Hírlevél – 2024. 01. 11.

 

Kamarai Kétperces

Kamarai Kétperces

Ön a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara hírlevelét olvassa.
#Zöldenergia
Elektromos jármű beszerzés támogatása vállalkozásoknak tárgyában jelent meg az a pályázati felhívás, amelynek célja a tiszta üzemű közlekedés elősegítése, tisztán elektromos meghajtású személyautó, kishaszongépjármű, és kisbusz beszerzésével. A pályázattal kapcsolatban Liszácz Mihályt, az AutóCity Zrt. vezérigazgatóját kérdeztük.

„Fontosnak tartom, hogy eddig csak a magánszemélyek részére nyílt hasonló lehetőség, ezúttal viszont a vállalkozások kapnak támogatást, és ezzel segítséget és lehetőséget a környezetkímélő közlekedésre” – mondta Liszácz Mihály, és azt is hozzáfűzte, hogy az AutóCity Zrt. minden területen felkészülten várja a pályázókat.

„Az AutóCity Zrt. a tavalyi évben rengeteget invesztált ebbe a területbe, szerviz- és töltőinfrastruktúra területén is fejlesztettünk, a kollégáink is képzettek, naprakészek az elektromos autózás témakörében.

Liszácz Mihály

Liszácz Mihály
AutóCity Zrt. – vezérigazgató

Mindhárom általunk képviselt márka széles elektromos autó kínálattal rendelkezik, ezáltal minden kategóriában, akár több modellünk is beleférhet a pályázati kiírásba. Mivel egy nagyobb vállalkozás több járműre is pályázhat, amivel egy kisebb céges flotta kiépítésére is lehetőség nyílik, ebből fakadóan akár stratégiai irányváltásra is alkalmat adhat az adott cégnél ez a pályázat.

A támogatás 30 milliárdos keretösszege magas ugyan, de az egyes régiókra, vármegyékre lebontva már nem olyan sok, így érdemes lehet időben felkészülni. Mi arra buzdítunk mindenkit, hogy már a beadási határidő kezdetére, február 5-re készüljenek fel, jöjjenek el hozzánk, keressék szakembereinket.”


#Jövő

Közel 7000 gyermek és szülő vett részt 2023-ban valamilyen kamarai pályaorientációs programon. A baranyai 113 általános iskolából 105 iskolában jártunk, személyesen találkoztunk a gyerekekkel. A 21 gimnázium közül 19 kérte a pályaorientációs előadásainkat. 10 éve tartó kitartó munka eredményeként, már az általános iskolák és a középiskolák is tudják, ha pályaválasztás, akkor iparkamara


#Kérdések

Érdekli mi az a ragasztott kötéstechnológia? Vegyen részt az AMULET webináriumán.


Mi a véleménye a gazdaság helyzetéről? Mondja el Ön is!


Vállalkozása nem TB kifizetőhely? Ne felejtsen el regisztrálni!



#Lehetőség

2024. január 1-jétől 75%-os, szabadalmi eljáráshoz kapcsolódó támogatást vehetnek igénybe a hazai KKV-k.


Női vezetők figyelem! Indul az EmpoWOMEN exkluzív támogatási program a startupoknak.


Bérkiegészítésre pályázhatnak a vállalkozások a generációváltás biztosítására.


Vegyen részt az Anuga FoodTec-en, az élelmiszer- és italfeldolgozó ipar egyik vezető nemzetközi szakvásárán.


Még lehet jelentkezni a februárban induló, támogatott kamarai gyakorlati oktató képzésre.


Tájékozódjon online az Európai Innovációs Tanács pályázatairól.



#Klaszterek

Leselejtezett esztergagéptől a telephelyberuházás és hajtóműgyártásig – fejlesztések a Szabó Fogaskerékgyártó Kft.-nél.


Új taggal bővült az Építőipari Technológiai Klaszter.


#Üzleteljünk a világban

Nemzetközi üzleti partnerségi ajánlatok


Kozmetikai és gyógyszeripari termékek román gyártója alapanyag- és nyersanyag beszállítókat keres.



Erjesztett gyümölcsből készült snackek brit gyártója kiszervezné fagyasztva szárított termékének gyártását az EU-ban.



Kézzel készített női táskák román gyártója beszállítókat keres bőráru-kiegészítőkhöz.



Macedón vállalkozás partnereket keres az autóiparban felhasználható műanyag és fém alkatrészek gyártásához.



Szlovén vállalkozás autóipari felhasználásra egy- és kétkomponensű műanyagok fröccsöntéséhez keres partnert.

A teljes üzleti adatbázis itt érhető el, angol nyelven.

Nem találja, amit keres, vagy be szeretne kerülni az Enterprise Europe Network adatbázisába?
Írjon e-mailt munkatársainknak: