A Prézli menő! – ezt egy nyolcéves kislány mondta, amikor már többször megfordult a pécsi étteremben. 2018-ban nyitott és máris olyan elképesztő sikert tudhat magáénak a Prézli étterem, hogy már a franchisehálózat kiépítésén gondolkodik tulajdonosa. Nem is ő keresi a lehetséges partnereket, hanem azok hozzá jelentkeztek be egy jövőbeni üzletnyitás igényével. Jelenleg hárman várják, hogy megnyissák a saját Prézlijüket, azaz a friss és minőségi alapanyagokat felhasználó, különleges bundakabáttal „felruházott” finomságok éttermét.
– A Prézli koncepciója tulajdonképpen egy kifejezetten magyar streetfood, de egy kis csavarral. A mindenki által ismert és szeretett rántott húst, halat, sajtot, zöldséget modernizáltuk és könnyen, gyorsan fogyaszthatóvá tettük. Harmadik generációs vendéglátósként kollégáimmal kikísérleteztünk egy olyan technológiát az alapanyag kezelésével és fűszerezésével kapcsolatban (pl. különleges morzsakeveréket állítottunk össze), ami magas minőségűre emelte a klasszikus rántott ételeket – kezdi az ötlet bemutatását a pécsi Aranygaluska éttermet is üzemeltető vállalkozás vezetője, Vajda Virág. – Friss húsokkal, alapanyagokkal dolgozunk, ehhez találtunk ki 3-4 féle, a szezonnak megfelelő mártogatóst, 2-3 féle köretet. A panírt gluténmentes változatban is készítjük, amire egyre nagyobb az igény. Az édesség az Aranygaluskában jól bevált túrógombóc, amire a vendégeink azt mondták, hogy világhíres. A másik a tejberizs, és nagy siker a házi jeges tea is. Ezek mind olyan ételek, amelyekhez nem szükséges szakács jelenléte. Ezért is találtam ki ezt a modellt akkor, amikor volt egy rendkívül megterhelő időszak az Aranygaluskában, két évig ugyanis nagyon nehezen kaptam szakácsot, és szerettem volna egy olyan vendéglátóipari egységet kialakítani, ami mellőzi ezt a fajta szakképzett munkaerőt.
– Talán elsősorban a fiatalokat vonzza ez a kínálat, nem?
– Mi is ezt gondoltuk, viszont a vendégeink között markánsan jelen van a 35-55 év közötti korosztály. Emellett persze a fiatalok is jönnek.
– Úgy tudom, hogy a közelmúltban Szegeden is nyílt egy Prézli.
– Igen, több mint két hónapja működik és már komoly sikere van. Felmerült annak az ötlete, hogy építsünk franchise-t, mivel volt rá jelentkező. Szerettük volna egy utcai környezetben is kipróbálni az étterem működését (a pécsi egy bevásárlóközpontban található – a szerk.), így Szegeden már ilyen helyet kerestünk. Nagy szeretettel fogadták a pécsi Prézlit, a helyi gasztrobloggerek is írtak rólunk. Még az sem befolyásolta a vendégek érdeklődését, hogy az üzlettől egy sarokra egy KFC nyílt. A sikerünk abban is rejlik, hogy nincsenek adagok, mindenki annyit fizet, amennyit kér és mindent mindennel lehet variálni.
– Miben volt más a Prézli létrehozása, mint az Aranygaluska működtetése?
– Egyszerűsíteni szerettem volna, és szerintem az emberek nagyobb része megtanítható egy Prézli-féle étterem üzemeltetésére. Ez egy picike, nagyon jól koordinálható, igen gyors forgási sebességű bolt és tulajdonképpen nincs hulladék, maradék, mert annyit sütünk, amennyi el is fogy.
– Hol tart a franchise-osítási folyamat?
– Egyelőre nagyon az elején vagyunk. A szegedin kívül még két érdeklődőnk van, egy budapesti és egy nyugati határközeli, aki lehet, hogy átviszi Ausztriába az üzletet. Igyekeztünk nem gyorséttermire készíteni a Prézli arculatát, kicsit melegebb fogadtatású lett a kialakítás. A franchise-t akkor fogjuk tudni igazán elindítani, ha meglesznek a kellő tapasztalatok a szegedi üzlet működésével kapcsolatban.
– Egy franchise-hálózat létrehozása nem kis munka. Mi ennek a folyamata?
– Először is a legfontosabb lépés az volt, hogy mindent, ami az ötlettel kapcsolatos, levédettük a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál. Van olyan ismeretségünk, aki már épített franchise-t, és felvettük a kapcsolatot a budapesti Franchise Szövetséggel is. Vannak sémák, amelyeket követni kell és így egyszerűbbé válik a folyamat. Arculati és technológiai kézikönyvet kell létrehozni, leírni a folyamatokat, a feltételeket… Már most látszik, hogy egy nagyon könnyen kezelhető üzlet lett az elgondolásból.
– Mivel lehet fejleszteni az étterem működését? Korábban elindult a házhoz szállítás is.
– Igen, ez például a fogyasztói szokások megváltozása miatt roppant lényeges. Fejlesztés lehet, hogy a szezonhoz igazodóan tematikus hónapokat csinálunk, amikor egy-egy alapanyagra, ízre fókuszálunk. Még nagyon sok ötletünk van. Ugyanígy komoly figyelmet fordítunk a marketingre is, hiszen fontos a megjelenés. A párom, Lőrinc Antal felel a marketingért, én pedig a vendéglátás szakmai részét viszem. A siker érdekében mindkettőnek magas szinten kell működnie.
Kis Tünde