Németh Jenő iparos dinasztia leszármazottja, a nagyapja gépészkovács, míg édesapja gépész volt. Kézenfekvő volt számára, hogy folytatja a hagyományokat, bár ő nem épített több alkalmazottal dolgozó céget, mint apai felmenői, akik 19 főből álló ipari vállalkozást működtettek. Ő maga a nagybátyjától tanulta meg az esztergályos szakma alapjait. Esztergályos kisiparosként, kézműves vállalkozóként, műszaki oktatóként dolgozott, szigetvári műhelyében a mai napig készít alkatrészeket, és azt, hogy mindig is szükség volt a munkájára, a precizitás mellett innovatív hozzáállásának köszönheti. Részt vett a tanuló- és mesterképzésben, valamint a szakmai vizsgáztatásban is.
– Rengeteg fiatalt oktattam és vizsgáztattam az elmúlt évtizedek során, azt tapasztaltam, hogy a szakmát főként a gyakorlatban lehet megtanulni és bizony nem néhány hónap alatt. Ezért azt javaslom a végzett szakmunkásoknak, hogy ha önálló vállalkozást szeretnének indítani, az első, hogy megerősítsék a tudásukat. Ezért keressenek olyan kisiparost vagy kisebb üzemet, vállalkozást, ahol nem dolgoznak 8–10 főnél többen, és álljanak be dolgozni egy olyan szakember mellé, aki foglalkozik velük, aki át akarja adni a tudását. Csak az a képzési rendszer működött jól az elmúlt évtizedekben, amelyben nagy hangsúlyt fektettek a gyakorlati oktatásra – válaszol arra a kérdésre Németh Jenő, hogy mit érdemes megfontolnia annak, aki önálló gépipari vállalkozást szeretne indítani. Mint mondja, fontosak a személyes képességek is, évtizedekkel ezelőtt kikísérletezett egy olyan mozgáskoordinációs, ügyességfejlesztő berendezést, amellyel le lehet mérni a fiatalok kézügyességét. Ezt sokszor használták a pályaválasztásnál is. Évtizedekig kiváló kapcsolatot ápolt a pécsi Körber gépgyárral (korábban Hauni Hungária Kft.), amellett, hogy egyedi termékeket készített a cégnek, a tanműhelyben dolgozó oktatókkal is rendszeresen konzultáltak. Tanított a szigetvári szakmunkásképzőben is, az általa foglalkoztatott tanulók olyan kiváló minőségű alkatrészeket gyártottak a műhelyében, amelyeket a jövőben oktatási célra használnak majd az iskolában.
– Ön egész életében egyéni vállalkozóként dolgozott, miért nem gondolkodott cégépítésben, társas vállalkozásban?
– Igen, mindig is kisiparosként dolgoztam, bár úgy érzem, nem mindig becsülnek meg bennünket, holott jelen pillanatban is a kisipar, a kisvállalkozások sokasága tartja el az ország gazdaságát. Ők foglalkoztatnak tanulókat, náluk jól működik tanulóképzés. Hogy nem építettem nagyobb vállalkozást, annak a gondolkodásban keresendő az oka. A felmenői ágon a nagyapám gépészkovács volt, 19-en ültek az asztalhoz, majd gyakorlatilag egy 40-50 éves űr keletkezett, mert nem volt férfi leszármazott a családban, aki folytatni tudta volna a mesterséget. 1982-ben váltottam ki az ipari igazolványt, dolgoztam innovációs cégeknek is, és főállásban még tanítottam is. Soha nem gondolkodtam óriás cégben. Egy időben terveztem egy nagyüzem létrehozását, a szigetvári konzervgyár közelében volt is egy telek, de az utolsó pillanatban lecsúsztam róla. Most már tudom, hogy ez nem volt véletlen és így jártam jobban. Láttam olyan vállalkozásokat, amelyek beszereztek CNC numerikus számjegyzésű gépeket és rábeszélte őket egy cég, hogy dolgozzanak neki, mivel folyamatosan tud munkát biztosítani számukra. Majd ez a folyamat három-négy év alatt lefutott, és az ócskavastelepen kötött ki a 30 milliós berendezés vagy kapott érte 3 millió forintot a vállalkozó. Én maradtam a csereszabatos alkatrészek gyártásánál, ebben a kis üzemben mindent meg tudtunk csinálni, és csak azokkal, akiket én tanítottam.
– Mi az összegzése, a tapasztalata a vállalkozói létének?
– Rövid időn belül be fogom fejezni, idén leszek 77 éves. Lányaim vannak, akik nem tudják továbbvinni a vállalkozást. Az elmúlt években már csak másod-harmadmagammal dolgoztam, mert mindig vannak megrendelések a környékről. Ezek egyedi, komoly feladatok, amikor szükséges használni az ember eszét. Ezeket nagy örömmel veszem, de azt, hogy valamiből 30-at vagy 500-at le kell gyártani, azt nehezen viseltem, talán épp ezért sem lettem olyan vállalkozó, aki képes a sorozatgyártásra. Engem sohasem a pénz motivált, sokkal inkább a szakma szépsége, amit azoktól lestem el, akiknél a szakmát tanultam. A siker a kitartó, szívós munka eredménye, kell hozzá a megszerzett tapasztalat. Mindig állt mögöttem egy csapat, amelynek tagjaival egyetértettünk abban: műszakilag megbízható hozzáállással és az elvárásoknak magas szinten való megfeleléssel érdemes végeznünk a mindennapi munkánkat. A szakmai alázat dominált a munkámban, emellett az egymás iránti bizalmat említhetem. Tapasztalatom szerint a talpon maradás záloga a folyamatos szakmai önképzés, a versenyképes, magas színvonalon végzett munka.
K.T.