Amikor 24 évvel ezelőtt megnyitotta az egykori bikali kastélyból kialakított kastélyszállót Kollár László, még nem lehetett tudni, hogy néhány év múlva egy reneszánsz élménybirtok nő ki körülötte a földből, sőt azt sem, hogy az egyedülálló turisztikai látványosságok és kalandok miatt évente több mint százezren keresik fel a baranyai települést. Mára azonban az is valósággá vált, amire a 24 évvel ezelőtti megnyitón még nem is mert gondolni az akkor főként az épület megmentését célul tűző üzletember. A koronavírus-járvány miatt az idei év, mint ahogy más vendéget fogadó létesítmények, a Puchner birtok (ami a kastély és az élménybirtok szolgáltatásait egyesíti) részéről is rendhagyó hozzáállást kíván, de aki ismeri Kollár Lászlót, tudja, hogy minden helyzetben megtalálja a tovább vezető utat.
– Mi történik most a Puchner birtokon, amikor egy hónapra kényszerűen ott is megállt az élet?
– Egy cég működését tekintve nem túl szerencsés, ha az év négy hónapjára be kell zárni. A tavaszi leállás nagyon meglepett bennünket, mivel nem tudtuk, hogy meddig tart, nehéz volt megélni a bizonytalanságot. 130 munkatárs áll mögöttünk, így 130 családért vagyunk felelősek – mondja Kollár László, aki a kamara idegenforgalom fejlesztésért felelős alelnöke is. – Az előremenekülést választottuk, így 2-3 nap alatt összeraktunk egy válságtervet, ami egy 3 hónapos karbantartási és fejlesztési programot jelentett. Olyan munkákat végeztünk el a birtokon, amelyeket a vendégforgalom mellett nem lehet, illetve beüzemeltünk egy új értékesítési szoftvert. A tavasszal előállt helyzet nagy tanulsága az volt, hogy sokkal komolyabban kell vennünk a tartalékképzést, amivel a folyamatos működés, a tervezhetőség miatt korábban nem kellett különösképpen foglalkozni. Így a nyári bevételeknél már figyeltünk erre, és amikor november közepén ismét be kellett zárni, könnyebb helyzetben voltunk.
– Most milyen forgatókönyvet követnek?
– Két nap alatt kellett bezárni úgy, hogy a raktárakban ott van az előzetes foglalásokhoz igazított árukészlet, ezért ismét ki kellett dolgozni egy válságtervet, hogy a munkatársaink mikor, hol és mit dolgozzanak. Számunkra mindig az a legelső, hogy a 130 munkatársunk biztosítva legyen. Az aktuális munkák mellett nekiugrottunk egy jelentős belső szervezeti átalakításnak is. Az életünkben ugyanolyan tempó van, mint korábban, csak nincs vendégünk és nem érkezik közvetlenül tőlük bevételünk.
– Honnan van önben meg ez a tettrekészség és optimizmus, ami az elmúlt 24 évet is jellemzi?
– Ez egyrészt tanulható, 2004 óta igen magas szinten tanulom a szervezetfejlesztést. Másrészt ez a hozzáállás a személyes élményeimből adódik. Két alkalommal jártam végig a Caminot. Ha az ember 30 napon keresztül egyedül van, rájön arra, hogy miként lehetne még jobban megoldani azokat a helyzeteket, amelyeket korábban valahogy abszolvált. Az első Camino alatt arra kerestem a választ, hogy mi a biztos az életünkben. Napi 40 km gyaloglással egy tízkilós zsákkal a hátamon két nap után érkezett meg a válasz: a legbiztosabb az életünkben a változás. Nem az a kérdés, hogy alkalmazkodom-e a változáshoz, hanem az, hogy milyen gyorsan: egy napon belül, egy héten belül vagy egy éven belül? A tanulás mellett nagyon fontos, hogy rend legyen az ember fejében. Az új ismereteknek valamire rá kell épülniük, ha nincs alap, akkor eredmény sincs. A harmadik pedig az, hogy az ember higgyen a jól elvégzett munkában, hogy jobbá tudja tenni a saját világát, akkor is, ha a világ őrült. Én egy nagyon kicsi faluból indultam, ahol megtanultam, hogy aki kevéssel is beéri, annak mindig lesz elég.
– A munkatársai iránt érzett felelősség minden beszélgetésben kihallatszik a szavaiból.
– Ez megint a gyerekkorból indul. 14 évesen a Budapesti Honvéd labdarúgócsapatához kerültem, ahol az egyik mérkőzésen nem teljesítettek jól a csapattársaim és kikaptunk. Leteremtettem őket, majd a következő meccsen az én hibám miatt szenvedtünk vereséget. Akkor ők kérték számon rajtam a teljesítményemet. Akkor tudatosítottam magamban, hogy ha egy csapatjáték részese vagyok, és ha mindenki megpróbálja a legjobb teljesítményt nyújtani, előfordul, hogy ez nem sikerül mindig, és senki sem örül ennek, hiszen hol ez, hol az hibázik. A csapatjátékban a csapat nevében beszélünk. A csapatban nem csak az a feladatom, hogy a velem dolgozókkal szimbiózisban legyek, hanem legalább a harmaduknál közvetett módon a férjet vagy a feleséget is nekem kell terelgetnem. Meg kell értetnem velük, hogy a feleségük nem csak egy takarítónő, hanem a Puchner birtok első vagy második legfontosabb szolgáltatását biztosítja, hiszen a vendégeink 45%-a a tisztaságot, a másik 45%-a a jó ételeket tartja a legfontosabbnak. Ezért a csapatjáték egy komplex dolog, mindenki munkája szükséges ahhoz, hogy eredményeket érjünk el.
K.T.