP-16-2016-00001azonosító jelű, „A Külgazdasági és Külügyminisztérium humánerőforrás-gazdálkodásának és belső képzési rendszerének fejlesztése”című kiemelt projektje keretében –nyolc regionális helyszínen –a projekt keretében megvalósuló „Külügyi és Külgazdasági Tudásbázis” egyes eredményei, különösen a külgazdasági tevékenység lokális, helyi szintű támogatásának–, így a működő tőke beruházás-illetve export-ösztönzésnek a helyi önkormányzatok által is megvalósítható és adaptálható eszközeinek, módszereinek–, valamint a kapcsolódó hazai és nemzetközi jó gyakorlatoknak a bemutatása, illetve az e tématerületet célzó,a Minisztérium által a projekt keretében kidolgozott közszolgálati belső továbbképzéseknek a szélesebb körű megismertetése céljából 2019. szeptember 9-19. között disszeminatív szakmai workshop-sorozatot szervez.

 

PROGRAM:

8:30-9:00 ÉRKEZÉS, REGISZTRÁCIÓ

9:00-9:15 KÖSZÖNTŐ

9:15-10:00 KÖFOP-2.1.4-VEKOP-16 KIEMELT PROJEKT ÉS A KÜLÜGYI ÉS KÜLGAZDASÁGI TUDÁSBÁZIS BEMUTATÁSA

10:00 -10:15 KÁVÉSZÜNET

10:15 -12:00 ELŐADÁSOK –KÜLGAZDASÁGI TEVÉKENYSÉG HELYI TÁMOGATÁSÁNAK ESZKÖZEI, JÓ GYAKORLATAI I. (MŰKÖDŐ TŐKE BERUHÁZÁS-ÖSZTÖNZÉS, EXPORT-ÖSZTÖNZÉS)

12:00-13:00 EBÉD

13:00-13:45 ELŐADÁSOK–KÜLGAZDASÁGI TEVÉKENYSÉG HELYI TÁMOGATÁSÁNAK ESZKÖZEI, JÓ GYAKORLATAI II. (KÜLGAZDASÁGI INTÉZMÉNY RENDSZER ÉS SZOLGÁLTATÁSI KÖR)

13:45 -14:45 KEREKASZTAL-BESZÉLGETÉS

14:45-15:00 KÁVÉSZÜNET

15:00 -17:00 WORLD CAFÉ – INTERAKTÍV ESZMECSERE

 

Felhívjuk a figyelmet, hogy a disszeminatív workshopon való részvételt a közszolgálati továbbképzési kötelezettség („Probono”) alá tartozó tisztviselők éves továbbképzési tervükben –pont értékkel –beszámíthatják.

A rendezvényen való részvétel díjtalan, de regisztrációhoz kötött.

Kérem, hogy részvételi szándékát, illetve távolmaradása esetén a témában jártas szakértő kollégájának delegálását a e-mail címen jelezze!

Részletek

Dátum:
szeptember 11.
Időpont:
08:30 - 17:00
Összeg:
Ingyenes
Esemény címkék:

Helyszín

Kapos Hotel és Étterem
Kossuth tér
Kaposvár, Magyarország
+ Google Térkép