„Sport, mozgás nélkül az ember egy idő után becsavarodna”

Korábban rendszeresen úszott, de két éve átnyergelt az országúti kerékpározásra dr. Borsiczky István, a mezőgazdasági gépek és technológiák értékesítését végző Tomelilla Kft. ügyvezetője. Ha épp nincs bringás idő, akkor sem kell lemondania a mozgásról, egy otthonra vásárolt biciklis edzőberendezéssel majdnem olyan élményekben (és fizikai terhelésben) lehet része, mintha a Mecsek útjain kerekezne. Vagy szól a kutyájuknak, hogy indulhatunk és ketten együtt elmennek futni a környékre. Mint az elfoglalt üzletember mondja, sport nélkül szinte egy napja sem telik el, olykor fut is és teker is.

– Hobbim a motorozás, Olaszországba szoktunk járni motoros túrákra a Dolomitokba, mert a gyönyörű táj mellett kiváló utak is vannak. Többször elgondolkodtam azon, hogy milyen jó az olaszoknak, ha motorozni akarnak, sehová sem kell menniük, minden adott hozzá – mondja Borsiczky István. – Nekünk meg itt van Baranya megye, ami szerintem egy kerékpáros paradicsom lehetne, hiszen mindennel rendelkezünk, ami ehhez kell, kivéve a jó minőségű utak. A domborzati viszonyok és a táj viszont lehetővé tenné ennek a megvalósítását. Jó lenne ezen elgondolkodniuk a turisztikai fejlesztéseket tervező szakembereknek.

– Miért ült át mégis a motorról biciklire?

– Gyerekkoromban nagyon sokat bringáztam és gondoltam, hogy újrakezdem. Vettem magamnak egy országúti bringát és nyeregbe pattantam. Nagyon szerencsés helyen lakunk, mert csak ráállok az útra és irány Orfű. A gyönyörű táj, a mozgás kikapcsolja az embert, miközben nem kis erőfeszítésbe kerül a tekerés a Mecseken keresztül. Menet közben kiszellőzik a tüdő, nő az adrenalin, mozognak az izmok, és ezek mind kifújják a napi problémákat az fejemből. Egy ilyen kör kb. 90 perc, ennyi belefér a napba a munka mellett is, hogy fizikailag és szellemileg is karbantartsam magamat.

– Mit ad önnek a mozgás?

– Ha az ember nem végezne olyan tevékenységet, amely teljesen kikapcsolja az agyát és aminek nincs köze a vállalkozáshoz, a napi dolgokhoz, akkor sport, mozgás nélkül az ember egy idő után becsavarodna. A kerékpározás 100%-os koncentrációt igényel, közben nincs telefon sem, az időt rá kell szánni. Tekerés alatt kitisztulnak a gondolatok, utána sok mindent gyorsabban vagy könnyebben meg tudok oldani, a problémáimra is ilyenkor szoktak jönni a megoldások. Számtalan jó döntés és gondolat született meg kerékpározás közben. Egyébként van egy beltéri kerékpározáshoz alkalmas eszközöm is,

ha úgy alakul, ki se kell mozdulnom, nem számít az időjárás sem, hiszen zárt térben mindig lehet tekerni. Két dolog viszont hiányzik, a szabad levegő meg a táj.

– Miért nem a csapatsport mellett köteleződött el?

– Ahhoz, hogy az agyam kiürüljön, magányra van szükségem, illetve hosszú időtartamra. Hogy úgy teljenek el órák, hogy senkivel sem beszélek, csak a fejemben lévő dolgokkal foglalkozom. Valamikor fociztam is, de az számomra játék. Szeretek játszani is, azonban az általam végzett sport esetében játékról szó sincs. E tevékenység kimenete csak rajtam múlik: hogy gyorsabban megteszem az adott távot, több hosszt úszok le adott idő alatt, vagy hogy mennyit futok.

– Mit tanult meg a kerékpározás, a rendszeres sport által?

– Amikor keresztültekerek a Mecseken, az egy kicsit olyan, mint amikor az ember a vállalkozásában dolgozik. Erőt kell kifejteni hozzá, hogy előrébb jussunk, ki kell tartani, amíg elérjük a célt, miközben az út alatt buktatókkal is találkozunk. Mindenképp megerősíti a küzdési képességünket. A sportot mindennap művelni kell, de nincs mindennap kedvem hozzá. Ilyenkor rá kell venni magamat. Emellett hozzászoktat a rendszerességhez. Mint ahogy tenni akarásra is nevel, amire szintén szükség van egy vállalkozásban. Természetesen meg kell őrizni az egészséget is és ez elsősorban rajtunk múlik. Ha pedig egy mód van rá, akkor ezt olyan dologgal tegyük meg, amit szeretünk csinálni.

Első ízben nyert innovációs pályázatot a közelmúltban a Tomelilla Kft. „A fenológiai állapothoz automatikusan alkalmazkodó, valós idejű intelligens szórófejvezérlés sávpermetező rendszerekhez” című projekt a vegyszerhasználat csökkentéséhez járul hozzá. Ez a törekvés az európai uniós irányelvekkel is összecseng. Az agráriumban hasznosuló fejlesztés lényege a precíziós gazdálkodás: segítségével éppen annyi vegyszert használnak fel és éppen ott, amennyire és ahol szükség van. Mindezt egy csúcstechnológiájú gép automatikusan értékeli, és adagolja a szert. A pályázati támogatás egy iparjogvédelmileg oltalmazott termék prototípusának megvalósításához járul hozzá, de benne van a továbbfejlesztés lehetősége is. Reményeik szerint idén júliusban a Budapestre tervezett 13. Európai Precíziós Gazdálkodási Konferencián be tudják mutatni a prototípust.

K.T.