Kínai üzletfejlesztési delegáció – szakkiállítás, céglátogatások és B2B tárgyalások

A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara 2024-ben indította el Üzletfejlesztési Követi Programját, amelynek célja, hogy gyakorlati támogatást nyújtson a vállalkozások külpiaci megjelenéséhez. A program keretében az adott ország gazdasági környezetét jól ismerő, helyi kapcsolatrendszerrel rendelkező üzletfejlesztési követ segíti a kamarai tagvállalkozásokat az üzleti kapcsolatépítésben és piacra lépésben.

A kínai üzletfejlesztési követ szervezésében 2026. március 9–16. között szakmai delegáció indul Kínába, amelynek középpontjában az ipari együttműködések és a közvetlen üzleti kapcsolatok kialakítása áll. A program részeként a résztvevők ellátogatnak a Chengdu Nemzetközi Ipari Expóra, valamint a régió meghatározó ipari vállalatainál szervezett céglátogatásokon és előre egyeztetett, célzott B2B tárgyalásokon vehetnek részt.

A program lehetőséget biztosít arra, hogy a delegáció tagjai személyesen találkozzanak nagyvállalatok döntéshozóival, közvetlen betekintést nyerjenek a legújabb ipari technológiákba, gyártási folyamatokba, valamint hosszú távú, stratégiai együttműködések alapjait fektessék le.

A részvétel all-inclusive szervezésben, önköltséges formában történik, amely tartalmazza:

  • napi háromszori étkezést,
  • egyágyas elhelyezést üzleti kategóriájú szállodákban,
  • a szakmai és üzleti programokhoz kapcsolódó helyi utazásokat,
  • valamint kiegészítő kulturális programokat.

A szakmai programok során kínai, angol és magyar nyelvű tolmácsok segítik a kommunikációt, biztosítva a hatékony és gördülékeny részvételt az üzleti tárgyalásokon és gyárlátogatásokon.

A delegációban való részvétel előnyei:

  • Nemzetközi üzleti kapcsolatok építése egy olyan piacon, ahol egyre nagyobb hangsúly kerül az európai együttműködésekre.
  • Előre szervezett, testreszabott B2B tárgyalások ipari automatizálás, robotika és digitális megoldások területén.
  • Közvetlen technológiai tapasztalatszerzés, innovatív és fenntartható ipari megoldások megismerése.
  • Új beszállítói és partnerkapcsolatok kialakítása, a gyártási és logisztikai folyamatok optimalizálásának lehetőségével.
  • Piacra lépési vagy piaci jelenlét megerősítési lehetőség Kína egyik legjelentősebb ipari régiójában.

Fontos információ:
A részvételi díj nem tartalmazza a nemzetközi repülőjegy költségét.

A program elsősorban azon vállalkozások számára ajánlott, amelyek hosszú távon gondolkodnak nemzetközi ipari együttműködésekben, és szeretnének közvetlen, személyes kapcsolatokat kialakítani kínai partnerekkel.

További információ:

Fedezze fel Kína Ipari Forradalmát – Exkluziv Üzleti utazas

Részletes program_Fedezze fel Kína Ipari Forradalmát 2026.03.09_16

Üzletfejlesztési Követi Program – Kína

Közelgő rendezvényeink