Szabadságkiadás szabályai szakképzési munkaszerződéses diákoknál.
Összefoglaljuk a témakörben fontos tudnivalókat.
2023. június 16. az idei tanév utolsó tanítási napja. A szakképzési munkaszerződéssel szakirányú oktatásban részt vevő szakmát tanulók folyamatos munkavégzésre kötelezettek a nyár folyamán is, hiszen munkaviszonyban állnak. A szakképzési munkaszerződés hatálya alatt nem különítünk el egybefüggő gyakorlatnak nevezett szakirányú oktatási részt, de a tanulóknak június 19. és augusztus 31. között teljesíteniük kell a képzési program szerinti összefüggő gyakorlatként előírt óraszámot, hogy következő évfolyamba léphessenek.
A nyári időszakra a szakképzési törvény szerint a duális képzőhelynek kötelezően biztosítania kell 15 munkanap egybefüggő szabadságot a tanuló kérésének megfelelő időpontban.
A 18 év alatti tanulót a fenti jogszabály alapján évi 45 munkanap szabadság illeti meg, ebből 2023. augusztus 31-ig időarányosan 30 napra jogosult. A 18. életévüket betöltött tanulót évi 30 munkanap szabadság illeti meg, melyből időarányosan 2023. augusztus 31-ig 20 munkanapra jogosult.
Javasoljuk, a nyár végéig időarányosan számolt szabadságok kiadását, hiszen az Mt. alapján a hatályos szakképzési munkaszerződés után járó szabadságokat önmagukban megváltani nem lehet (csak a munkaszerződés megszűnésekor), azokat az esedékesség évében kötelező kiadni.
További kérdés esetén keressék duális képzési tanácsadóinkat.