30 évvel ezelőtt alakult meg a Baranya Megyei Kézműves Kamara – az évforduló kapcsán találkoztak a kamara valamikori vezetői és tagjai a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamarában. A kézműves kamara a 2000-es évek elején beolvadt a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamarába, de az a fajta szemlélet, amelyet képviselt, a mai napig tetten érhető a megyei vállalkozók működésében.
Ugyanúgy örültünk egymásnak, mint régen – és folytatnánk!
– Azért tartottam fontosnak, hogy megemlékezzünk erről az időpontról, mert lassan eltűnnek azok a szakemberek, a valamikori 30-40 éves vállalkozók, akik akkor egy közösséget alkottunk. A kézműves kamara lehetőséget adott arra, hogy egymással összefogva könnyebben boldoguljunk, erősebbek legyünk, egymással meg tudjuk osztani a közös gondjainkat, amiket a másik segítségével jó eséllyel meg is oldottunk. Kíváncsiak voltunk egymásra, hogy kivel mi történt ebben a három évtizedben. Most 70 év körül van a csapat átlagéletkora, és sajnos már elég sokan el is távoztak közülünk. Igényünk volt rá, hogy találkozzunk és beszélgessünk, mert nagyon magára tud maradni az ember – mondja Várszegi Gyula, a PBKIK alelnöke, a találkozó szervezője.
– Mintegy 27-en vettünk részt a találkozón, amin igazán kellemes volt a hangulat. Alig tudtuk elkezdeni a hivatalos köszöntőt, mert mindenki annyira megörült a másiknak, hogy rögtön megindultak a beszélgetések. Rengeteg közös emlék idéződött fel, eszünkbe jutottak olyan esetek, amelyeket annak idején közösen oldottunk meg. Kíváncsiak voltunk egymásra, hogy ki milyen szakmai, magánéleti utat járt be, amióta nem találkoztunk. Nemrégiben egy alkalommal részt vettem az egykori autóversenyzők találkozóján, akik minden hónapban megszervezik ezt az eseményt, ott láttam, hogy milyen jó hangulatban telnek az órák. Egymást húzták a valamikori versenytársak, ment a cikizés, az ölelgetés, az anekdotázás. Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy a régi kamarai közösséggel is jó lenne megszervezni egy találkozót.
– Annak idején miben állt a kézműves kamara jelentősége a tagok számára?
– Úgy éltük meg annak idején, hogy a kézművesek valahogy mindig kisebbségben voltak, ez akkor is megnyilvánult, amikor a megalakulás 6. évében beolvasztottak bennünket az iparkamarába, pedig a kamara vezetése a legmesszebbmenőkig támogatott bennünket. A kézművesek jobbára kisebb vállalkozást vittek, ezért is érezhettük úgy, hogy a nagy cégek mellett másodlagosok vagyunk. Nálunk minden vállalkozásban még az alapítók dolgoztak, utána váltak cégvezetőkké, vagy fölnevelték a munkatársaikat, akikkel akár nagy céget építettek. Ennek ellenére a szívükben kézművesek maradtak, mert innen indultak. Mindig is a közösség, a közös szellemiség tartott össze bennünket. Szükségünk volt egy olyan közösségre, ami képviselte az érdekeinket, mert egyenként, magányos farkasként nehéz harcolni. Abban a pillanatban, amikor létrejött egy közösség, föl tudtunk lépni a mesteravatások, az adózási szabályok, az utánpótlás-nevelés és más megoldandó kérdések érdekében.
Közösen jártunk ki a „bezzeg” Németországba tanulmányozni a munkamódszerüket vagy vettünk részt szakmai vásárokon. De most is van közös témánk, az utódlás kérdése. Többen vannak, akik fölépítettek egy birodalmat, kicsit vagy nagyot, mindegy, de nem tudják, hogy ki fogja továbbvinni, mert nem minden családban tudja folytatni a következő generáció. Ezért is gondoljuk úgy, hogy érdemes lenne a jövőben is időről időre találkoznunk, mert többen megfogalmazták, hogy még tudnánk egymást inspirálni, támogatni. Keressük ennek a lehetőségét.
Ha már kell, akkor csináljuk
– A Baranya Megyei Kézműves Kamara 30 évvel ezelőtti megalakulása az elrendelt kamarai tagságról szóló kormányzati döntés következtében történt meg. Sokáig tették fel a vállalkozók a „tulajdonképpen mit ad a kamara?” kérdést, amelyre azt gondolom az volt és az ma is a korrekt válasz, hogy „csak az nem kap(ott) a kamarától, aki nem kér(t)” – idézi fel a kezdeteket Birinyi Zoltán, a Baranya Megyei Kézműves Kamara volt elnöke. – Amikor tőlem kérdezték meg, hogy az adott ügyet hogyan lehetne, mint lehetne megoldani, mindig el tudtam irányítani olyan helyekre az embereket, ahol segítséget kaptak.
– Milyen jellegű támogatásra volt szükségük a tagoknak és önök hogyan tudták ezt megadni?
– Például a könyvelőknek tanfolyamokat, továbbképzéseket tartottunk az adóhatóság szakembereinek közreműködésével. Az egyik évben például hétszer változott a gépkocsi-elszámolás, ha valaki ezt nem tudta nyomon követni, az kárt okozott annak, akinek könyvelt. Ezért is találtuk ki, hogy legyen könyvelői biztosítás. Ezeknek a tanfolyamnak az ára sokkal kevesebb volt a tagok számára, mint aki külsősként jelentkezett egy ilyen képzésre. Több tanulmányutat is szerveztünk, például jártunk a győri Audi-gyárban, ahová a tagjaink szólóban nem juthattak volna el. Kamaránk égisze alatt indítottuk el a mestervizsgák megtervezését is.
Mindig az a szándék hajtott bennünket, hogy valamilyen módon segítsük a tagjainkat. A kisebb pékek számára egy kapcsolat révén olcsóbban tudtunk jó minőségű lisztet szerezni, máskor a salzburgi testvérkamara közreműködésével használt, de jól hasznosítható faipari gépeket közvetítettünk pécsi vállalkozások számára, csak el kellett menni értük Brüsszelbe. A fodrászok komplett műhelyt rendezhettek be a külföldi fodrászszalonokban lecserélt berendezésekből és eszközökből. Igyekeztünk megteremteni számukra a lehetőséget az előrelépésre.
– A kamara jelenleg is komoly közösségszervező tevékenységet lát el. Akkor is így volt ez?
– Igen, ezt a célt szolgálták azok a rendezvények, amelyek egymás elismerését, támogatását szolgálták. A szakmai tanfolyamok megszervezése hitelesebbé, elfogadottabbá tette a kamara tagjainak a tevékenységét. Például indítottunk egy gázszerelő tanfolyamot, amelynek végén kibocsátottunk egy igazolványt a sikeres vizsgázók számára – ez növelte a szakmai renoméjukat, és a megrendelők nagyobb bizalommal fordultak feléjük. Számos rendezvényt tartottunk a tagoknak: társasági eseményeket, kiállítást, szakmai továbbképzést, nem egyszer hétvégén, hogy a hét közben dolgozó vállalkozók részt tudjanak venni ezeken. Sokszor megtelt a terem, mert olyan neves előadókat tudtunk megnyerni, akik bevonzották a szakembereket.
A kamara segítségével számos, a továbbfejlődésüket támogató pályázatot tudtak beadni tagjaink, mint ahogy az iparkamara ma is segíti ilyen módon a tagvállalkozásait. Ha valaki nem jól írja meg a pályázatát, akkor hiába nagyon ügyes vagy innovatív a gondolkodása, nem tudja megszerezni a megpályázott összeget. Ugyan a kézműves kamara 30 évvel ezelőtt nem az iparosok kezdeményezésére, hanem „kötelező” jelleggel alakult meg, mégis azt gondolom, hogy mindent megtettünk, amit tudtunk, mert azt tartottuk szem előtt, hogy ha már „kell”, akkor keressük meg, hogy mit lehet csinálni.
A rendezvényen a vállalkozások és a hivatali kollégák közül részt vett:
Birinyi Zoltán (gépjárműipar – fémmegmunkálás), Borsós István (oktatás), Cserkúthy László (épületgépészet), Gulácsi János (toronyóra készítő, javító), Hirth Ferenc (elektromosipar), Kanizsai István (gépjárműipar), Kassai József (kőfaragó), Lakatos Tibor (autójavítás), Leikauf Tibor (kéményseprés), Maros Ernő (gépjárműipar), May András (fémmegmunkálás), Molnár Pál (szabó), Németh Jenő (fémmegmunkálás), Pál István (villamosipar), Rácz Rudolf (hangszerkészítő, javító), Rendeczki Lajos (fodrász), Strasszer Tibor (épületgépészet), Strausz János (fémmegmunkálás), Szabó Gábor (faipar – bútorgyártás), Telegdy Attila (festékkereskedelem, építőipar), Treszner János (villanyszerelés – villamosipar), Várszegi Gyula (épületgépészet), Baranyai Nóra, Molnár László, Pálfi Zsuzsa.