Ha valaki Pécsett meghallja azt a szót, hogy Csofém, a többség biztosan tudja, hogy egy épületgépészeti áruházat takar az elnevezés, hiszen a Csomay Árpád vezette vállalkozás 30 éve áll a vevők szolgálatában. A kereskedelemben örök érvényű irányelvek szerint működik, azaz a vevő teljeskörű kiszolgálása az első, és hogy ez ma a szinte eladók nélkül működő hatalmas áruházak korszakában mekkora érték, azt a 3 évtizednyi működés is igazolja. Csomay Árpád szerint négy dolgon múlik vállalkozása sikere.
– Kell némi hozzáértés, végtelen szorgalom, alázat és még egy kis szerencse is. Annak idején egy a Csofémhez hasonló szocialista cég vezetője voltam, de a vadkapitalizmus időszakában „kivásárolták a fenekem alól a széket”, így kénytelen voltam valami másba kezdeni. Fél évig ügynöki tevékenységet végeztem, majd azzal kezdtem el foglalkozni, amihez értettem: kis- és nagykereskedelemmel. Ez egy végtelenül egyszerű tevékenység. Két dolgot kell tudni: hogy kitől vegyen az ember árut és kinek adja el. Ha ezt a kettőt alapvetően tudja, akkor működik a dolog. Persze szükséges a hozzáértés is, hogy amivel kereskedik az éppen kelendő-e, divatos-e. A legfontosabb azonban a töretlen szorgalom és a tevékenység iránti alázat. Meglátásom szerint azért megy nagyon sok hazai vállalkozás tönkre, mert nem ismerik a korlátaikat. És ha valaki nem ismeri a korlátait, akkor már nem lesz ideje megismerni a lehetőségeit sem.
– A sikeres működés érdekében mégis mit érdemes szem előtt tartani?
– Először is fel kell mérni, hogy mit tud képviselni ezen a piacon, miben képes viszonylagosan jó lenni, mert legjobbnak lenni szinte lehetetlen. Olyan feladatokat és célokat kell kitűzni, amelyek teljesíthetők. Az marad meg a piacon, aki a hozzáértés-szorgalom-alázat-szerencse négyeséből egy jó elegyet tud képezni, illetve aki időben felismeri a korlátait. A mi szakmánkban gyakorlatilag a multikkal kell megküzdeni a piacon, és mivel nem tudunk akkora áruházat működtetni, mint ők, ezért meg kell próbálni beszállítani nekik. Mindig keresni kell a lehetőséget, és nem arra hivatkozni, hogy miért nem megy.
Sajnos azt is látom, hogy sok vállalkozó lerabolja a cégét, kiveszi a teljes hozadékot, ezt nem lehet. Egy olyan nagyságú eredménytartalékot kell képezni, amellyel ha öt évig rosszul mennek a dolgok, akár azt az időszakot is át lehet vészelni. A 2008-as válságot azért tudta relatíve kis sérülésekkel, azaz alacsonyabb eredménnyel túlélni a cég, mert voltak tartalékaink. Ha valamire büszke vagyok, az az, hogy ebben a harminc évben a cégünk soha nem volt veszteséges, illetve arra, hogy aki tőlünk nyugdíjba megy, az meg tud élni a nyugdíjából.
– A Csofémnél a hagyományos kereskedői értékek állnak fókuszban, itt még beszélgetnek a vevőkkel. Hogy találta meg ehhez a kollégáit?
– Nagyon fontos, hogy jó kollégái legyenek az embernek. Az elején még nincsenek kollégák, szép lassan válnak azzá, meg kell találni azokat az alkalmazottakat, akik nemcsak szaktársként, hanem közvetlen társként működnek együtt. Nálunk nincs fluktuáció, két esetben mennek el tőlünk kollégák: vagy nyugdíjba vagy máshová vezetőnek. Büszke vagyok rá, hogy az országban több helyütt dolgoznak vezetőként azok a kollégák, akik nálunk nevelkedtek, akik ezt a cégkultúrát vitték tovább. Akik maradtak, azért is vannak még itt, mert tisztességesen megfizetem őket – például elismerjük a 10-15-20-25 éves törzsgárdatagságot –, és kollégaként egy célért tudunk küzdeni. Elsősorban olyan fiatalokat veszünk fel, akik nálunk sajátítják el a cégkultúrát. A legfontosabb, amit elvárunk tőlük, az a lojalitás a cég iránt. Azt szeretnénk, hogy mindenki fontosnak érezze magát, és itt olyan a közösség, hogy egymást húzzák felfelé, mindenki szeretne jó teljesítményt nyújtani. Ez belülről jön.
– Miként összegződött önben ennek a 30 évnek a tapasztalata?
– Amikor az élet megpróbálja egy kicsit az embert, érdemes tanulni a kis kudarcokból, így nem követi el még egyszer azokat a hibákat. Kétfajta ember van: a hazárdőr és az óvatos duhaj. Én az utóbbi típusba tartozom. Szeretek adót fizetni, mindig jó adófizető voltam. Azt gondolom, hogy látnunk kell a lehetőségeinket, de ne nagyon akarjunk túllépni azokon. Amikor a kihívásokat keresem, mindig gondolnom kell a 24 munkatársamra, aki nálunk keresi a kenyerét. És még valami, talán a legfontosabb: egy vállalkozó számára mindig a cégnek kell az elsőnek lennie. Bármit vesz vagy tesz, annak soha nem szabad a vállalkozása rovására mennie.
– Bár a Csofém az ön nevével forrt össze, szóba jött-e már, hogy átadja a stafétát?
– Igen, ez a folyamat elindult, hiszen mind a két fiam a cégben dolgozik, egyértelműen ők veszik át a stafétát. Ugyan már nyugdíjas vagyok, de ugyanúgy dolgozom, mint korábban. A mai napig nagyon szeretem csinálni, de ha az utódaim figyelmeztetni fognak, hogy már nem vagyok a régi, akkor abbahagyom. Az ő felkészültségük biztosíték számomra a folytatásra.
K.T.