Több mint negyven éve a vitorlázás szerelmese Rendeczki Lajos pécsi fodrász, aki évtizedek óta a kamara Fodrász Mestervizsga Bizottságának elnöke, éveken keresztül a pécsi női fodrászcsapat versenyzőinek trénere volt, tanítványai magyar bajnoki címet is szereztek, de világbajnokságokon is eredményesen szerepeltek, és aki ezzel a szenvedélyével valószínűleg egyedül van a városban dolgozó szakemberek között. Nyugdíjasként sem mondott le a jelentős fizikai felkészülést igénylő mozgásformáról, és hogy kedve szerint vízre szállhasson, rendszeresen edz otthon.
– Már kisgyerekkoromban csodáltam a Balatonon ringó hajókat, de közvetlen közelről Orfűn találkoztam a vitorlázással, illetve a vitorláshajóval. 1980-ban kerültem a Pécsi Orfűi Vitorlás Egyesületbe, azóta ott vitorlázom rendszeresen, de van élményem a balatoni és a tengeri vitorlázással kapcsolatban is.
– Mi ragadta meg ebben a sportban?
– Mindig vízimádó voltam. A ’70-es években Székely Tóni barátom, aki a szöuli olimpián indult, válaszolta arra a kérdésemre, hogy miként lehetne elkezdeni vitorlázni, hogy jöjjek az egyesületbe. Ma is annyiszor szállok vízre, amennyiszer az időm engedi. Most már sokkal többet ki tudok járni, mert a nyugdíj mellett csak heti két napot dolgozom. Viszont a vitorlázás egy komoly fizikai erőfeszítést igényel, megfelelő alapedzettség kell hozzá. Ezért mindennap edzek otthon. Kívülről úgy néz ki, hogy ülünk a vitorlásban, fúj a szél és megy a hajó. De ahhoz, hogy a hajó haladjon, és jó irányba tartson, illetve ne boruljon föl, nagyon erős hasizom és főleg combizom szükséges. Persze ugyanúgy kell a karizom is, hogy meg tudjunk küzdeni az elemekkel. Mi nem az ún. napozós, azaz tőkesúlyos és kajütös hajókkal szeljük a vizet, mint amilyeneket a Balatonon látni, hanem kimondottan sporthajókkal. Ezekben keményen kell dolgozni ahhoz, hogy állva maradjanak. Ennek ellenére persze számtalanszor felborulnak.
– Mit tanult meg a vitorlázás által?
– Az önfegyelmet említeném, amit kötelező betartani, mert ha nem így teszünk, akkor jönnek a gondok, a problémák. A boom úgy fejbe verheti az embert, hogy akár komoly sérülést is lehet szerezni, vagy fel is borulhatunk. Ezért idegileg és lelkileg is oda kell figyelni. Az önfegyelem egyébként nemcsak a sportban nyilvánul meg, hanem a munkában, az egész életünkben is. Ha például kitűzünk valamilyen célt magunk elé, akkor azt igyekszünk a lehető legjobban megvalósítani.
– A vitorlázás magányos sport vagy társakkal ül a hajóban?
– Amivel vitorlázom, az egy kétszemélyes hajó, de egyedül is lehet menni vele. Kis szélben egyedül is elboldogulok, de komolyabb légáramlatnál már mindenképpen két emberre van szükség az irányításához. Itt már a másik emberre is oda kell figyelni, ezt a tapasztalatot szintén át lehet vinni az élet más területeire is.
– És hogy szeret menni: egyedül vagy valaki mással?
– Nagyon szeretek egyedül menni, mert így teljesen ki tudok kapcsolni. Akkor csak a természet, a szél, a víz, a levegő, a napsütés vesz körül, és talán furcsán hangzik, de olyankor szinte beszélgetek a hajóval. Főleg akkor tudtam így feltöltődni, amikor az egész heti munka után egyedül kimentem egy vagy másfél órára a vízre. Azután már jöhetett a társaság is. Mert valójában nem magányos sport a vitorlázás, a társaságban az a jó, hogy kiváló beszélgetéseket folytatunk, és ha kell, segítünk egymásnak.
– Versenyeken is indult?
– Régebben indultam versenyeken, most már csak mint versenyrendező vagy mint versenybíró veszek részt ezeken a programokon. A versenyeken a fő motiváció inkább a részvétel volt, nem a minél jobb helyezés elérése. Egyszemélyes hajóval elértem egy-két jó eredményt, utoljára két évvel ezelőtt kétszemélyes hajóval nyertünk egy regatta versenyt, amire azért büszke vagyok.
– Van-e valaki, akivel megszerettette a vitorlázást, akinek átadta a tudását?
– A fiammal szerettettem meg ezt a sportot, ő nagyon jól vitorlázik. A mai napig is hajóra száll és sorban nyerik a versenyeket. Most már azzal a hajóval versenyeznek, amivel én mentem. Roppant nagy öröm számomra végignézni, végigélni a sikerüket úgy is, mint szülő és úgy is, mint sportbíró.
– A vitorlázás, az együtthajózás mennyiben támogatja a kapcsolatépítést, akár az üzleti kapcsolódásokat?
– Üzleti kapcsolatról ebben az esetben nem nagyon lehet beszélni, viszont az emberi kapcsolataink megerősödtek, hisz egymásra vagyunk utalva. Ha valaki beleborul a vízbe és valami probléma történik, a világ legtermészetesebb dolga, hogy megyünk és segítünk menteni. Ez az egymásra utaltság egyébként az egész életünket is jellemzi.
K.T.