Nemcsak Mohácson, de az egész országban, sőt a határon túl is fogalom a Szekeres Cukrászda, amit 1965-ben nyitott meg a nagyapa, idősebb Szekeres Károly. Tőle a fiai vették át a stafétabotot, ma az unoka Szekeres Dániel Viktor vezeti a családi vállalkozásban működő céget.
A Mohács főutcáján található cukrászdában találkozunk. A kora délutáni óra ellenére is folyamatosan érkeznek a vendégek, ki egy szelet süteményért, más egy jó kávéért, egyben mindannyian biztosak lehetnek mosolyogva fogadják őket, kedves kiszolgálásban lesz részük, kínálják nekik a finomabbnál, finomabb süteményeket, fagylaltokat.
– Magam ebbe nőttem bele, már kisgyerekként is hétvégéken a cukrászüzemben kevertem a krémeket, a fagylaltokat, ahogy mindenki a családban – kezdi beszélgetésünket. – Mindig azt hallottam otthon, hogy csak abból lesz bevételünk, amit a két kezünkkel elkészítünk és értékesítünk.
Nem is volt kétséges, hogy ezen a területen tanul tovább. Pécsen a kereskedelmi és vendéglátó-ipari szakközépiskolába érettségizett és technikusi végzettséget is ott szerzett, mint vendéglős. Három szakmában – pincér, szakács, cukrász – tett szakmunkásvizsgát, később pedig elvégzett egy mixer tanfolyamot is.
– Több éven át telenként külföldön Svájcban és Ausztriában dolgoztam, ahol nemcsak a nyelvet gyakorolhattam, de szakmai tapasztalatokra is szert tettem – folytatja tovább. – Sajnos itthon a vendéglátás társadalmi elismertsége alacsony, azonban a vendégek visszajelzései, a szeretetük sok mindenért kárpótol, ezért is döntöttem úgy, amikor öt évvel ezelőtt a szüleimmel és a testvéremmel közösen átvettük a cég másik felét, hogy maradok. Két esztendeje annak, hogy én vezetem. Naponta bent vagyok az üzletben és a cukrászüzemben. Nagyon sokat köszönhetek az édesanyámnak is, aki negyven éve részese a mindennapi munkának.
Mint mondja, szeret az emberek között lenni, kiszolgálni őket, látni, hogy jól érzik magukat a cukrászdájukban, szívesen elüldögélnek, beszélgetnek egy sütemény, vagy kávé mellett. Kitért arra is, hogy nemcsak a mohácsiak alkotják a vendégkörüket. Nyaranta fagylaltért Pécsről, Bajáról, de még a határon túlról, a horvátországi településekről is jönnek. A sütemények, a fagylaltok ízén is megérződik, hogy szeretettel, odafigyeléssel és hagyományos módon készítették el.
– Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, mert az otthon magamba szívott tudás és elvárások mellett tanulóként is a legjobb szakemberek foglalkoztak velem – hangsúlyozza. – Felszolgáló gyakorlaton a mohácsi Szent János Hotelben voltam, az iskolában pedig a szaktanárom Gedeon Endre volt. S abban is, hogy mindig avval foglalkozhattam, amit nagyon szerettem, különösen a krémek, a fagylaltok a kedvenceim. Mindent saját receptúra alapján készítünk és csak természetes alapanyagokat használunk. A nyers tejet egy közeli tehenészetből hozzuk, magunk készítjük a tejszínt, csak vajat használunk és tojáspor helyett tojást. A fagylaltokat hagyományos eljárással főzzük, gyümölcsökkel készülnek.
Mindezt a tudást igyekszik átadni a tanulóiknak is, több kevesebb sikerrel, ami az utóbbi időben egyre nehezebb, hiszen a cukrászat széles területet ölel át, a pék termékek, a tészták, krémek, fagylaltok, kreatív torták, desszertek, grillázsok és még hosszan lehetne sorolni, mi minden tartozik bele. Nem is beszélve a diabetikus készítményekről, laktóz- és lisztérzékenyeknek készülőkről.
– Jelenleg öt tanulónk van, akik felváltva jönnek, mindannyian cukrászok lesznek. A nagyapám annak idején inkább betanított munkásokat és nem tanulókat foglalkoztatott, és ők is többnyire fiúk voltak. Lehet, hogy igaza volt, mert a háziasszonyok közül egyre többen árulják az interneten az otthon sütött tortáikat – ad hangot véleményének.
Kitért arra is, a tanulókkal egyre nehezebb, az alapok hiánya nem kis problémát jelent, meg az, hogy nem igazán érdekli őket az általuk választott szakma. Szinte minden alkalommal el kell mondani nekik az előző heti feladatokat. Gond van a számolási és olvasási készségükkel. A kiadott feladatokat nem tudják értelmezni, nem tudnak anyaghányadot számolni és bizonyos idő elteltével sem képesek önállóan dolgozni. A mostani tanulókhoz sok türelem kell és sok erőfeszítést igényelnek. A maga részéről, amit lehet igyekszik megtenni, rendszeresen leül a tanulókkal, megbeszéli velük, miben és hol kellene változtatniuk a hozzáállásukon, azoktól pedig, akik nem hajlandók semmit tenni ennek érdekében elbúcsúznak. Persze vannak kivételek, mint például az aki a szakmai rendezvények, lakodalmak idején a mai napig besegít nekik, vagy mint Dorothy, akiből megyeszerte elismert cukrász vált.
Szólt arról is, hogy ezen problémák orvoslása érdekében rendszeresen eljár a kamarai rendezvényekre, az iskolai megbeszélésekre, ahol ezek a gondok folyamatosan napirendre kerülnek, de véleménye szerint a megoldásukra még nagyobb összefogásra lenne szükség.
Szalai Kornélia