Dr. Benyeda János emlékére

Életének 74. évében elhunyt Benyeda János, az Európában piacvezető cégnek számító Prophyl Kft. alapítója. A megyei üzleti közösség őszinte részvétét fejezi ki a kiváló üzletember családjának.

Dr. Benyeda János diplomája megszerzése után Mészáros János professzor meghívására az Állatorvostudományi Egyetem Járványtani Tanszékére került.

Ott kezdetben sertés-, majd később baromfi vírusos betegségekkel is foglakozott. Nemzetközileg is jegyzett munkát végzett a malacok TGE betegségének kutatásában, munkatársaival a világban elsőként állítottak elő hatékony vakcinát a betegség megelőzésére. Ugyancsak elsőként ismerték fel az un. TGE-szerű sertés vírusos betegséget.

Kilenc év után a Bólyi Mezőgazdasági Kombinátban folytatta munkáját, ahol a Shaver Baromfiágazat főállatorvosa lett.

Itt diagnosztikai laboratóriumot létesített, amely új alapokra helyezte az üzem állategészségügyi munkáját. Közben számos új baromfibetegség felismerésében és védekezési módszer kidolgozásában vett részt.

1990-ben Prophyl Kft. néven állatorvos feleségével, Varga Évával céget alapítottak. A vállalat együttműködve a Charles River Laboratories-el (USA), Európa legfőbb SPF tyúktojás termelőjévé vált. E mellett a hazai oltóanyag kutatás-fejlesztés legnagyobb integrált haszonállat kísérleti telephelyét működtetik, amely az EU-n belül is jelentős vizsgáló bázisként ismert. Ehhez az ágazathoz komplex diagnosztikai laborhálózat és vakcina termelő egység is tartozik. A cég jelenleg 173 főt foglalkoztat, családi tulajdonban van és a lezajlott generációváltással ott is marad. A Prophyl Kft. folyamatos beruházásaival ma is dinamikusan fejlődik és a térség meghatározó munkáltatójává vált.

Pályafutása során aktívan vett részt a magyar állatorvosi kar szakmai közéleti munkájában. Két cikluson át tagja volt a MOÁE elnökségének. 2003-2011 között a Baromfi-egészségügyi Társaság elnöke volt. Évtizedekig annak vezetőségi tagjaként tevékenykedett.

Munkássága során számos szakmai és társadalmi elismerésben részesült. Köztük a Hutyra Ferenc emlékérem, Derzsy-Díj, Mészáros János Díj, Kakuk Tibor Díj, a Magyar Baromfi Ágazatért Díj. 2016-ban megkapta Baranya-megyében az „Év üzletembere” elismerést is.

Kiérdemelte a Köztársasági Elnök adományozta Magyar Arany Érdemkeresztet is. Mohács Város Díszpolgára. Munkásságával mindig törekedett arra, hogy a megtermelt javakkal hazája és szűkebb pátriája javát, előrehaladását szolgálja, tanácsaival és tapasztalataival segítette nemcsak a kamara, de a megye üzleti közösségét is.

A kamara által szerkesztett Példaképp kötetben így nyilatkozott hitvallásáról:

„Én mindig szakember voltam, csak úgy tűnik, hogy jó dologhoz nyúltunk hozzá és a tevékenység meghozta a sikert. Sok mindent megélt már az ember idős korára, megtalálja néhány elismerés. Nekem mindig az jelent sokat ezekben, hogy remélem: a munkatársaim úgy érzik, nagyobbrészt az ő tevékenységüket, munkához való viszonyukat értékelték.”