Hamarosan minimum 20 repülőgépet vásárol katonai célokra Nigéria a Pogányban működő Magnus Aircaft Zrt.-től. A kétüléses, roppant kedvező feltételekkel működtethető légcsavaros repülőgépek az afrikai országban egyre nagyobb gondot jelentő terroristák felderítését teszik lehetővé. Kilátásban van egy másik afrikai országgal kötendő üzlet is, de a Magnus nem csak repülőgépekben, hanem a korábban elkezdett kompozit versenykajakok, illetve kishajók gyártásában is szeretne előrelépni. A 4 éve Pogányban letelepedett vállalkozás vezetőjével, Boros Lászlóval beszélgettünk.
– 6-7 hónapos előkészítő munka eredménye volt, hogy januárban a nigériai légierő úgy ítélte meg, alkalmasak vagyunk egy együttműködési megállapodás megkötésére, amit reményeink szerint hamarosan véglegesítünk. Nem harci eszközöket, hanem megfigyelésre és oktatásra alkalmas gépeket szállítunk. Cégünk rendelkezik NATO-tanúsítással, hadiipari beszállítói engedéllyel és tagja vagyunk a Védelmi Szövetségnek is. A megfigyelésre szánt gépeket kamerával szereljük fel, ezeket a típusokat nagy százalékban haderők, légierők, határőrség, hatóságok keresik.
– Miként találják meg az ilyen partnereiket?
– Az a célunk, hogy minden földrészen jelen legyünk, ezért leányvállalatokat hoztunk létre. A repülőgépiparhoz rengeteg engedélyt kell beszerezni ahhoz, hogy gyártani és értékesíteni lehessen. Először a sport-, hobbi-, élményrepülésre vágyókat kerestük, később, amikor meglettek az újabb engedélyeink, a kereskedelmi tevékenységet folytató, mint pl. a pilótaoktatás, a légi fuvarozás piaci szegmenst vettük célba. Emellett a továbbfejlesztéseinknek köszönhetően egy új területet is meghódíthatunk, ugyanis repülőgépeink tökéletesen alkalmasak akár határőrzésre vagy természetvédelmi területek megfigyelésére is.
– Hogyan születnek meg az irányok, hogy merre építkezzenek?
– A termék fejlesztésekor komoly kutatást végeztünk a célpiacra vonatkozóan. A magánszektor számára privát, exkluzív repülést tudunk biztosítani, így ezt az üzenetet kell a megfelelő módon eljuttatni a vásárlóinkhoz. Az oktatásban rengetegen képeznek pilótákat, viszont a vészhelyzeti képzésre ebben a kategóriában és ilyen gazdaságosan jelen pillanatban csak a mi gépünk alkalmas. Ez a képesség vállalatunk stratégiájának egyik alappillére. Amikor elkezdtük a beruházást, nagyjából 15 évre határoztuk meg a sarokpontokat, amihez igyekszünk tartani magunkat. Persze az élet rendszeresen árnyalja ezt, pl. ha a termékeinket nem tudják személyesen kipróbálni a potenciális vásárlók, az nagyon beszoríthat bennünket, ellenben a hosszú távú céljaink kristálytiszták.
– Mi a Magnus erőssége?
– Az a fajta csapatmunka, amit kiépítettünk, ami mentén dolgozunk, lehetőséget ad, hogy sokkal gyorsabban tudunk reagálni a világban zajló változásokra, mint a versenytársaink. Például amikor tavaly március közepén bezárt az ország, és mivel minden kiállítást töröltek, mi már április végén elindítottunk egy online stream előadást, amelyben bemutattuk az új termékportfóliónkat. A versenytársaink még csak most kezdenek hasonló tartalmat gyártani. Emellett igyekeztünk úgy létrehozni a munkaközösségünket, ahol a kiváló szakemberi kvalitások mellett olyan agilis egyéniségek dolgoznak velünk, akik képesek csapatban, közös sikerekben gondolkodni.
– Repülőgépgyártó cég igazgatójának nem születik az ember. Milyen prioritásokat tart szem előtt a munkája során?
– A cégben fontos a jó hangulat, a jó csapat, hogy a helyükön lévő emberekkel tudjunk sikert és eredményt elérni. Erre tudni kell vigyázni és tudni kell működtetni, látni kell a felmerülő nehézségeket és ezekre időben reagálni. A külvilág felé pedig lényeges, hogy hitelesek legyünk, mert nehézségek, problémák mindig vannak, de ha ezeket hitelesen tudjuk kezelni és tartani magunkat a megállapodásokhoz, akkor sokkal könnyebb sikert vagy eredményt elérni, és partnereket találni.
– Miként alakulhat a cég jövője?
– A repülő üzletágban a meglévő folyamataink mellett tovább kell szélesítünk a portfóliónkat, ennek érdekében hamarosan nekiállunk egy négyüléses gép fejlesztésének. A másik üzletágunkban a már működő kompozitüzemre építkezünk. Jelenleg versenykajakokat fejlesztünk és gyártunk, emellett elkezdtünk egy elektromotorral hajtott kisjacht tervezését és gyártását is. A közeljövőben pedig egy nemzetközi cég járműfelépítményeit fogjuk gyártani több éven keresztül nagyobb darabszámban. Ezzel több iparágban meg tudunk jelenni, ami a pandémiás bizonytalanságokat követően a jelenlegi mintegy 80 fős létszámunkat akár 120-130-ra is felduzzaszthatja.
Kis Tünde