Újra megmérettetés az országos szakmai versenyeken

Idén 65 szakmában indult január 6-tól a Szakma Kiváló Tanulója Verseny és Országos Szakmai Tanulmányi Verseny a szakképzésben nappali tagozaton végzős tanulók számára. A verseny két héten át a kiírt szakmákban folyamatosan zajlik. A területi kamarák feladata a területi előválogatók megszervezése és lebonyolítása. Már harmadik éve on-line a verseny interaktív feladatok megoldásával.

A jelentkezés feltételeként tavaly beépült „szűrő” tovább szigorodott így az előző évi tanulmányi eredmény minimum 4,0 átlagot el kellett, hogy érjen. Ezzel a jelentkezési lehetőséggel ugyan minimálisan csökkent a regisztrált versenyzők száma, azonban nagyon megváltoztak az egyes szakmákból jelentkező tanulói létszámok.

A verseny hangsúlyozottan gyakorlatorientált, az elméleti részeken is a versenyzők gyakorlatban alkalmazható tudását, teljesítményét méri.

A lebonyolításban partnerünk a Baranya Vármegyei Szakképzési Centrum, biztosítja a versenyhez szakképző iskoláiban a számítógépes termeket, ott szervezzük a versenyt, így a korábbi évek gyakorlata szerint a Pécsett tanuló diákok zömében saját iskoláikban tudnak versenyezni, megszokott környezetben.

Megyénk első heti mérlege: 15 szakma és 128 fő megjelent versenyző.

A versenyek országos döntője, Budapesten a HUNGEXPO Zrt területén, a XIX. Szakma Sztár Fesztivál során kerül megrendezésre 2026. március 26-27. időpontban. A fesztivál során a látogatók is bepillanthatnak majd szakmai tevékenységekbe, ahol kiemelt figyelmet kap az interaktivitás és a testközelből megtapasztalható élmények.

 

Közelgő rendezvényeink