Az új generáció üzletembereinek példaképe lehet Huppert László, aki a pécsi Titán után 1980-ban kezdett dolgozni boltvezetőként a Mohács és Vidéke ÁFÉSZ lippói boltjában. Kimagasló volt kereskedelemi és pénzügyi érzéke, tudása, amit felismert az akkori cégvezetés, ezért rövidesen áthelyezték az ellenőrzési, majd a pénzügyi osztályra. 1989-től már a szövetkezet gazdasági vezetője. 1999-ben az ÁFÉSZ létrehozta a Mohács-Szöv Zrt.-t, 2002-től már mindkét cég vezetője lett. Huppert László 1998 óta a kamara mohácsi elnökségének tagja, ötletei, javaslatai nagy súllyal szerepeltek a testületi döntésekben, véleményekben.
– Meglepett a díj, és nagyon örülök neki, hiszen annak a Mohácson tevékenykedő kamarai elnökség előterjesztésére kaptam, amely több évtizede testközelből ismeri az üzleti tevékenységemet. Így a leghitelesebben ők látják a mindennapi munkámat. Idén 48. éve dolgozom, sok siker és tapasztalat is van mögöttem. Ez a díj egyrészt öröm számomra, másrészt a kollégák, a város és a térség részéről az üzleti tisztesség egyfajta megerősítése, hogy nem feltétlenül könyökölve és az üzleti partnerek gyengeségeit kihasználva, sokkal inkább a korrektségre alapozva érdemes dolgozni, gazdálkodni, részt venni az üzleti életben.
– Egy életműdíj jó alkalmat teremt arra, hogy az ember egy kicsit összegezze a pályafutását. Ön milyennek látja a sajátját?
– „Kényszerűségből” kerültem a kereskedelembe, mert annak idején nem vettek fel a közgazdaságtudományi egyetemre. Segédmunkásként kezdtem és szinte minden munkakört végigjártam a vezérigazgatói szintig. Rendkívül fontos, hogy az ember ismerje a különböző munkaköröket, azok tartalmát, mert egész másképp tudja szervezni a munkát és motiválni a munkatársait. Ez az egyik nagy tanulsága a pályámnak. A másik az, hogy mindenképpen szükség van egyfajta szakmai alázatra. A kereskedelemben az ember nem lehet megsértve, és mindig azt kell szem előtt tartania, hogy a vevőnek van igaza. Ha nincs, akkor is. Én soha nem kerestem és nem is jelentkeztem semmilyen tisztségre, se a kamarába, se a munkahelyemen. Valahogy mindig megkerestek a korábban végzett munkám minősége, mennyisége okán, és ez óriási önbizalmat adott. Ha hívtak, akkor az azt jelenti, hogy alkalmasnak találtak, és ha így van, akkor nekem ezt viszonoznom kell. Azt gondolom, hogy a mai pályáztatási rendszerben néha érdemes lenne visszatérni erre a kiválasztásra.
– Mi volt a hajtóerő az ön számára a pályáján?
– A motiváció sok mindenből jött. Egy jó gimnáziumban érettségiztem, de mivel ez egy egyházi intézmény volt, így a 70-es években nem sikerült bekerülnöm a közgazdaságtudományi egyetemre, még maximális ponttal sem. De élni kellett, tehát elkezdtem dolgozni Pécsett. A szerelem és a nősülés hozott Mohácsra, itt a környéken kerestem munkahelyet, Lippón volt egy szabad boltvezetői hely, ami megfelelt az akkori képesítésemnek, hiszen közben kereskedelmi érettségit szereztem. Később mégis csak elvégeztem a közgázt – egy percig sem tettem le róla – és az ÁFÉSZ-nél is olyan feladatokat kaptam, amikhez már magasabb végzettség volt szükséges. Természetesen ez személyfüggő is, mert ha az emberben van egyfajta törekvés, akkor könnyebben megy előre a pályáján. A 90-es években, a rendszerváltás időszakában hihetetlenül újszerű, nagy jelentőségű feladatok álltak előttünk, pl. akkor vezették be az új adórendszert, ezt egy olyan jelentős cégnél, mint a mohácsi ÁFÉSZ, én vezényeltem le friss diplomásként. A Baranya megyei és az országos ÁFÉSZ-ek közösségének is nyújtottam szakmai segítséget, sok nagy projekt kidolgozásának voltam részese az évek során. A kamara berkein belül a kereskedelmi tagozat elnöke voltam 8 éven keresztül, ma is tagja vagyok a MKIK Kereskedelmi Kollégiumának. Azok egyike vagyok, akiknek a szakmájuk a hobbijuk is egyben, nekem soha egy napig sem esett nehezemre dolgozni.
– Miért volt fontos, hogy a kamarai üzleti közösség tagja legyen?
– Itt is igaz, hogy nem jelentkeztem, hanem megkerestek. Az ambícióim azért ott voltak, illetve láttam benne fantáziát. 1998-at írtunk, amikor még a rendszerváltás nehézségein sem voltunk túl, gazdaságilag semmiképp. A 90-es évek közepére éppen csak kialakult egy magánkereskedői réteg. Jó kereskedők voltak, de „jól gazdálkodni” még sokan nem tudtak. És közben megjelentek hazánkban a multiláncok is – nagyon nehéz időszak volt! A cégünkhöz kapcsolódó vállalkozók menedzselésében, segítésében akkorra már rengeteg tapasztalatot szereztem, sokan ismertük egymást ebben a vállalkozói körben is. Emiatt a kamarában akkor úgy gondolták, hogy tágabb közösségben is szükség van a segítéségemre. Hívtak, és én szívesen mentem!