December 3, január 22. Pályaválasztási szempontból ez most két fontos dátum. Nézzünk bele jobban.
Rengeteg családban az elmúlt hetek fő témája a középiskolai felvételi, a továbbtanulás. Az első fontos dátum: december 3. Eddig lehet jelentkezni a 4-6-8 osztályos intézmények központi írásbelijére. Intézheti a szülői is, de az általános iskolák jól kézben tartják ezt az adminisztrációt, bízzunk a tapasztalatukban.
Hol írhatja meg a gyermek?
Tulajdonképpen mindegy, mert mindenhol ugyan azt a borítékot bontják fel. A vizsga helyszín megkeresése a legegyszerűbb feladat. Ide kattintva, néhány paraméter megadásával máris láthatjuk, hogy Baranya megyében 14 intézmény nyitja ki a kapuját ezen a napon és várja a vizsgázókat.
Fontos-e egyáltalán, hogy hol írja meg a gyerek? Igen, de ez a gyermek személyiségétől függ. Ha „parázós” a gyerek, fél az új helyzetektől, nem érzi magát jól idegen környezetben, akkor a lakóhelyéhez legközelebb eső, vagy általa esetlegesen ismert iskolába kellene megírni. Vegyük tudomásul, hogy épp elég stressz ez az egész, legalább a helyszín miatt ne aggódjon.
Amennyiben van egy nagyon-nagyon „vágyott” iskola, akkor írja meg ott. Lehet, hogy jobb teljesítményre motiválja Őt, ha azokban a padokban írja a felvételit, ahová be szeretne később ülni, mint diák.
Meg kell-e egyáltalán írni?
Erre nem tudok egy határozott választ adni, minden esetben tájékozódni kell az adott iskolában. Általánosságban azt tudom írni, hogy Baranya megyében a legtöbb gimnázium kéri a központi írásbelit. (Van néhány aki viszont nem: Komlói Kökönyösi Gimnázium, Siklósi Táncsics Mihály Gimnázium, Gandhi Gimnázium, Pécsi József Nádor gimnázium) és vannak olyan gimik, (ahol van általános iskola is), bizonyos osztályzat átlag felett mentesíti a felvételizőt a központi írásbeli alól. Tájékozódni kell!
A megyei technikumok, szakképző iskolák és szakiskolák nem kérik, ők a 7. év végi és a nyolcadik féléves eredmény alapján számolják a pontokat. (kivéve a Széchenyi Technikum, aki kéri)
Készülni kell-e rá?
Igen. Nyomatékosan írom, hogy igen. Az írásbeli nem lexikális tudást kér számon, inkább kompetenciát (képességeket) mér. Gyakorolni kell rá, de az elmúlt évek feladatai és megoldásai fent vannak az Oktatási Hivatal honlapján. Ezeket gyakorolva, megismerve nem fogja azért olyan nagy meglepetés érni a gyerekünket. Ha egy szóval tudnám leírni mi kell igazán: a szövegértés.
A legtöbb általános iskola tanítás után külön órában segít a felkészülésben, de a középiskolák is meghirdetnek különböző felkészítőket, online térben is találunk ilyeneket. Kínálat van, szánjunk rá időt és ha tudunk, pénzt is.
A legtöbben az átlag pontszámot hozzák, frusztráló lehet a kamaszunknak, ha nem írt tökéleteset, mert mondjuk az iskolában ezt szokta meg. Ezt nekünk kell elrendezni a lelkében. Itt nem ír senki maximális pontszámot. Nem is ez a cél.
Idő… igen ez a legnehezebb. 45 perc alatt kell megírni egy feladatlapot és a két feladatlap kitöltése között 15 perc szünetet kell tartani. (vajon ennyi elég-e, hogy kifújja magát, elmenjen mondjuk mosdóba – sorra kerül-e) harapjon, igyon valamit?) Sokat segítene, ha volna némi iskolai helyismerete…
Kell egy tudatos időmenedzsment. Azokkal a feladatokkal érdemes kezdeni, amelyeket rögtön meg tud oldani. A nehezebbeket, a hosszabb időt igénybe vevő feladatokat sem szabad a legvégére hagyni. Ha valami nagyon nem megy, akkor viszont „engedje el” nem érdemes időt szánni rá. Látják: ezért kell gyakorolni.
Amikor vége, kijön az épületből, egy dolgunk van: szeressük. Olyannak amilyen, ha úgy érzi nem sikerült azért szeressük, ha úgy érzi jó lett, akkor azért. Jöhet egy finom süti a cukrászdában, engedjük letölteni azt az „átkozott” játékot a PS4-re. Megérdemli!
Arra kérem Önöket szülőket, hogy a gyerek képességei, érdeklődései alapján válasszanak közösen iskolát, ne hagyják magukat belerántani egy megfelelési kényszer spirálba. Amennyiben bizonytalanok, kétségeik vannak, elvesznek az információ áradatban, jöjjenek hozzánk az ingyenes egyéni pályaválasztási tanácsadásra, melyre itt tudnak regisztrálni.