Gazdasági együttműködési lehetőségek Belgiummal

A Covid időszak múlását jelzi, hogy sűrűsödnek a nemzetközi gazdasági kapcsolatfelvételt célzó delegációk a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamaránál.  2019-es kinevezése óta először látogatott Pécsre őexc. Siegfried Peinen, Belgium nagykövete. A kamarai megbeszélésre a Flamand és Vallon régiók kereskedelmi tanácsosait, valamint Vallónia-Brüsszel akadémiai és kulturális attaséját fogadta dr. Síkfői Tamás a kamara elnöke.

A megbeszélés kiemelt témája a helyi vállalkozói és gazdasági helyzet, valamint a pécsi, baranyai meghatározó cégek bemutatása volt. A két ország közötti diplomáciai kapcsolatok 100. évfordulójának eseményei is zajlanak idén, mely számos gazdasági együttműködési lehetőséget kínál a résztvevő vállalkozásoknak.

A kamara koordinálásban a helyi kulturális és kreatívipari szervezetekkel és vállalkozókkal együttműködve minden évben megrendezésre kerül a DesignPécs egy hetes programsorozat. Ebben a 2023-as év rendezvényei kapcsán javasoltak együttműködést belga dizájnerekkel, hiszen számos olyan belga érdekeltségű cég is megtalálható Baranyában, akiknek itt helyben is találunk partnert a terveik kivitelezéséhez.

Az ipari és technológiai partnerség legaktuálisabb tevékenységi területe most az alternatív energiaforrások felhasználása. A megyénkben gyártott szélturbina motor-, és generátorházak, valamint hidrogéntechnológiával foglalkozó cégek számára több bemutatkozási lehetőséget és tanulmányutat is szerveznek a belga kereskedelmi képviseletek a közeljövőben. Az ArchEnerg Klaszter szervezésében 2022. október 5-7. között Budapesten kerül megrendezésre a SmartEnergy Project Meeting, valamint november közepén az antwerpeni kikötő hidrogénalapú megoldásaival ismerkedhetnek meg az érdeklődő vállalkozók.

A felek megállapodtak abban, hogy a belga-magyar kapcsolatok kiépítésének és fejlesztésének reményében folyamatosan tájékoztatják egymást a lehetséges gazdaságfejlesztési törekvésekről és üzleti partnerkereső lehetőségekről.