Világszintű női vállalkozói találkozó Athénban – lehetőség magyar résztvevőknek is

A görögországi Athén ad otthont 2025. november 3–5. között a világ legnagyobb női vállalkozói hálózatának éves kongresszusának, a 72. FCEM Világkongresszusnak. A több mint 120 országot képviselő, 5 millió női vállalkozót tömörítő FCEM – Les Femmes Chefs d’Entreprises Mondiales (A Világ Női Vállalkozói) kongresszusa nemcsak inspiráló nemzetközi esemény, hanem valódi lehetőség magyar női vállalkozók számára, hogy globális színtéren mutatkozzanak be, bővítsék kapcsolatrendszerüket, és nemzetközi üzleti együttműködéseket alakítsanak ki.

A háromnapos esemény során a résztvevők panelbeszélgetéseken, mesterkurzusokon, interaktív B2B találkozókon és kulturális programokon keresztül nyerhetnek betekintést a legújabb vállalkozói trendekbe, eszmecserét folytathatnak befektetőkkel, és megismerhetik más országok jó gyakorlatait. A rendezvény házigazdája a görög SEGE női vállalkozói szövetség, a program célja pedig a női vezetők láthatóságának növelése, gazdasági szerepvállalásuk erősítése és nemzetközi együttműködések előmozdítása.

A kongresszusra vállalkozók, startupok alapítói, üzleti hálózatok képviselői és innovátorok jelentkezését várják – különösen olyan női vezetőkét, akik nyitottak a nemzetközi jelenlét erősítésére.

További információ és regisztráció: fcem2025.com és fcemcongress.com

A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara számos hasonló célú projektet menedzsel jelenleg is, a legújabb a WOMEX – melyről bővebben itt olvashat.