A fejlődés kulcsa a tudatos tervezés

Míg néhány évvel ezelőtt tulajdonképpen még ketten dolgoztak a szervezeti diagnózist, üzleti coachingot és tréningeket, vezetői kompetenciafelmérést nyújtó MyPro Solutions-ben, ma már 8 munkatárs látja el az egyre növekvő mennyiségű feladatot. Látványos fejlődésen ment és megy keresztül a pécsi vállalkozás, és mint Dobos Elvira ügyvezető mondja, a növekedés tudatos döntésük és munkájuk eredménye.

– Hárman alapítottuk a vállalkozást, de rövid időn belül egyértelművé vált, hogy ketten visszük tovább Ruszák Miklóssal. A növekedésnél a legfőbb szempont az volt, hogy kizárólag kiemelkedő szaktudású kollégákkal dolgozzunk, mivel a szervezetfejlesztési szakterület nagy felelősséggel jár és megköveteli a felkészültséget. Bükszék vagyunk arra, hogy minden kollégánk vagy tanított, vagy jelenleg is tanít egyetemen, főiskolán a maga szakterületén.

– A vállalkozásnak két városban, Budapesten és Pécsett is van irodája. Miért maradtak meg pécsinek?

– Pécs az otthonom, és soha nem merült fel bennem, hogy elhagyjam azért, mert máshol esetleg könnyebb lenne. Pécs meghatározó része az életemnek, az identitásomnak, ezért számomra fontos, hogy a helyi vállalkozások működését támogassuk. A kezdetektől a Pécs-Budapest tengelyen dolgozunk legtöbbet. Egyrészt a szakma ma is Budapest központú, illetve egyéb szerepvállalásaink miatt is, hiszen elnöke vagyok a Magyar Coach Egyesületnek, és már negyedik éve alelnöke vagyok a Magyarországi Coach-szervezetek Szövetségének, ezek pedig Budapesthez kötődő feladatok.

– Említette, hogy tudatos volt a cégépítés az elmúlt években. Miként tudnak felállítani célokat és ezeket teljesíteni ebben a szakmában?

– Tegnap az egyik ismerősöm megjegyezte, hogy ő még nem látott olyat, hogy valaki tudja, mennyi ügyfele lesz a következő évben. Mi abszolút nem így gondolkodunk. Tudatosan tervezünk és folyamatosan monitorozzuk a célok teljesülését. Minden év végén elkészítjük a következő évre a konkrét terveket, hogy melyik tevékenységtípusból mennyi megbízást szeretnénk, ahhoz milyen kapacitások szükségesek, az év folyamán pedig folyamatosan kontrolláljuk, hogy miként alakulnak a folyamatok, és ha kell, be tudunk avatkozni. Erre kidolgoztunk egy saját fejlesztésű webalkalmazást, amelyet már más vállalkozások is sikeresen használnak. Szerintem nagyon fontos a tudatos tervezés. Egyrészt ott van a céltudatosság, hogy ebbe az irányba kell haladnunk, másrészt az iránytartás határozza meg a döntéseinket. Ha valakinek nincs célja és átgondolt terve, akkor az aktualitások irányítják a cége működését, és kevés az esélye, hogy oda jut el, ahová szeretett volna.

– Honnan lehet tanulni ezt a vállalkozói gondolkodást vagy attitűdöt?

– Kollégáimmal folyamatosan képezzük magunkat, hogy mindig naprakész tudással rendelkezzünk. Emellett azt is látom, hogy van egy olyan attitűd, ami alkalmassá tesz valakit arra, hogy sikerre vigyen egy vállalkozást. Kell hozzá bátorság, tudatosság, önkontroll, előrelátás, és hogy az ember tudatában legyen annak, hogy magának kell felelősséget vállalnia a célok eléréséért, és nem elég, ha csak szimplán jól elvégzi a munkáját, tágabb perspektívában kell gondolkodni. Ezt a cég belső működésében is érvényesítjük. Mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy csak az eredmény számít, és ezért felelősséget is vállalunk.

– Említette, hogy több üzleti közösségnek is tagjai, ez miként szolgálja a vállalkozás fejlődését?

– A vállalkozás kezdeti időszakában sokat dolgoztunk nagyobb szervezetekkel, de egyre erőteljesebben éreztük, hogy a kkv-knél jelentősebb értékteremtő munkát tudnánk végezni, hiszen ők a hazai gazdaság fontos motorjai. Az ügyfélszerzésünk ennek megfelelően fordult egy üzleti közösség irányába, ahol rendszeres kapcsolatot alakítottunk ki jellemzően kkv-k vezetőivel. A mi tevékenységünkkel kapcsolatban meg kell születnie a bizalomnak, hiszen a cégek belső információkat osztanak meg velünk. Az idei évben már a megbízásaink fele pécs-baranyai cégektől érkezett, ami visszaigazolja a döntésünket.

– A jövő miként alakul, milyen célok felé megy a vállalkozás?

– Hiszünk abban, hogy minden munkánkkal a fejlődést szolgáljuk, és egyre több olyan vállalkozóval szeretnénk kapcsolatba kerülni, akik hozzánk hasonlóan gondolkoznak. Ennek megfelelően azon dolgozunk, hogy országosan ismert szervezetfejlesztő céggé váljunk, így azok az ügyfelek találjanak hozzánk, akiknek a hatékonyabb működéshez mi tudjuk a legjobb külső támogatást adni. A szolgáltatási portfóliónkat is folyamatosan fejlesztjük olyan stratégiai partnerségek kialakításával, amelyek lehetővé teszik, hogy izgalmas és egyedi megoldásokat kínáljunk az ügyfeleinknek. A magyar tulajdonú kkv-k mellett tettük le a voksunkat, és a jövőben is elsősorban velük szeretnénk dolgozni.

Kis Tünde