#ajelenajövőd

2018.

A megye gazdasági – innovációs arculatát építő kezdeményezést indított 2018-ban a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara partnerségbe hívva a Pécsi Tudományegyetemet, Pécs várost, Baranya megyét, vállalkozásokat és intézményeket, valamint az azokat tömörítő klasztereket.

A kamara összegyűjtötte kiválasztott önkéntes tagjai releváns üzeneteit. Ezeket összesítve, átdolgozva, kialakítva a szlogeneket első körben a megyei kommunikációs felületeken – elsősorban közterületi és elektronikus felületeken – jelenítette meg az információkat, közös releváns üzenetek mellett.

A program által várt eredmények:

– csökkenő elvándorlás

– pályaorientációban a szakmai képzések preferálása

– visszavándorlás megindulása Nyugat-Magyarországról és Budapestről

– tudatos helyi polgárok, akik a gazdasági szereplőket is ismerik és értékelik

– gazdasági közélet erősödése.

2019.

A projekt 2019-ben további önkéntes kamarai tagokkal és új kommunikációs csatornákkal folytatódott.

Rendezvények, különdíjak, sport

Ipar Napjai

Pécs Megyei Jogú Város, a Pécsi Tudományegyetem, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara valamint hét helyi ipari vállalkozás közösen megjelentek az Ipar Napjai – MACH-TECH 2019. szakkiállítás és vásáron, melyet május 14. és 17. között rendeztek meg a Hungexpo területén. A kollektív megjelenés célja Pécs város műszaki portfóliójának bemutatása az ipari termékektől és szolgáltatásoktól kezdve, a K+F+I együttműködési lehetőségeken át, a munka és képzési kínálatig.

PTE Hackathon különdíj

Az ötlettől a megvalósulásig – a PTE Hackathon versenyének célja, hogy a résztvevők bepillantást nyerjenek a vállalkozásfejlesztés alapjaiba. Idén 16 csapat közül a Biowatch csapata került ki győztesként, második helyen a Stepcash végzett, akik olyan kiemelkedően szerepeltek, hogy a kamara és a Webstar Csoport #ajelenajövőd különdíját is megszerezték. A díjat Ivanics Péter (Webstar) adta át. A harmadik helyet a C-Colors csapata vitte el, a 3D Központ különdíját a Nanolight, az ITD különdíját pedig a Pharmanager csapata vehette át.

SZKTV

Az országos Szakma Kiváló Tanulója Versenyen dobogós helyezést elért 5 baranyai tanuló #ajelenajövőd díjat vehetett át a kamarai elnökségi ülésén.

A kamara szakmaismereti versenyein (Gép-ésszel, Villany-Ász, AutóMánia, Épít-Ésszel)  #ajelenajövőd különdíj átadása.

A kamara által menedzselt Építőipari Technológiai Klaszter tagjai az építkezések helyszínein molinot helyeztek el.

Söralátét készítése önkéntes kamarai tag éttermeknek.

PTE MIK Partners’ találkozó

A kamara vezetése a rendezvényen egy kiemelkedően tanuló végzős gépészmérnök hallgatónak #ajelenajövőd díjat ad át. A programfüzetben egy oldal hirdetés elhelyezése.

SPORT

Együttműködési ajánlattal lettek felkeresve a pécsi sportvezetők. Egyrészt, hogy a sportlétesítményekben plakátokat helyezzenek el, másrészt, hogy az általuk szervezett sporteseményeken #ajelenajövőd különdíjat adhassanak át a kamara és a vállalkozások képviselői.

A PVSK-val és a PSN Zrt-vel már elkezdődött a közös munka. A PVSK-Veolia férfi kosárlabda csapat mérkőzésein a LED kivetítőn megjelentek a projekt arculati elemei, a plakátokat elhelyezték, és át lettek adva az első különdíjak is.

Hagyományteremtő centenáriumi labdarúgó tornát szervezett a PVSK Pécsi Vasutas Sportkör. #ajelenajövőd különdíjat a PVSK legjobb játékosa Horváth Bendegúz kapta. Ő vehette át a különdíj mellett a Trackateam sportinformációs szoftvert fejlesztő Webstar Csoport felajánlását, egy 60 ezer forint értékű Withings okosórát. A díjat Vince Gergő szoftvertesztelő adta át.

A PSN Zrt. szervezte a triatlon utánpótlás és váltó országos bajnokságot.  #ajelenajövőd különdíját Sárszegi Noémi kapta, aki az elit mezőnyben 23 évesen lett első a hölgyek között.
A különdíj mellett az RG Net Kft. egy csúcs Bryton kerékpáros computerrel is megajándékozta.  A díjat Herbály István ügyvezető, egyben a kamara alelnöke adta át.

A PVSK által szervezett Pécs-Harkány futóversenyen egy csoport viselte a projektet reklámozó matricát.

2020.

A már eddigi kommunikációs csatornákon tovább folyik a projekt megjelentetése. Emellett a fiatalokat célzó további felületeken kezdődik meg a munka.

Partner intézményeink szakmai rendezvényeihez kapcsolódva, különdíjak formájában hirdetjük a projekt céljait.

További utánpótlás sporteseményeken kapnak különdíjak a helyi sportélet szereplői.