A kamara szervezésében, a sikeres mestervizsga után, vehették át mesterlevelüket ünnepélyes keretek között az autó-, gázfogyasztóberendezés- és csőhálózat-, és villanyszerelők, valamint öt esztendő után a kereskedő mesterek. Az ünnepi esemény keretében ketten koszorús mester cím tulajdonosai lettek.
Rabb Szabolcs, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára köszöntőjében arról beszélt, hogy maga is felnőtt fejjel villanyszerelőnek tanult, amire Dunavölgyi János beszélte rá. Mint elmondta, egy nála húsz évvel fiatalabb villanyszerelő mesternél inaskodik. Egyre jobban megismeri ezt a fizikai erőnlét mellett, magas szintű szellemi tevékenységet is megkívánó szakmát.
Szólt arról is, egyre keresettebbek a jó szakemberek. A mesterek feladata pedig az is, hogy a tanulóikkal olyan szinten szerettessék meg a tanult szakmájukat, hogy azok a végzést követően maguk is célul tűzzék ki a mestercím megszerzését, folyamatosan képezzék magukat, fejlesszék a megszerzett tudásukat.
Mindehhez Várszegi Gyula, a kamara szakképzésért felelős alelnöke hozzátette, hogy a mestertanfolyamokat még a pandémia idején is megszervezte a kamara szigorú egészségügyi előírások betartása mellett. Idén pedig, kereskedőmestereket is avathattak, amire öt évvel ezelőtt volt utoljára példa.
– Nagyon jó látni, hogy fontosnak tartják a vállalkozók a mestercím megszerzését, ami egy lehetőség is egyben a szakmák becsületének visszaszerezésére. Aki komolyan veszi a szakmáját, az haladni akar a korral az folyamatosan fejleszti a tudását, az önképzés része a mesterképzés, amit a benne résztvevők egyre komolyabban vesznek. Minden szakma krémje a mester, a magas minőséget képviselő szakembereknek van jövőjük, ők jelentik a biztosítékot arra, hogy az általuk végzett munka kiállja az idő próbáját.
A Zsolnay terem asztalai mellett nemcsak a mesterek, de azok családtagjai is helyet foglaltak. A nevek hallatán előkerültek a mobiltelefonok, sorra készültek az eseményt megörökítő képek.
– Mindig is érdekeltek a villanyszereléshez szorosan kapcsolódó szakmák, ennek ellenére csak több mint egy évtizede szereztem végzettséget, mint villanyszerelő – kezdi beszélgetésünket Tóth Péter, miután átvette a mesterlevelét. – Rádió és tv műszerészként végeztem, de az évek során folyamatosan képeztem magam, számos területen dolgoztam. Voltam riasztó-szerelő, PLC-programozó és még hosszan tudnám sorolni, hogy mi minden. Egy volt a fontos, amit csinálok valamilyen módom kapcsolódjon az elektromossághoz.
Kitért arra is, hogy van egy saját hangtechnikával, hangosítással foglalkozó vállalkozása. Nemrégiben megszerezte a szakoktatói végzettséget a kamara által indított tanfolyam keretében. Jelenleg a Baranya Megyei SZC Simonyi Károly Technikum és Szakképző Iskolában a hangtechnikusok gyakorlat-vezetője.
– Amikor meghallottam, hogy a kamara villanyszerelők részére indít mestervizsgára felkészítő tanfolyamot, azonnal jelentkeztem. Nagyon fontosnak tartottam, hogy megszerezzem a mesterlevelet, szerintem ugyanis ez a szakma felsőfoka. A felkészítő tanfolyam nagyon magas szinten zajlott, a legújabb eljárásokkal, anyagokkal ismerkedhettünk meg. A középpontjában az automatizálás állt. Annak ellenére, hogy magam épület-villamossággal foglalkozom, nagyon sok új ismreretre tettem szert az eltelt hónapokban – emeli ki.
Dunavölgyi János villanyszerelő mester, a Pécsi Ipartestület elnöke, a villanyszerelő mestervizsga-bizottság tagja, annak a véleményének adott hangot, hogy örömmel látta, ebben az esztendőben ismét sokan vállalkoztak arra, hogy letegyék a mestervizsgát.
– Mindannyian felkészültek voltak, volt közöttük olyan, aki közel ötven oldalas portfóliót készített a vizsgára. Az pedig különösen jó, hogy sok volt a 35 év alatti fiatal, a legfiatalabbak pedig még a 30-at sem töltötték be. A vizsgázók jelentős része egyéni vállalkozóként tevékenykedik. Szebényi Zsolt, pedig már a harmadik szakmában szerezte meg a mesterlevelét – tette hozzá.
A mesterek pedig folyamatosan reflektorfényben vannak, olyannak kell lenniük, hogy elfogadják a véleményüket. A mesteravatón több generáció is találkozott a villanyszerelők esetében az Aranykoszorús Mester címet elnyert Gulácsi János, aki egykoron a megye legfiatalabb, most pedig a legidősebb ma is aktívan tevékenykedő villanyszerelőmestere.
Gulácsi János neve nemcsak itthon, de ország határon kívül is jól cseng. Négyszáz templomtoronyban működnek az általa kifejlesztett szerkezetek Európában ő épített először kvarcórát templomtornyokba. A mai napig dolgozik, hetente ezer kilométert is megtesz. Korábban több alkalmazottja is volt, ma már ketten felügyelik az óraszerkezeteket.
– Az első szerkezetet Tihanyban szereltem be – ad hangot a kezdeteknek. – A munkámért a tihanyi apáttól egy kvarc órát kaptam ajándékba, az indította el bennen a gondolatot, ezt a szerkezetet én is meg tudom csinálni. A prototípust el is készítettem, hosszú ideig a műhelyemben volt, ott finomítottam folyamatosan. Azonban egyszer csak érkezett egy telefon Tihanyból, hogy nincs, aki felhúzza a harang mechanikus óraszerkezetét, nem megy a toronyóra, az emberek nem tudnak honnan tájékozódni. Mondtam, hogy én készítettem egy különleges szerkezetet, amit beszerelhetünk. Tihanyban alakítottam ki azt a villám elleni védelmi rendszert, ami alapján nyugodtan beépíthettem a szerkezetet a templomtornyokban ország egész területén.
Az általa kifejlesztett óraszerkezet abban is különleges, hogy átállítható téli és nyári időszámításra, valamint az egyházi évkezdetek szerint működik. A szerkezete a templomból indult ki, mindig megkérdezte, hogy az adott templomban mire van szükség. Mire Nyugat-Európában piacra dobták az óragyárak az ilyen célokat szolgáló óraszerkezeteket, ő már a sajátján 160 módosításon volt túl. Az óraszerkezetének a hírnevét is a tihanyi apátnak köszönheti, aki egy vele készült interjúban elújságolta, kvarcóra működteti a harangozó szerkezetüket.
Sziklainé Bán Hajnalka fodrászmestert az eltelt másfél évtizedben végzett tevékenysége elismeréseként, Bronzkoszorús Mester címmel tüntették ki.
– A férjem édesanyjának köszönhetem, hogy fodrász lettem – mondja. – Sajnos már nem dicsekedhetek el neki a címemmel, de az apósomnak megmutatom, ahogy az édesapámnak is. Azt, hogy ezt elérhettem sokat köszönhetek a családomnak, a férjemnek, a gyerekeimnek. Ez egy mérföldkő a szakmai életemben, rövidesen egy újabb szintet lépünk különleges szépség központot nyitunk rövidesen a kozmetikusmester húgommal közösen. Bízom benne, hogy egyben példát is tudunk mutatni a fiataloknak, érdemes megszerezni a mestercímet, mert a folyamatos magasan szinten végzett munka meghozza a gyümölcsét.
Sziklainé Bán Hajnalka kiemelt szakterülete a szépség, az egészség és a hajápolás, számos országos és nemzetközi fodrász márka arca volt már. Tizennégy évvel ezelőtt, 2008-tól lett az Alfaparf országos és bemutató fodrásza. Megannyi tréning, színpadi bemutató és továbbképzés köthető a nevéhez. Több ezer fodrász vett már részt az általa tartott oktatásokon. Tíz évvel ezelőtt szerezte meg a mesterlevelét, attól kezdve jelentős szerepet vállalt a fodrász-utánpótlás képzésében. Sokan a tőle sajátíthatták el a szakma alapjait. A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara fodrász szakértője. A régióban ő felügyeli ebben a szakmában a tanulókképzését. Nemzetközi business mentorként is tevékenykedik.
Mestercímet szerzettek névsora 2022-ben:
Autószerelők:
Ács József. Bognár Attila, Kelemen Tibor Zsolt, Losonci Attila Balázs, Lőrincz János, Oroszi János, Wolfram Erik
Gázfogyasztóberendezés-és csőhálózatszerelők:
Forray Krisztián, Harmat Kristóf, Huber Gábor, Kozsán Krisztián, Kövér Ákos, Merkl Péter, Novák József Attila, Pegler Róbert, Riszt József Márk, Somogyvári Tamás, Tóth Dávid, Ulrik Ferenc Balázs
Kereskedők:
Hegedüs Eszter, Major-Pomozi Barbara, Márkus-Késmárki Krisztina, Szabó László
Villanyszerelők:
Bálint Dénes, Erdősi Gergő, Filipsz Tamás, Géczi Endre, Hamrik Ferenc, Herczeg Dávid, Horváth Gábor, Kántor András, Kindner Csaba, Lasancz Zoltán Lajos, Meretei Péter, Mikó Richárd, Szebényi Zsolt, Tóth Ádám, Tóth Péter
A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara a 2023-as évben is indít mestervizsgára felkészítő tanfolyamokat támogatott és önköltséges formában egyaránt. Elsősorban pincér, szakács, fotográfus és karosszérialakatos szakemberek jelentkezését várják.
További információ: 06-20-4074655
Szalai Kornélia