Vállalkozók Országos Konferenciája – 2019. részvételi pályázat

TÁVI-41-20-19. sz. Pályázat
A Távoktatási Intézet és szakmai partnerei pályázatot hirdet szakmai programon való támogatott (térítésmentes), ingyenes részvételre az alábbiak szerint.
1. Pályázók köre:
– a KKV szektor résztvevői,
– természetes személyek, akik a közeljövőben szeretnének vállalkozni,
– természetes személyek, akik érdeklődnek a téma iránt,
– BA, MA vagy PhD. tanulmányokat folytató felsőoktatási hallgatók,
– társadalmi, civil szervezetek képviselői,
– önkormányzatok illetve önkormányzati gazdasági társaságok.

2. A pályázati program célja:
A program kiemelt célja, hogy segítse a vállalkozók, cégvezetők operatív és stratégiai munkáját, e mellett kapcsolatrendszer kiépítésére és bővítésére nyíljon lehetőség a szakmai program támogatásával. Korszerű és aktuális ismeretek és információkat biztosítson a szektor szereplői számára annak érdekében, hogy a vállalkozások optimálisan tudjanak működni, valamint eredményességüket javítsák. A pályázati program komplex módon kíván hozzájárulni a vállalkozói kompetenciák fejlesztéséhez, a meglévő kompetenciák tovább bővítéséhez. A szakmai programban gyakorlat-orientált kompetenciákat tartalmaz.

3. A pályázat tárgya:
A pályázat keretében egy szakmai nap kerül megrendezésre „Vállalkozók Országos Konferenciája – 2019.” címmel. A szakmai program a Távoktatási Intézet szervezésében, az Innovációs Társadalomtudományi Főiskola (ITF) Előkészítő és Szervező Bizottsága, valamint a Fóti Közművelődési és Közgyűjteményi Központ szakmai partnerségében valósul meg, a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzügyminisztérium NAV Adószakmai Ügyeiért Felelős Helyettes Államtitkárságának szakmai közreműködésével.

A konferencia ideje:
2019. december 10. (Kedd) 9:20

A konferencia helye:
Vörösmarty Művelődési Ház, Muharay Színházterme
(2151 Fót, Vörösmarty tér 3.)
A szakmai nap kezdete előtt, helyszíni regisztrációt tartunk. A szakmai nap a délutáni órákban ér véget, a szakmai napon tárgyalt témakörök feldolgozását követően. A szakmai előadások anyagát a program szervezője elektronikus formában bocsájtja rendelkezésre. A programon önköltséges büfé üzemel.

A szakmai konferencia programja:
A szakmai napon tárgyalt témakörök gyakorlatorientált kompetenciákat tartalmaznak.

Nyitóbeszéd és köszöntő:
DR. DANYI GYULA, PhD.
egyetemi docens, kijelölt Rektor (ITF) az ITF Előkészítő Bizottságának elnöke

Plenáris előadások:
A KKV versenyképesség jegybanki szemszögből
BANAI ÁDÁM
Magyar Nemzeti Bank, Pénzügyi rendszer elemzésért felelős igazgató

A NAV operatív szerepe a vállalkozások sikeres működésében – meglévő szabályozások tapasztalatai, intelmek
SINKÁNÉ DR. CSENDES ÁGNES
Nemzeti Adó- és Vámhivatal, Adóügyi szakfőigazgató

Levezető Elnök:
Dr. Cehla Béla, PhD.
Kijelölt tanszékvezető, főiskolai docens
Szakmai előadások:
A családi vállalkozások sikerének kulcsa
Dr. Tobak Júlia, PhD. felkért előadó, gazdaságtudományi kutató kj. adjunktus

Jövedelmezőség növelés: A Munkáltatói márkaépítés!
Nagy Róbert, marketing-specialista, ügyvezető (Radír Reklám Kft.)

Pályázati lehetőségek és azon túl…
Huszerl József, pályázati vezető szakértő, főszerkesztő (Pafi.hu)

A felnőttképzés lehetőségei, mint vállalkozásfejlesztési stratégia
Tölli Imre, felnőttképzési vezető

Hogyan legyünk sikeresek? Vállalkozói kompetenciák és azok fejlesztési lehetőségei
Szolláth József, felkért előadó, gazdasági szakértő

A közbeszerzési részvétel KKV-k számára, mint vállalkozásfejlesztési lehetőség
Dr. Molnár Eszter, felkért előadó, közbeszerzési szakértő

Aktuális kihívások és lehetőségek a hatékonyságnövelésben
Dr. Cehla Béla, PhD. Kijelölt tanszékvezető, főiskolai docens

A konferencián való részvétel, jelen pályázat keretein belül térítésmentes.

Rendelkezésre álló státuszok (támogatott) száma kurzusonként: 170 fő.
Jelen pályázat automatikus pályázat. A rendelkezésre álló státuszok a pályázatok beérkezésének sorrendjében kerülnek feltöltésre. Pályázati jelentkezéseket a rendelkezésre álló státuszok erejéig fogadhatunk be. Amennyiben a pályázati határidő lejárta előtt feltöltésre kerülnek a státuszok, úgy az adott pályázati jelentkezés befogadása megtagadható.

4. Általános tudnivalók
A konferencián való részvételről tanúsítvány kerül kiállításra. A konferencia csomag és a részvételt igazoló tanúsítvány, valamint a szakmai előadásokat tartalmazó kiadvány térítésmentesen kerül biztosításra a regisztrált résztvevők számára.

5. Pályázati jelentkezés:
https://forms.gle/zGXDWPjucFZr5DPFA

Jelentkezési határidő: 2019. december 08.

(Telefonos ügyfélszolgálatot a szerteágazó tevékenységünk következtében nem üzemeltetünk – kérdéseit e-mailben tegyék fel. Köszönjük!)

A szakmai program szervezője:
Innovációs Társadalomtudományi Főiskola
Előkészítő és Szervező Bizottsága
2151 Fót, Vörösmarty tér 3.
Információk: ; uni-itf.hu
Facebook: ITF.College, Telefon: 28/366-999