Az év indításaként a PBKIK Idegenforgalom-fejlesztési Bizottságának tagjait kérdeztük a 2025-ös terveikről, az általuk tapasztalt trendekről a turizmus ágazatban. A válaszok jól példázzák a térség rendkívül sokszínű turisztikai kínálatát és az együttműködésre való szándékot:
Puch Eszter – Dráva Hotel Thermal Resort Ügyvezető:
A 2025-ös év a Baranya megye életében kiemelkedő lesz. Mind az újonnan nyíló magas színvonalú szálláshelyek, mind az újranyitó hotelek képesek egy olyan vendégkört megszólítani, amely a környék egyéb szolgáltatóinak is jelentősebb árbevétel növekedést eredményezhet. Ehhez az kell, hogy a baranyai szolgáltatók összefogva erősítsék egymást, hiszen minél komplexebb turisztikai élményt tud nyújtani a térség, annál vonzóbb desztinációvá tudunk válni.
Baranya megye pár nagyszabású programmal dicsekedhet, ebből a borfesztiválok, a busójárás, a Fishing on Orfű, a Made in Pécs és talán a fényfesztivál az, amelyik országos szinten is ismert. Törekednünk kell arra, hogy a kisebb, jelenleg többségében helyi érdeklődésre számot tartó rendezvények is országos hírűvé váljanak, ezáltal növelve a desztinációba látogató vendégek számát. A progresszív gasztronómia kínálatának és minőségének jelentős növekedése jelentősen hozzájárul a gasztroturizmus fejlődéséhez, ebben vannak új és régi, izgalmas és érdekes, vagy a Michelin által ajánlott éttermek is.
Lehetőségünk a rendszeres repülőjárat létesítése, amely az elmúlt időszakban a szálláshelyek forgalmában nem mutatkozott meg. A tavaszi újraindítás és heti rendszerességű járatok München irányából lehetőséget teremtenek arra, hogy Pécs és környéke a német piacon is láthatóvá váljon. Az ottani promócióhoz is elengedhetetlen a közös erőfeszítés, nem csak Pécs, hanem az egész megyében működő szálláshelyek és hozzájuk kapcsolódó turisztikai szolgáltatók részéről. Hangsúlyozom ismét az összefogást, a közös gondolkodást. Számtalan belföldi példát láthatunk, talán a mi térségünkben is kiemelhetünk párat. De ez nem elég, nem hoz áttörést. Ahhoz, hogy minden hotel és étterem legalább éves szinten 70 %-os foglaltsággal és ehhez tartozó kiszámítható, fejlesztéseket is finanszírozni képes profittal zárhassa az évet, kevés, ha csak külön-külön jelenünk meg.
Szükség van térségi, területi turizmus stratégiára. Minden településnek, amely bármilyen módon érintett a turizmusban, hosszú távú gondolkodásra kell váltani. Szinergiákat kell képezni, ismerni és ajánlani egymást is. Baranya megye az egyik legszínesebb megye az országban. Mindenünk van, és nem élünk vele megfelelően. Mutassuk meg idén, hogy a jelenlegi utolsó előtti látogatottsági adattal rendelkező megyei pozícióból képesek vagyunk kitörni. Képesek vagyunk megváltoztatni a pár évtizede romló tendenciát, és tudatos építkezéssel egy gazdaságilag is kiszámíthatóbb, prosperáló turisztikai szegmenset tudunk teremteni, amely megfelelő jövőképet biztosíthat.
Fontos kiemelni, hogy az utánpótlás a megyénkben van. Jó oktatási intézmények vannak, elhivatott tanárokkal és megfelelő szakmai gyakorlati helyekkel. A turisztikai szakmai oktatás mind a középfokú intézményekben, mind az egyetemen lehetőséget kapott. Dolgozzunk együtt velük, hiszen együtt fel kell készülnünk a folyamatosan változó környezet, az AI, a munkaerő csökkenés, a költség növekedés, a korosztályok együttműködéséből adódó dilemmák és egyéb, előre még nem látható jövő által támasztott kihívásokra.
Benovics Gábor, ügyvezető – HelianNaTour Kft.
Saját tevékenységünk során azt látjuk, hogy az aktív turizmus nagyon komoly fejlődésen megy keresztül, amely rendkívül összetett, és egyrészről nagy lehetőségeket rejt magában, másrészt komoly kihívások elé állítja azokat a szolgáltatókat, akik itt tevékenykednek. Szerencsére – már a Covid járvány óta – az emberek ráébredtek a természetben történő aktív kikapcsolódás előnyeire, és erre a megnövekedett keresletre reagálnak a magánszférában dolgozók (egyre több cég lép be és kezd el ezzel foglalkozni, nő a verseny), másrészt a pályázatokban is egyre inkább efelé fordulnak a közszféra aktorai is, önkormányzatok, civil szervezetek stb. Mindebben jelentős szerepet játszik a régiónkban is a MAKETUSZ – bringás vándortáborok szervezésével, civil szervezetek bevonásával komoly rendezvények bonyolításával. Megalakult ennek mintájára a VIZITUSZ is, amely ugyancsak ad lehetőségeket a pályázatokra nyitott szolgáltatók számára, és a Duna-Dráva Nemzetei Park, valamint az Aktív Magyarország is igyekszik komoly szerepet vállalni a fejlesztésekben, (pl. drávai kikötők fejlesztése).
Emellett jelen vannak a Nemzetközi pályázatok – jelenleg is van egy Vasfüggöny (ICTr) valamint az IBC (Inclusive Border Cycling – Social inclusion by valorising heritage along existing cycling routes in remote border areas). Emellett előkészítés alatt van több horvát-magyar Interreg pályázat is, és továbbra is működik az Európa Amazonasa kerékpárút foglalási rendszere elsősorban a német küldőpiacra fókuszálva, amely szintén eredetileg pályázati forrásból jött létre.
Mi 2025-től az várjuk, hogy tovább sikerül növelni az ismertségünket, újabb csomagokkal megjelenni a piacon, egyre intenzívebben használva az online marketing eszközöket és támaszkodva a mesterséges intelligenciára. Szeretnénk tovább fejlődni a szolgáltatás minőségét tekintve, és természetesen együttműködni a regionális partnerekkel. Látjuk, hogy egyre inkább bevonható a Silver (szépkorú) generáció, főleg az e-bike-ok használatának az elterjedésével. Azt is látjuk, hogy már az idősebbek is egyre komfortosabban használják a „kütyüket” navigációk, mobil eszközök stb. Emiatt természetesen egyre nagyobb kihívást jelent, hogy mi további pluszt tudjunk ehhez adni az ügyfeleinknek.
A Dráva térsége, mint bioszféra rezervátum komoly turisztikai potenciált jelent, amelyben még bőséggel vannak lehetőségek, úgy érezzük ennek az ismeretséget kellene növelni a határon túl, fejlesztve az infrastruktúrát és a szolgáltatások színvonalát, elérhetőségét.
Benkő Bianka – Stagland Kft.
A Fenntarthatóság Erősítése a Turizmusban: Együttműködés, Hálózatépítés és Fejlesztési Lehetőségek
A fenntarthatóság kérdése egyre nagyobb figyelmet kap a turizmusban, ami örömteli fejlemény Baranya megyében is. Az ökotudatos szemlélet erősítése nemcsak a helyi környezet védelme érdekében fontos, hanem a turisztikai ágazat hosszú távú versenyképességének növeléséhez is hozzájárul.
Minősítési Programok elindítása
A fenntartható turizmusra való törekvések minősítéseinek megkezdése már folyamatban van a megyében. Ezek a programok segítenek értékelni és tanúsítani, hogy a szolgáltatók mennyire felelnek meg a fenntarthatósági elvárásoknak. Az ilyen rendszerek hozzájárulnak a piaci pozíció erősítéséhez és a fenntartható társadalmi-gazdasági hatások eléréséhez.
Együttműködések és Hálózatépítés
Kiemelkedő fontosságú a hasonló értékeket képviselő turisztikai szolgáltatókkal való szoros együttműködés kialakítása. A helyi és regionális szintű hálózatosodás hiányosságai fejlesztést igényelnek, hogy hatékonyabban népszerűsíthessék a fenntartható megoldásokat. Az ilyen kapcsolódások lehetőséget teremtenek a közös marketingtevékenységekre és tapasztalatcserére.
Marketingstratégia és Helyi Branding
A fenntartható turizmus sikerének egyik kulcsa a hatékony marketingstratégia kidolgozása. Pécs és a Villányi borvidék mellett nagy hangsúly kerülhet a kisebb települések sajátos értékeinek bemutatására. Egyedi brandek kiépítése és a helyi természeti, kulturális kincsek kiaknázása hozzájárulhat a fenntarthatósági törekvések sikeréhez. Az én személyes célom, hogy magát Hosszúhetényt, ahol a prémium kabin szálláshelyeinket üzemeltetjük, be tudjuk ebben minősíteni és felépítsünk egy turisztikai brandet ami a Bánáti Bazsarózsára épül.
Támogatás a Leader és Interreg Programokból
Az önkormányzatoknak jelentős szerepük lehet a fenntartható turizmus fejlesztésében. A Leader programok és az Interreg projektek olyan finanszírozási lehetőségeket nyújtanak, amelyekkel fejlesztési kezdeményezéseket valósíthatnak meg. E források segítik a helyi turisztikai infrastruktúrát és az új ökotudatos projektek megvalósítását.
A Kamara Támogatásának Jelentősége
A helyi Kereskedelmi és Iparkamara kulcsszerepet tölthet be azzal, hogy hozzáférést biztosít a turisztikai vállalkozások számára a releváns tudásanyagokhoz, pályázati információkhoz és támogatásokhoz. További Interreg projektekbe való bekapcsolódás lehetővé tételével a kamara elősegítheti a fenntartható turizmus új útjainak feltárását.