Császár Gergely évek óta a kamara innovációs projektiroda vezetője, emellett az Enterprise Europe Network üzletfejlesztési hálózat regionális irodavezetője. Munkáját mindig precízen, pontosan, és soha nem szűnő lelkesedéssel végzi el, példát mutatva minden kamarai dolgozónak. Császár Gergely munkáját a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Kamarai tanácsos címmel ismerte el.
– Melyek a legfontosabb alapelvek, értékek, amelyek alapján végzi a munkáját?
– A családból hozott alapértékek, a tanulmányok, a sport és az egyéb élettapasztalatok alapján a stabilitást és a folyamatos fejlődést tartom elsődlegesnek, az értékteremtés céljával. Ha a konzervatív értékrendet tekintem: a tisztelet, az erkölcs és az etikus működés fontosak számomra. Kifejezetten a munka világára vetítve pedig abban hiszek, hogy az erős alapokra és háttérfolyamatokra lehet építeni. A megfelelő embert kell a megfelelő helyre tenni, szaktudást és kollektív tudást építeni, ezeket folyamatosan képezni. Ehhez persze időre és belső igényre (is) szükség van.
– Eddigi kamarai tevékenységéből mit tart a legeredményesebbnek, a legsikeresebbnek és miért?
– A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamarában projekt alapon működünk. Hosszú ideje, 2006 óta dolgozom itt. Ez idő alatt rengeteg projektben volt szerencsém részt venni, volt köztük rendezvény, képzés, tanácsadás, üzletkötés, együttműködés stb. Az én értékrendem szerint a siker közös. Ezeket nem egyedül értem el, kellettek hozzá a vezetőim, a kollégáim, a partnereink – lehetetlen lenne felsorolni mindenkit. Most is a támogató munkakörnyezet a jellemző, az irodán belül is ezt a szellemiséget igyekszem továbbvinni.
Jelenleg a magyar vállalkozások külföldi sikereit célzó Enterprise Europe Network a fő projektem, mely szintén nem csak az én érdemem, ha sikerre visszük.
– Tapasztalatai szerint mitől válik előremutatóvá, sikeressé a kamara és a vállalkozások együttműködése?
– A kamara a vállalkozások közössége, nem csak az a munkatársak (mint amilyen én is vagyok), akik operatív munkát végeznek. Számunkra az értékek, az érdekek és a lehetőségek feltárása, kiépítése és közvetítése a cél a megyei, illetve adott esetben a régiós vagy akár az országos előrelépés érdekében. Minél több impulzus ér bennünket, munkatársakat a vállalkozásvezetők részéről, annál sikeresebben tudunk dolgozni értük. Ebbe a konstruktív kritikát is beleértem.
K.T.