„Tegyünk valamit azért, hogy jobb legyen a környezetünk, illetve az életünk”

Az 1994 óta működő szigetvári Kis Árnyékolástechnikai Kft. az utóbbi években jelentős beruházást hajtott végre a termelésben, bővítette a gyártókapacitását is. A vállalkozás által gyártott árnyékolástechnikai termékek megfelelnek az esztétika, a biztonság, a kényelem feltételeinek, készítésükkor figyelembe veszik megrendelőik egyedi igényeit is. Kis Attila tulajdonos-ügyvezető a szigetvári városi elnökség tagjaként munkájával, társadalmi szerepvállalásával hozzájárul a kistérség gazdasági fejlődéséhez. Kis Attila tevékenységét a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Elnöki Kitüntető Oklevéllel jutalmazta.

– Milyen fejlesztéseket hajtottak végre a vállalkozásban és ezeknek milyen előnyei lesznek a cég működésére vonatkozóan?

– Legfőképpen európai uniós pályázatokon vettünk részt, amelyek részben az általunk termelésben használt gépek, berendezését, modernizálását, illetve cseréjét segítették elő. A gépek professzionálisan végzik el azokat a részfeladatokat, amelyek elengedhetetlenek a cég működéséhez. Az eddig használt berendezéseink pontatlanságán, illetve a vágásminőségen szerettünk volna javítani. Vállalkozásunkban nagy jelentősége van a vágásminőségnek, hiszen ezáltal tudunk századmilliméter pontos méretű darabokat készíteni. Szinte minden esetben egy meghatározott méretű anyagot darabolunk össze az alkatrészekhez szükséges méretre, szinte ez a legfontosabb mozzanat a gyártásban, ezért ennek igen magas minőségen kell történnie. A fejlesztés érintette az elektromos hálózatunkat, a gazdaságos működés érdekében napelemeket szereltünk fel a tetőre (ezeket saját zsebből finanszíroztuk) és szintén uniós támogatásból végeztük az irodafejlesztésünket.

– Ezek a beruházások akár új piacokat is megnyithatnak önök előtt?

– Sajnos nem, pedig a jelenleginél kétszer nagyobb is lehetne a cég, mert van igény a termékeinkre. Azonban a termeléshez megfelelő képzettségű munkaerőre is szükség van, azonban sajnos a környéken nem találok ilyen embert, ezért nem tudunk növekedni.

– Több éve dolgozik a kamara szigetvári városi elnökségében. Miért fontos önnek ez a társadalmi megbízatás?

– A legfőbb ok a városi kamarai elnökhöz, Horváth Lászlóhoz személyes kötődés. Kiváló embernek tartom őt, és csatlakozom hozzá abbéli törekvésében, hogy tegyünk valamit azért, hogy jobb legyen a környezetünk, illetve az életünk.

– Milyen megmozdulásukat, aktivitásukat emelné ki?

– Tavaly szigetvári vállalkozók összefogásával sikerült néhány darab padot közösen venni és elhelyezni a focipálya környékére, ez jó érzéssel töltött el bennünket, hogy mi is adhatunk valamit a városnak. Mintegy 6 éve dolgozom az elnökségben, de nagyon nehéz megszólítani a helyi vállalkozásokat és a városvezetést is. Tervezzük, hogy közös egyeztetésekre hívjuk a helyi vállalkozások képviselőit, hogy az igények és az érdekek egyeztetésével összefogottabban tudjunk célokat kitűzni és azokat megvalósítani. Úgy érzem, sokat kell még dolgoznunk azon, hogy erősítsük a kamara jelenlétét a városban és a térségben, illetve hogy megismertessük az üzleti közösség által kínált lehetőségeket.

– Miben szorulnak segítségre, támogatásra a szigetvári vállalkozások?

– Azt tapasztaljuk, hogy nincs kapcsolat a vállalkozók között, mint ahogy a vállalkozók és a város között sem. Ugyan már történt elindulás az irányunkban, de még nagyon a folyamat elején tartunk. Azon dolgozunk, hogy elindítsuk a párbeszédet az önkormányzattal és a vállalkozókkal is. Az itteni vállalkozások jelentős része nem a helyi piacra dolgozik, ezért nem is ismerjük egymást, mert elszigetelten működünk. A padvásárlás jó alkalom volt arra, hogy megmozduljunk, hogy meglássuk, kik is működnek a térségben. Fontos lenne az összetartás, mert csak így tudjuk a saját érdekeinket is érvényesíteni, így válunk látható erővé a külvilág számára.

Kis Tünde