Akit a folyamatos változás inspirál
Sörös Dávid 2009 óta munkatársa, öt éve pedig a kamara gazdasági vezetője. Már egyetemi gyakornoki időszakát is a kamarában töltötte. Munkájával meghatározó szerepet tölt be a szervezet stabil és átlátható
A projekt célja, hogy a kkv-k számára egy teljesen új tréning módszert dolgozzon ki, hogy az új törvényi szabályozásnak megfelelő energetikai besorolású – energy plus – épületek kialakításra kerüljenek.
Oktatási anyagok kidolgozása, tréningek megszervezése lesz a feladat.
Lead Partner: HGK-Varazdin.
Az összes EU-s tagállamnak ki kell dolgoznia a saját meghatározását az nZEB épületekhez és bár mind Magyarországon, mind Horvátországban vannak elfogadott definíciók, ezekben vannak eltérések.
A két ország egyikében sincs olyan egységes, összefüggő oktatási és gyakorlati képzési program ami, az energiahatékony épületek definícióját, követelményrendszerét, épületgépészeti, technológiai hátterét vagy jogszabályi vonatkozásait tárgyalná.
A program azért is hasznos, mivel az épületek energiafelhasználásáról szóló irányelv (EPBD) szerint 2019-től minden újonnan létesülő középület, 2021-től pedig minden újonnan létesülő épületnél követelmény lesz, hogy ebbe a kategóriába tartozzon. Ez azt jelenti, hogy olyan igen magas energiahatékonysággal rendelkező épületnek kell lennie, amelyben a felhasznált közel nulla vagy nagyon alacsony mennyiségű energiának igen jelentős részben megújuló forrásokból kellene származnia, beleértve a helyszínen vagy a közelben előállított megújuló forrásokból származó energiát is.
Projekt időtartama: 2017.09.01 – 2018.12.31.
A projekt száma: HUHR/1601/4.1.2/0035
Projekt szerződéses költségvetése: 30 083,90 €
Projekt megvalósulásához elnyert támogatás összege: 25 571,31 €
Projekt megvalósulásához biztosított kamarai önerő összege: 4 512,59 €
Támogató: Interreg V-A Hungary-Croatia Co-operation Programme
A program az INTERREG V-A Hungary-Croatia Co-operation Program 2014-2020 keretében valósul meg.
Sörös Dávid 2009 óta munkatársa, öt éve pedig a kamara gazdasági vezetője. Már egyetemi gyakornoki időszakát is a kamarában töltötte. Munkájával meghatározó szerepet tölt be a szervezet stabil és átlátható
Szabó Zoltán, a Yuva Kft. ügyvezető-tulajdonosa olyan vezetőként irányítja a vállalkozást, aki következetesen a technológiai innovációra és a prémium minőség képviseletére helyezi a hangsúlyt. Irányítása alatt a Fruttamax szörpök az
Sziklainé Bán Hajnalka ezüstkoszorús fodrászmester, elismert és nagy tapasztalattal rendelkező szakember. Aktívan részt vesz a szakmai utánpótlás képzésében és a legújabb trendek hazai megismertetésében. A kamaránál immár több mint egy
A nagyváros zajától kellő távolságban, Villánytól 10 km-re, Kisharsány szívében exkluzív környezetben fogadja vendégeit a Bocor Fogadó Apartman és Kemping. A zárt birtok a lelassulásra, pihenésre vágyók, a biztonságot kereső
A több mint négy évtizedes múltra visszatekintő családi vállalkozásként működő pécsi Treszner Villamosipari Kft.-nél is megkezdődött a generációváltás. Egyszerre két irányban is. A vezetői posztokon a gyerekek vették át a
Néhány évvel ezelőtt az agyhullámok mérésére kidolgozott informatikai megoldással, majd egy zeneszerzést segítő digitális hangszerapplikációval vált ismertté a fiatal mérnökök alkotta pécsi Semse World Kft. Eljutottak a lakossági EEG-készülékekhez fejlesztett