A Dél-Dunántúli Gépipari Klaszter ösztöndíjprogramjai évek óta arra ösztönzik a tanárokat és diákokat, hogy közelebb kerüljenek a térség ipari vállalataihoz. Az idei nyertesek beszámolói egyaránt megmutatják, milyen fontos szerepe van az üzemlátogatásoknak a pályaorientációban, a tanulók motiválásában és az elmélet gyakorlattal való összekapcsolásában. A cél pedig az, hogy a diákok megismerjék a lakóhelyükön működő cégeket, majd a későbbiekben el tudjanak helyezkedni náluk.
A diákok közül Szilágyi Máté Tibor, a Baranya Vármegyei SZC Angster József Technikum, Szakképző Iskola és Szakiskola gépjármű mechatronikus tanulója osztályfőnöke bátorítására jelentkezett a programra, aki végig segítette a pályázásban és az üzemlátogatások szervezésében is. Mátéra különösen nagy hatással volt a Matro Kft. rendezettsége és precíz munkafolyamatai. Úgy fogalmazott, hogy a tapasztalatok nyomán komolyan elgondolkodott másodszakma választásán, és a hegesztő vagy CNC szakmák felé fordult.
Az oktatói ösztöndíj nyertesei közül többen már régóta szerveznek gyárlátogatásokat, így a pályázat számukra nem új feladatot, hanem elismerést és megerősítést jelentett. Petes Tamás, a Kaposvári SZC Eötvös Loránd Műszaki Technikum oktatója például hangsúlyozta: az volt a legnagyobb élménye, amikor a diákok olyan dolgozókkal találkoztak a gyárakban, akik maguk is ugyanabban az iskolában végeztek. „Nincs sok korkülönbség köztük, így amikor azt hallják, hogy valaki elégedett a munkájával, a fizetésével és a kihívásokkal, akkor a tanulók számára is hiteles lesz a szakma és a cég is” – mondta. Tapasztalata szerint az elmélet és a gyakorlat itt találkozik a legjobban: „Az elméleti tudás önmagában kevés – a gyárlátogatások azok a helyszínek, ahol a diákok a gyakorlatban is láthatják, amit tanulnak, és így sokkal könnyebb megértetni velük az anyagot.”
Pap Tamás, a Baranya Vármegyei SZC Zipernowsky Károly Műszaki Technikum oktatója számára a Körbernél szervezett látogatások váltak emlékezetessé. Bár osztálya kezdetben visszafogottabb volt, mégis felbátorodtak és aktívan érdeklődtek. Volt műhelymunka is a látogatás során, az egyik diákja nagy meglepetésére neki készítette el a névre szóló alumínium érmét. Más diákok személyes tanácsokat kaptak a dolgozóktól, sőt, még saját hobbijukhoz is (a kovácsoláshoz) hasznos tippeket vihettek haza. Pap Tamás szerint az üzemlátogatások egyik legnagyobb hozadéka, hogy a tanárok „egészen más oldalukról ismerhetik meg így a diákjaikat”, akik sokszor fegyelmezettebbek, nyitottabbak, és teljesen új arcukat mutatják a gyárakban.
Szabó József, a Baranya Vármegyei SZC Angster József Technikum, Szakképző Iskola és Szakiskola oktatója ugyancsak azt emelte ki, mennyire fontos a szakmai orientációban bizonytalanabb diákok számára, hogy élőben is láthassák a gyártási folyamatokat. Nagyon fontos, hogy a szakmát tanuló diák a választott pályáján maradjon a képzés végére is. A Spitzer Silo Pécs Kft. gyárában szerzett tapasztalatok különösen mély nyomot hagytak a tanulókban, akik elmondása szerint lelkesedéssel számoltak be arról, mennyire izgalmas volt testközelből megismerni a termelést és a munkaszervezést.
A nyertes oktatók egyöntetűen úgy vélik, hogy a program igazi értéke abban rejlik, hogy a tanulók számára kézzelfoghatóvá teszi a szakmákat, és megmutatja, mire jó az, amit az iskolapadban tanulnak. Szerintük ez a legjobb módja annak, hogy a fiatalokat a pályán tartsák, és valódi motivációt adjanak számukra. „Az iskolapadból nehéz elképzelni, milyen a való élet” – fogalmazott Pap Tamás, hozzátéve, hogy az üzemlátogatások közelebb hozzák a gyártás világát minden diákhoz, még azokhoz is, akik más területen, például informatikában gondolkodnak.
A beszámolók alapján az ösztöndíjprogram nemcsak az ipar és az iskolák kapcsolatát erősíti, hanem formálja a diákok jövőképét és a vállalkozások is bemutatkozhatnak a jövő szakembereinek. Legyen szó pályaválasztásról, szakmai elköteleződésről vagy éppen személyes élményekről, az üzemlátogatások minden résztvevő számára maradandó tapasztalatokat nyújtanak.
2025.09.24.