A Szakmák Európa-bajnokságán, az EuroSkills versenyen minden idők legjobb eredményét érte el a Baranya Megyei SZC Pollack Mihály Technikum és Kollégium Pollack egykori diákja. A kölkedi Czimmer Bálint a Gdanskban megrendezett versenyen a festők-díszítőfestők versenyében Európa-bajnok lett.
Magyarország szeptember 5-9. között nyolcadik alkalommal vett részt a Szakmák Európa-bajnokságán, a EuroSkillsen, amit ez alkalommal Gdanskban rendeztek meg. A megmérettetésre 32 országból 576 fiatal szakember érkezett, akik 42 hivatalos versenyszámban és 1 bemutató – szoftverfejlesztő – szakmában bizonyították rátermettségüket, szakmai tudásukat. Hazánkat 22 versenyszámban 26-an képviselték, közöttük egy szoftverfejlesztő is. Közülük aranyérmet négyen szereztek, többek között Czimmer Bálint festő, díszítőfestő.
– Nehéz volt a verseny, de könnyebb a WorldSkills-nél ugyanis most tudtam mire számíthatok, mert előre megkaptuk a feladatokat – kezdi beszélgetésünket Czimmer Bálint. – A mi szakmánkban tizenöten mértük össze a tudásunkat, a többiek Európa számos országából érkeztek. Az eredményhirdetés nagyon izgalmas volt, amikor még a második helyezett kihirdetésénél sem hallottam a nevem, kezdtem elhinni, hogy Európa bajnok lettem. Hihetetlenül jó érzés volt.
Mint mondja a verseny öt részből állt, ezek közül a tapétázás volt talán a legnehezebb, mert sötét színű tapétát kellett feltenni, ami könnyen szétnyílott. A díszítőfestésnél a glettelt falra, csempe mintákat festett, három színben.
– Most elegendő idő is volt arra, hogy minden feladattal elkészüljek – folytatja tovább. -Összesen 18 óra állt rendelkezésünkre, de azzal, hogy itthon a felkészülés során volt időm a gyakorlásra, sokat jelentett. Mire elérkezett a verseny napja, már 16 óra alatt elkészültem az összes feladattal.
Kitért arra is, hogy az különösen jó volt, hogy most nem egyedül képviselte Magyarországot, hanem egy egész csapat. E mellett a versenyre kiutazott az édesanyja és az öccse is, valamint a helyszínen izgult érte az iskola két tanára, Battyányi József és Tormási Sándor.
Hogy képzeli el a továbbiakban az életét? A verseny előtt érettségizett, a következő lépésben a mestervizsgát szeretné letenni, majd az egyetemre jelentkezik, restaurátor szakra, mellette dolgozni szeretne, ha mód van rá, akkor Pécsen az egykori iskolájában, óraadóként.
A Baranya Megyei SZC Pollack Mihály Technikum és Kollégium Festő Munkacsoportjának vezetője, Battyányi József vezette be Czimmer Bálintot az elméleti alapokba, a versenyekre is ő hívta fel a figyelmét.
– Tizennyolc év telt el azóta, hogy először vettem részt egy WordSkills versenyen Helsinkiben, azóta reménykedtem, hogy egyszer magyar diák is ott lesz a versenyzők között – idézi fel a kezdeteket, hangjában érezhetően, az elért siker semmivel fel nem érő boldogságával. – Azt követően fogalmazódott meg bennem, milyen jó lenne, ha a mi tanulóink közül valaki részt vehetne egy ilyen világversenyen. Sokszor voltunk a tűz közelében. Most az álomból valóság lett, Czimmer Bálint Európa bajnok lett. Minden idők legjobb alanya volt arra, hogy sikerrel vegye az akadályokat. Hihetetlen mentális háttérrel rendelkezik, jól terhelhető. Már akkor érezhető volt, hogy sikerrel veszi az újabb akadályokat, amikor Bolzanoból eljöttünk, már akkor, amikor véget ért a WordSkills megjósoltam, nagy dolog fog történni Gdanskban, ugyanis a csapat – versenyzők, szülők, oktatók – annyira egyben voltak, mindenki egyet akart már akkor, hogy szinte borítékolható volt a siker. Nincs is annál nagyobb öröm egy pedagógus számára, mint látni, hogy a tanítványa a legmagasabb szintre ér, kiemelkedők között is a legkiemelkedőbb.
Mint mondja a 9. osztályosoknak már az első hónapokban felhívja a figyelmüket a hazai és nemzetközi versenyekre, a bennük rejlő lehetőségekre. Czimmer Bálint azonnal jelentkezett, hogy ő szívesen részt venne egy ilyen megmérettetésen. Szinte azonnal látszott, jó érzéke van ehhez a festő, díszítőfestő szakmához, aztán amikor 10. osztályos lett, olyan gyakorlati helyet kerestek számára, ahol minden feltétel adott volt a szakmai fejlődéséhez. E mellett az is hamar kiderült, hogy jól terhelhető, a kudarcok sem tántorítják el, hasznosítja az ilyen módon szerzett tapasztalatokat.
– Ekkor esett a választás Wensofszky Péter szobafestőre, aki mellett Bálint felkészülését az iskola tanárai, oktatói és a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara is sokat segítették. Nagyon sokat jelentett az is, mögötte őt minden tekintetben támogató szülői háttér áll.
Szólt arról is, hogy a versenyeken nyújtott teljesítménye alapján felfigyeltek rá a PPG Trilak szakemberei, akik a nemzetközi szinten történő megmérettetésre – az utolsó hetekben már szinte másodpercre beosztott terv alapján – felkészítették.
– Majdnem úgy történt, mind amikor a nagy verseny előtt a sportolók edzőtáborba vonulnak, és csak a saját szakágukkal foglalkoznak, minden erejükkel azon vannak, hogy a versenyen jól szerepeljenek. – emeli ki Battyányi József. – Bálintnak emellett még egy plusz feladata is volt, idén tavasszal érettségizett, annak sikeres letétele után utazott fel Budapestre a Trilak Akadémiára.
Annyi már most tudható, hogy Czimmer Bálint szeretné a megszerzett tudását átadni, először mint szakoktató. A következő lépés a szakoktatói végzettség megszerzése, ennek részleteiről a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának dékánjával sor kerülő megbeszélésen lesz majd szó.
– Bálint 16 éves öccse is az iskolánkban tanul, ő építésznek készül. Ő is tehetséges. Szeretnénk, ha ő is vállalkozna egy ilyen szintű megmérettetésre. Rajta kívül van még pár olyan tanulónk, akiben ott a lehetőség, rájuk is kiemelt figyelmet fordítunk, egyénileg foglalkozunk velük. Már megkezdtük a felkészítésüket, versenyeken vesznek részt annak érdekében, hogy a nemzetközi versenyek selejtezőire már rutint szerezzenek. – zárja beszélgetésünket Battyány József.
Szalai Kornélia
Korábbi cikkeink a témában:
Festő, díszítő szakmai siker a WorldSkills Shanghai 2022 válogatóján