Cégvásárlás: A Gépszer Kft. a D-Aqua Kft. új tulajdonosa

A tulajdonos változik – a minőség és tudás marad! A Dél-Dunántúli Gépipari Klaszter (menedzsment szerve: PBKIK) tagja, a Gépszer Kft. megvásárolta a szivattyúk forgalmazásával, javításával, helyszíni szerelésével, beüzemelésével, felújításával és karbantartásával foglalkozó, 2010-ben alapított D-Aqua Kft. üzletrészeinek 100 %-át.

Megtisztelő az alapító-tulajdonos Bovánovics Mihály bizalma, amivel több, mint 20 éves munkájának folytatását az új tulajdonosra és ügyvezető igazgatóra, dr. Hüse Istvánra bízta.

A Gépszer Kft. és a D-Aqua Kft. erős minőségi kultúrával, impozáns referenciákkal, stabil szakmai háttérrel és megfelelően korszerű infrastruktúrával rendelkezik. A két cég egymást kiegészítve meglévő feladataik hatékonyabb teljesítésére lesz képes, de tevékenységeik halmazának metszetében új területeken is versenyképes potenciál keletkezik.

A Gépszer Kft. eddigi tevékenységei mellett, ezzel az akvizícióval:

  • az ivó- és szennyvíz hálózatok és azok műtárgyai,
  • a bel- és árvízvédelmi létesítmények,
  • az ipar bármely területén alkalmazott technológiai folyadék rendszerek

teljes vertikumában a tervezés – engedélyeztetéstől (AquaLex Kft.) a telepítés, létesítésen keresztül a fenntartás, karbantartásig -több évtizedes tapasztalattal- képes teljesíteni a megrendelői elvárásokat.