Turizmusra hangolva – különleges szakmaismereti verseny általános iskolásoknak

A pályaválasztás előtt álló baranyai általános iskolások számára szerveztek izgalmas és komplex turisztikai szakmaismereti versenyt, amely nemcsak tudást, hanem kreativitást és együttműködést is igényelt a résztvevőktől. A megmérettetés tematikáját két kiemelkedő kulturális és történelmi esemény adta, a mohácsi csata 500. évfordulója, valamint Victor Vasarely születésének 120. jubileuma, amely miatt 2026-ot Vasarely-emlékévként is ünnepeljük.

A verseny három fordulóból állt, és már az első körben is komoly érdeklődés mutatkozott: összesen 20 csapat nevezett. Az első forduló online zajlott, ahol a diákok a mohácsi csata történelmi hátterével és Vasarely művészetével kapcsolatos kérdésekre válaszoltak. Ez a rész elsősorban lexikális tudást és alapos felkészülést igényelt. A második fordulóban a csapatok kreatív szerepjáték keretében bizonyíthattak, hiszen egy különleges utazási iroda munkatársaiként időutazó „katasztrófaturisták” számára kellett egynapos programtervet készíteniük – mégpedig a mohácsi csata előtti nap eseményeire alapozva. A feladat egyszerre kívánt történelmi érzékenységet, fantáziát és turisztikai szemléletet. A legjobb 8 csapat jutott a döntőbe, amelynek helyszíne a Csontváry Múzeum és a Vasarely Múzeum volt. A résztvevők itt többféle, élményalapú feladatban mérhették össze tudásukat. Az egyik leglátványosabb kihívás során a diákoknak Vasarely stílusában kellett megtervezniük egy nagyméretű falfestményt egy képzeletbeli pécsi tűzfalra. Színes papír, filcek, ceruzák, olló és ragasztó segítségével alkották meg saját optikai művészeti kompozícióikat, ráhangolódva a művész városesztétikai elképzeléseire. A „Műtárgydetektívek” feladatban a csapatok nyomok alapján kerestek meg konkrét műalkotásokat a múzeumban és annak környezetében, míg egy kvízjáték során Vasarely életéről és munkásságáról adhattak számot.

A verseny ötletgazdái a BVSZC Zsolnay Technikum részéről Nemesné Lengl Mariann igazgatóhelyettes és Juhos Kata oktató voltak, akik célul tűzték ki, hogy a fiatalok testközelből ismerkedjenek meg a turizmus világával. A zsűriben helyet kapott Bartáné Szilágyi Zsuzsanna is, aki aktív szereplője Pécs, Magyarország és Európa idegenforgalmának.

A verseny a Svájci–Magyar Együttműködési Program II. időszak Szakképzési program Magyarországon című program keretében megvalósuló, „A pályaorientáció megerősítése a Dél-Dunántúli régióban” című komponenselemhez kapcsolódó, SM01-2-VET-002 azonosítószámú pályázatnak köszönhetően valósult meg és szoros együttműködésben zajlott a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamarával és a ’Pályaválasztás Baranyában’ szakmai munkatársaival.

A program rávilágított arra, hogy a turisztikai szakma mennyire összetett. Szükség van hozzá történelmi és földrajzi ismeretekre, idegen nyelvi kompetenciákra, ugyanakkor elengedhetetlen a jó kommunikációs készség, a problémamegoldó gondolkodás és a csapatmunka képessége is.

Közelgő rendezvényeink