Versenysportoló volt, most ismét a versenyzés a cél

A magyar birkózó válogatott kerettagja volt a pécsi IMG Építő Kft. ügyvezető-tulajdonosa, Molnár Gábor, aki szűk két évtizedre szögre akasztotta a birkózócipőt, azonban két éve ismét visszatért a rendszeres sporthoz. Ugyan most nem a szőnyegen edz, hanem egy edzőteremben, és időközben az életmódváltás miatt elkezdett mozgás a versenyzésre való felkészüléssé vált. De Gábor már nem birkózásban szeretné megméretni magát.

– Jelen pillanatban heti öt alkalommal edzek, konditeremben, súlyzós edzést végzek. 7 éves koromtól 21 éves koromig birkóztam, a magyar válogatott kerettagságáig jutottam. Amikor bevonultam katonának, abbahagytam a versenysportot, ki is öregedtem és nagyon sok sérülést is szereztem. Aztán a következő években családot alapítottam, elindítottam a vállalkozásomat, ebben az időszakban minden fontosabb volt, mint a mozgás. 15-18 évig nem sportoltam semmit, ennek az lett a következménye, hogy 40 kg-mal lettem „gazdagabb”.

– Mi vitte rá arra, hogy ismét lemenjen a konditerembe?

– Amikor elmúltam 45 éves, azt gondoltam, hogy ha ezt az életvitelt követem, akkor előbb-utóbb megbetegszem, jó eséllyel elér valamelyik magyar népbetegség. Ezt nem akartam. Úgy határoztam, hogy megváltoztatom az addigi életmódomat, beleértve a táplálkozást és a mozgást. Ez egy jelentős döntés volt, évekig tartott, mire meghoztam, de azóta igen szigorúan tartom magam hozzá. A legnagyobb motivációm a mindennapi mozgás nehézségének leküzdése volt, már az az autóból való ki-beszállás vagy a cipőfűzőm megkötése is gondot okozott. Ezen akartam változtatni.

– Ilyen hosszú idő után meglehetősen nagy súlytöbblettel veszélyes lehet nekiállni sportolni. Kért vagy kapott valakitől segítséget?

– Mindkét területen kértem segítséget. Egy táplálkozási tanácsadó által javasolt nagyon szigorú étrendet egy éven keresztül követve megszabadultam az első húsz kilómtól. Ezután felkerestem egy személyi edzőt, és két évvel ezelőtt megkezdtem a rendszeres edzést. Mind a kettő változtatás nagyon nehéz volt, ezért először csak az étkezésemen módosítottam, ekkor még az ízületeim fokozott terhelése miatt nem akartam bevinni a mozgást. Miután hozzászoktam az új étkezéshez, akkor jött a sport. Az első időszakban sok fájdalmat éltem meg, izomlázat, ízületi fájdalmakat, de kitűztem egy célt magam elé, mint ahogy az élet más területein is célorientált vagyok, így e cél megvalósítása érdekében sem fájás, sem eső, sem hó nem tud eltántorítani az elhatározásomtól.

– A mostani sporttevékenység miben különbözik a korábbi versenysporttól?

– A jelenlegi sporttevékenységhez sem állok másképp, mint korábban a versenysporthoz. Az, hogy versenyző voltam, abban az időben megváltoztatta az életemet. Bennem nagyon nagy a versenyszellem, most is az a célkitűzésem, hogy 50 éves koromban szeretnék versenyen elindulni: a testépítésben akarom megméretni magamat. Még két évem van a felkészülésre.  A napi edzéseimben is úgy állítja össze a személyi edzőm a kihívásokat, hogy az átlagosnál lényegesen magasabbak az elvárások.

– Miként hat ez a megváltozott életmód az élete más területeire, akár a munkára, akár az életszemléletére?

– Sok mindenben megváltoztatott. A legnagyobb gondom az idő, a napi beosztásomat úgy kellett megváltoztatnom, hogy megmaradjon az eddigi napi rutinom, de bele kellett illesztenem két órányi edzésidőt. Ebben nagy segítségemre volt a lányom, aki azóta felnőtt, önállósodott, így felszabadult a korábban rá fordított időm, ezt használtam ki az edzésekre.

A sportban megtanultam és a munkámban is az jellemző rám, hogy a magam útját járom, ha kijelöltem önmagam számára egy utat, akkor azon megyek előre. Nem foglalkozom vele, hogy más miként vélekedik róla, mindig magamhoz mérten állítom fel a célokat. Azt gondolom, hogy a kitartás és az összpontosítás a legeslegfontosabb dolog, ezt megtanultam annak idején a sportban, és ez jellemző a munkámra is. Nem fogadom el, ha nem sikerül valami elsőre, nekifutok másodszorra-harmadszorra is, egészen addig, amíg azt nem látom, hogy teljesen reménytelen a helyzet. Csak akkor adom fel. Ez ritkán fordul elő, mert általában úgy kezdek bele egy feladatba, hogy felmérem az adott terület összes kockázatát, és mind az időintervallumot tekintve, mind az anyagi ráfordítást kalkulálva körüljárom a lehetőségeket. Csak ezután lépek. Nem szeretem a kudarcot, kevésszer is ér kudarc, mert törekszem a teljes körű megvalósításra.

K. T.