Az Európai Éghajlat-, Infrastruktúra- és Környezetvédelmi Végrehajtó Ügynökség (CINEA) és az Európai Bizottság Éghajlatpolitikai Főigazgatósága információs napot szervez az Innovációs Alap kisléptékű projekteket támogató harmadik projektfelhívásának bemutatására. Ez az új felhívás 2023. március 30-án indul, 100 millió eurós költségvetéssel, 2,5 millió euró közötti és 7,5 millió euró alatti összköltségű projektek számára. A rendezvény során a […]
Magyar Kereskedelmi és Iparkamara
Szabadság tér 7, Budapest, Pest, Magyarország
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Magyar-Német Tagozata Magyar-német üzleti workshopot szervez. A rendezvény célja, hogy tájékoztassa a hazai kis- és középvállalkozásokat a német-magyar bilaterális kapcsolatokról és az üzleti lehetőségekről a relációban. Az eseményen a résztvevők előadásokat hallhatnak a BMW Group hazai szerepéről és feladatairól, nagyszabású debreceni beruházásának aktualitásairól, a szállítói finanszírozásról és finanszírozási lehetőségekről magyar […]
Budapesti Kongresszusi Központ
Jagelló út 1-3., Budapest
Az évente megrendezésre kerülő Külgazdasági Értekezlet keretében 2023. július 6-7. között nyílik lehetőség 20 perces one-to-one (B2B) találkozók során kapcsolatfelvételre a magyar külgazdasági diplomatákkal, akik a külföldi országok piacát és a helyi exportlehetőségeket jól ismerő szakemberek. A rendezvény célja, hogy segítséget nyújtson a kis- és középvállalkozások külpiacra jutásában. A rendezvény helyszíne: Budapesti Kongresszusi Központ (1123 […]
HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség székháza
1027 Budapest, Kacsa utca 15., Budapest
A Knowledge 2 Money Club egy olyan non-profit kezdeményezés, melyet rendszeresen, negyedévente rendeznek budapesti helyszíneken. A rendezvények célja a pályázók sikerességének drasztikus javítása. Ismerje meg a legújabb lehetőségeket, első kézből. A hazai vállalkozások többsége küszködik a nemzetközi piacralépéshez és forrásbevonáshoz szükséges tudás megszerzésével és alkalmazásával. Ennek következménye többek közt, hogy a magyar cégek sikerességének aránya […]
Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara
Krisztina krt. 99., Budapest, Magyarország
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, a New York-i Amerikai Magyar Kereskedelmi Kamara és Magyarország Atlantai Tiszteletbeli Konzulja közös szervezésében Georgia és Dél-Karolina államokból érkező delegációs tagok előadásai révén, a vállalkozók […]
Magyar Kereskedelmi és Iparkamara
Szabadság tér 7, Budapest, Pest, Magyarország
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Magyar-Német Tagozata magyar-német jogi workshopot szervez. A rendezvény célja, hogy tájékoztassa és gyakorlati jó tanácsokkal lássa el a hazai kis- és középvállalkozásokat az üzletkötés jogi vonatkozásairól Ausztriában és Németországban. Az előadások után a résztvevőknek lehetőségük nyílik kérdések feltevésére. PROGRAM 13.30–14.00 Regisztráció 14.00–14.05 Köszöntő Bódi László, az MKIK Magyar-Német Tagozatának elnöke […]
HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség székháza
1027 Budapest, Kacsa utca 15., Budapest
A HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség 2023. október 2‑án információs rendezvényt tart, melynek fókuszában az idei év végével hatályát veszítő, magyar-amerikai kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezményhez kapcsolódó nemzetközi jogi, jogalkotási, valamint a KKV-kat érintő egyéb változások kerülnek bemutatásra, amelyre ezúton szeretettel meghívjuk cégük képviselőit. Az esemény tervezett programja: 8:30 – 9:00 Érkezés, regisztráció 9:00 – 9:15 Megnyitó (KKM/HEPA) […]
Novotel Budapest Danube Hotel
Bem rakpart 33-34., Budapest, Pest, Magyarország
A HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség Magyar-Brit Üzleti Fórumot szervez, Magyarország Londoni Nagykövetségével és a Hungarian British Business Alliance-el (HBBA) együttműködésben. A rendezvény célja, hogy lehetővé tegye a két ország üzleti […]
Partnert keres innováció megvalósításához? Tanácsra van szüksége a piacbővítéshez? Ön egy egészségügyi szolgáltató, aki a legjobb gyakorlatokat vizsgálja? Bármi legyen is a célja, az Advanced Therapies Summit-on megtalálhatja a megfelelő […]
Pécsi Kereskedelmi Központ
Majorossy Imre utca 36., Pécs, Magyarország
A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara örömmel várja az idei évben regisztrált vállalkozásokat egy kötetlen tájékoztatóra, hogy részletesen megismerhessék az igénybe vehető kamarai szolgáltatásokat és együtt megtaláljuk azokat a területeket, ahol kölcsönösen egymás segítségére lehetünk! Rendezványünkön való részvétel díjmentes, de előzetes online regisztrációhoz kötött, melyet a jelentkezés sorrendjében tudunk fogadni maximum 50 főig. Túljelentkezés esetén későbbi […]
HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség székháza
1027 Budapest, Kacsa utca 15., Budapest
A HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség (HEPA) és a Vienna Business Agency (VBA) szervezésében, továbbá az Austrian Business Agency (ABA – Invest in Austria) és Magyarország Bécsi Nagykövetsége szakmai közreműködésével megrendezésre kerül az „Üzleti lehetőségek és terjeszkedés Ausztriában” elnevezésű szakmai esemény, melyre tisztelettel várjuk az érdeklődő cégek jelentkezését. A rendezvényen lehetősége lesz találkozni szakértőkkel, akik válaszolnak az […]
Belgrade Fair
Bulevar vojvode Mišića 14., Belgrade, Szerbia
A HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség közösségi magyar standdal vesz részt a 2023. évi ECOFair Belgrade szakkiállításon, amely 2023. november 28-30. között kerül megrendezésre Belgrádban. Az ECOFair Nemzetközi Környezetvédelmi Vásár a legnagyobb és legreprezentatívabb környezetvédelmi szakmai rendezvény a régióban, amely központi témája a zöld gazdaság, az újrahasznosítás és a hulladékgazdálkodás, azonban a kiállítói és a szakmai programok […]
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Magyar-Német Tagozata Magyar-német online üzleti workshopot szervez. A rendezvény célja, hogy tájékoztassa a hazai kis- és középvállalkozásokat a német gazdaság aktuális körképéről és jövőbeli kilátásairól, a németországi technológiai klaszterekkel való együttműködési lehetőségekről, a magyar vállalatok és klaszterek EU-s pályázatokon való indulásáról, a kimagasló technológiai, műszaki és tudományos kooperációkról a magyar-német […]
Pécsi Kereskedelmi Központ
Majorossy Imre utca 36., Pécs, Magyarország
A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara örömmel várja az idei évben regisztrált vállalkozásokat egy kötetlen tájékoztatóra, hogy részletesen megismerhessék az igénybe vehető kamarai szolgáltatásokat és együtt megtaláljuk azokat a területeket, ahol kölcsönösen egymás segítségére lehetünk! Rendezvényünkön való részvétel díjmentes, de előzetes online regisztrációhoz kötött, melyet a jelentkezés sorrendjében tudunk fogadni maximum 50 főig. Túljelentkezés esetén későbbi […]
Magyar-svájci üzleti webináriumot szervez a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Magyar-Német Tagozata és a Swisscham Hungary - Svájci-Magyar Kereskedelmi Kamara. A rendezvény célja, hogy tájékoztassa a hazai kis- és középvállalkozásokat Svájc […]
HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség székháza
1027 Budapest, Kacsa utca 15., Budapest
A HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség kétnapos képzést szervez 2024. április 11-én és április 17-én, melynek témája a „Fenntarthatóság - Költség vagy sikerkritérium az exportban?” A vállalati fenntarthatóság, az ESG egy üzleti megközelítés, ami növeli a vállalat értékét azáltal, hogy kiaknázza a lehetőségeket és csökkenti a kockázatokat mind a gazdasági, környezeti és társadalmi fejlődés terén. Már […]
HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség székháza
1027 Budapest, Kacsa utca 15., Budapest
A HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség kétnapos képzést szervez 2024. április 11-én és április 17-én, melynek témája a „Fenntarthatóság - Költség vagy sikerkritérium az exportban?” A vállalati fenntarthatóság, az ESG egy üzleti megközelítés, ami növeli a vállalat értékét azáltal, hogy kiaknázza a lehetőségeket és csökkenti a kockázatokat mind a gazdasági, környezeti és társadalmi fejlődés terén. Már […]
Centrum Wystawienniczo Kongresowe
ul. Wrocławska 158, Opole, Lengyelország
2024. április 18 és 19 között a dél-lengyelországi Opole városban immáron 9. alkalommal kerül megrendezésre az „Automotive CEE Day” beszállítói nap. Az esemény Lengyelország egyik legnagyobb autóipari beszállítói találkozója, melynek […]
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Vállalkozásfejlesztési Projektjének keretében 2024. április 23-25. között támogatott részvételi lehetőséggel üzleti delegációt szervez Ausztriába, Welsbe. Az exportőr kis- és középvállalkozások részvételét a Nemzetgazdasági Minisztérium […]
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Vállalkozásfejlesztési Projektjének keretében 2024. május 21-24. között közösségi kiállítási standot szervez támogatott kiállítói vagy vásárlátogatói részvételi lehetőséggel Szerbiába, Belgrádba a Nemzetközi Technika Vásárra. Az exportőr kis- és középvállalkozások részvételét a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatja költségvetési forrásból. A program célja a magyar cégek exportpiaci jelenlétének fejlesztése, üzleti kapcsolatrendszerük bővítése, a két […]
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Vállalkozásfejlesztési Projektjének keretében 2024. június 4-7. között támogatott részvételi lehetőséggel üzleti delegációt szervez Lengyelországba, Poznanba. Az exportőr kis- és középvállalkozások részvételét a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatja költségvetési forrásból. A kiutazás célja - az általános üzleti kapcsolatok fejlesztése mellett - a két ország vállalkozói közötti együttműködési lehetőségek feltérképezése, valamint a lengyel […]
Magyarország Nagykövetsége, Bécs
Bankgasse 4-6., Bécs
Az Ausztriai Kereskedelmi Ügynökök Kamarai Szövetsége és a Bécsi Magyar Nagykövetség Külgazdasági Irodája üzletember találkozót szervez 2024. június 11-én. A következő szakterületekről várnak érdeklődőket: innovatív építőipari anyagok, egészségügyi/orvostechnikai termékek, fémipari termékek, csomagolóipari termékek. Amennyiben nem sikerül megfelelő üzleti partnert találnia, a helyszínen lévő szakértők és magyar-osztrák szervezők készséggel állnak rendelkezésre. A rendezvény szimultán tolmácsolással, német […]
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Vállalkozásfejlesztési Projektjének keretében 2024. június 16-22. között támogatott részvételi lehetőséggel üzleti delegációt szervez Szöulba, Dél-Koreába. Az exportőr kis- és középvállalkozások részvételét a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatja költségvetési forrásból. A kiutazás célja - az általános üzleti kapcsolatok fejlesztése mellett - a két ország vállalkozói közötti együttműködési lehetőségek és a koreai üzleti […]
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Vállalkozásfejlesztési Projektjének keretében 2024. június 18-20. között támogatott részvételi lehetőséggel üzleti delegációt szervez Németországba, Münchenbe. Az exportőr kis- és középvállalkozások részvételét a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatja költségvetési forrásból. A kiutazás célja - az általános üzleti kapcsolatok fejlesztése mellett - a két ország vállalkozói közötti együttműködési lehetőségek feltérképezése, valamint a német […]
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Vállalkozásfejlesztési Projektjének keretében 2024. november 25-29. között támogatott részvételi lehetőséggel üzleti delegációt szervez Lettországba, Rigába. Az exportőr kis- és középvállalkozások részvételét a Nemzetgazdasági Minisztérium támogatja költségvetési forrásból. A kiutazás célja - az általános üzleti kapcsolatok fejlesztése mellett - a két ország vállalkozói közötti együttműködési lehetőségek feltérképezése, valamint a lettországi […]
„Miért éppen Svájc?” címmel tart online tájékoztatót és konzultációt a Bács-Kiskun Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara együttműködő partnereivel a svájci piacra készülő, vagy a már ott jelen lévő, de üzleti kapcsolatait bővíteni kívánó vállalkozásoknak. Időpont: 2024. november 26., kedd, 10.00 Tervezett időtartam: 1-1,5 óra Meghívott előadók: Lipovecz Júlia, igazgató, Swisscham Hungary, Svájci-Magyar Kereskedelmi Kamara Kamara bemutatása, […]
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Magyar-Német Tagozatának következő webináriuma az exportpiacra lépést annak gyakorlati oldalán keresztül közelíti meg tippekkel és trükkökkel. A webinárium során két vállalati tanácsadó cég osztja meg tapasztalatait a piacralépéssel és a bizalmi vagyonkezeléssel kapcsolatban, valamint Juhász Imre volt külgazdasági szakdiplomata ad gazdasági kitekintést. A résztvevők kérdéseiket a platform chatfalán keresztül tehetik […]
Magyar Kereskedelmi és Iparkamara
Szabadság tér 7, Budapest, Pest, Magyarország
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Magyar-bosznia-hercegovinai üzleti workshopot szervez a Magyar-Bosznia-Hercegovinai Gazdasági Vegyes Bizottság keretében működő KKV munkacsoport harmadik, budapesti ülésének margóján. Az eseményre Magyarországra látogatnak négy bosznia-hercegovinai kamara képviselői egy 17 cégből álló üzleti delegációval együtt. A rendezvény kiváló alkalmat nyújt a bosznia-hercegovinai üzleti környezet megismeréséhez, illetve új üzleti kapcsolatok kialakításához. Az alábbi linkeken […]
A cseh Munkaügyi és Szociális Minisztérium és az Állami Munkaügyi Felügyelet az Európai Munkaügyi Hatósággal (ELA) közösen tájékoztatót tart a munkavállalók Csehországba történő kiküldetése esetén a szolgáltatásnyújtás keretében történő bejelentési eljárásról szóló új jogszabályról. Az előadás a munkáltatók, a nem kormányzati szervezetek, az érdekelt szakértők és a munkavállalók számára ingyenes (előzetes regisztrációt követően). Az online […]
Kempinski Hotel Corvinus Budapest
Erzsébet tér 7-8., Budapest
A Külgazdasági és Külügyminisztérium, az Európai Bizottság és a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség közös szervezésében piacra jutással foglalkozó konferencia kerül megrendezésre. A konferencián szakmai előadások, tematikus foglalkozások és interaktív panelbeszélgetés keretében lesz lehetőség a piacra jutással kapcsolatos meglévő ismeretek bővítésére. Helyszín: Kempinski Hotel Corvinus Budapest (1051 Budapest, Erzsébet tér 7-8.) Időpont: 2024. december 6. 8:00 […]
Az USA Accelerator által indított U.S. Market Entry Bootcamp Program egy olyan, immáron második alkalomra megrendezésre kerülő eseménysorozat, melynek célja magyar startup, kis- és középvállalkozások számára az USA piacának bemutatása. A program 2025. március 31. és április 4. között kerül megrendezésre Orlandóban, Florida államában. A gyakorlatorientált oktatás mellett kulturális programok és networking lehetőségek biztosítják, hogy a résztvevők ne csak […]
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2025 márciusi üzleti delegációja Tajpejbe és/vagy Bangkokba kedvezményes lehetőséget biztosít nemzetközi üzletépítésére, piacszerzésre és szakmai programokon való részvételre a […]
Gdańsk, Magyarország Főkonzulátusa
plac Porozumienia Gdańskiego 1, Gdańsk, Poland
A Lengyel Tengergazdasági Kamara (KIGM) és a gdanski magyar főkonzulátusa közös szervezésében egy Lengyel-Magyar Üzleti Fórum kerül megszervezése Gdanskban 2025 április 2-án. Olyan magyar vállalatok részvételére számítanak, akik rendelkeznek ipari, gépipari gyártási export szakmai tapasztalattal és megbízható beszállítói tudnának lenni a gdanski és gdyniai kikötőben működő gépipari termelést folytató lengyel vállalatok számára. A Fórum keretében […]
Az Osztrák Szövetségi Gazdasági Kamara (WKÖ) egy rendezvényt szervez, hogy bemutassa az Európai Unió támogatási lehetőségeit Ukrajna újjáépítéséhez és üzleti lehetőségeket kínáljon az Ön cége számára. Olyan cégek jelentkezését várják, […]
Feira Internacional de Lisboa
R. do Bojador, Lisszabon, Portugal
Magyarország lisszaboni Nagykövetsége immár negyedik alkalommal biztosít lehetőséget magyar cégek számára, hogy térítésmentesen bemutatkozhassanak, az idén 2025. június 3-5. között megrendezésre kerülő Portugal Smart Cities Summit kiállításon. Portugal Smart Cities Summit Várják a vállalatok jelentkezését a kormányzati megoldások, okos város, IT&IOT, kiberbiztonság, mobilitás, energetika, víz-, hulladék- és környezetgazdálkodás, valamint egészségipar területéről. Jelentkezési határidő: 2025. április […]
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.