Hírlevél – 2022. 06. 09.

Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara
Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara
Hetedik alkalommal került megrendezésre regionális Humán Konferencia kamaránkban. A május 31-én megvalósult rendezvény témája a „Vezetés és stratégia a VUCA világban” volt. A konferencia arra kereste a választ, hogy vajon tudjuk-e vezetőként, HR munkatársként, szakemberként azt, hogy miben más a stratégia és a vezetés egy ilyen megváltozott környezetben?
Május első hetében tizenöt Baranya megyei vendéglátós szakember és vállalkozó tett tanulmányi látogatást Olaszországban kamaránk szervezésében. A tanulmányúton a résztvevők az olaszországi Friuli-Venezia-Giulia tartományára jellemző kitűnő alapanyagokat és azok feldolgozását ismerhették meg.
A Kamara Oktatási Központja együttműködve a Helixlab Kft. szakembereivel két, egymásra épülő hiánypótló képzést kínál mindazok számára, akiket érdekel a programozás, akik ismereteiket bővíteni kívánják ezen a területen, illetve akik tudásukról tanúsítvánnyal is rendelkezni szeretnének.
A NAV Baranya Megyei Adó- és Vámigazgatósága hagyományteremtő jelleggel tájékoztató rendezvényt tart a turisztikai szezon kezdetén, annak érdekében, hogy a vendéglátással foglalkozó vállalkozások tisztában legyenek a rájuk vonatkozó szabályokkal és az azokban történő változásokkal.
Az Ezüst Gazdaság a 3. legnagyobb gazdaság a világon, 2025-re várhatóan 88 millió munkahelyet tart majd fent, 5,7 trillió euró költés mellett. A konferencia célja, hogy fókuszba helyezze ezt az óriási, jelenleg kiaknázatlan gazdasági területet regionális vonatkozásban, és együttműködésre ösztönözze a térség gazdasági, civil, akadémiai és közigazgatási szereplőit.
A jelenlegi sanghaji bezárások és a Kínában jelenleg is érvényben lévő járványmegelőzési és – ellenőrzési korlátozások miatt a verseny szervezőinek döntése értelmében, a 2022 októberére tervezett világversenyt nem fogják megrendezni. A WorldSkills International a tagországokkal együttműködve alternatív megoldáson dolgozik, hogy versenyzési lehetőséget biztosítson az idei évben. Részleteit a következő hetekben egyeztetik és várhatóan június végéig hozzák meg döntéseiket.
PÁLYÁZATOK
A LIFE (Programme for the Environment and Climate Action) program az EU környezetvédelmi és éghajlat-politikai finanszírozási eszköze. A LIFE az egyetlen uniós forrás, amely dedikáltan környezet- és természetvédelmi, valamint éghajlat-politikai célkitűzéseket támogat, 2022-ben 34 pályázati felhívással.
Részt vesz a következő területek valamelyikén a kutatás-fejlesztésben, és/vagy alkalmazásban: blockchain, szemantikus web, ontológiatervezés, szoftverfejlesztés, cloud, edge és fog computing, ökoszisztéma-gazdaság, okos alkalmazások, kriptográfia, szabványosítás, vagy hasonló területeken? Akkor az ONTOCHAIN felhívás Önnek szól!
Az EIT Health DRIVE képzési programját a szerény vagy közepes innovációs kapacitással rendelkező (az európai innovációs eredménytábla szerint) európai országok azon szervezetei számára tervezték, amelyek támogatást nyújtanak az innovátoroknak, hogy kutatásukat/ötleteiket sikeres vállalkozásokká alakítsák, és célja egy speciális, átfogó program létrehozása az egészségügyi és élettudományi start-upok számára.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) rektora a Tématerületi Kiválósági Program 2020 keretében pályázatot hirdet szabadalmi oltalom alatt álló műszaki megoldások, illetve a jövőben iparjogvédelmi oltalomban részesíthető alkotások megvásárlására.
A támogatás többek között igényelhető közös beruházás megvalósítására, kísérleti fejlesztésre, kereskedelmi vásárokon való részvételre, egy új, vagy már meglévő terméknek egy másik tagállamban vagy harmadik országban lévő új piacra történő bevezetéséhez szükséges tanulmányok elkészítésére vagy tanácsadói szolgáltatások igénybe vételére, harmadik országban megvalósuló közös megjelenésre, illetve marketing tevékenység költségeire.

K+F+I fejlesztési képességek növelése a ZalaZONE szolgáltatásaival
A pályázat célja, hogy a KKV és startup szektor kutatás fejlesztési és innovációs képességeit növelje az Autóipari Próbapálya Zala Kft. szolgáltatásai révén.

Pályázati lehetőséget nyújt a Better Factory a gyártó KKV-k digitális transzformációjának támogatására – 2022
Gyártó KKV-k igényeire alapozó digitális termék- és rendszerfejlesztést támogat a Better Factory projekt. Ennek keretében technológiai beszállítókkal és művészekkel alkothatnak konzorciumokat gyártócégek annak érdekében, hogy költséget, nyersanyagot és/vagy erőforrást takarítsanak meg.

Pécs város tanulói és hallgatói díjai – pályázat
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése pályázatot hirdet a Pécs város tanulói és hallgatói díjainak elnyerésére.
A Clean Aviation programban tizennégy témában nyílt meg pályázat összesen 735 millió eurós támogatással. Az Európai Bizottság olyan projektötleteket vár, amelyek segítségével a klímasemleges légiközlekedés valósággá válik.
Korábban megjelent pályázatok
RÖVID HÍREK

Nemzetközi gazdasági hírek – 2022. 22. hét

Heti jogász 2022. 22. hét

GINOP Plusz projektnyitó rendezvény a Strauss Metal Kft.-nél

Greeanage díjat nyert a Körber Hungária Gépgyártó Kft.
Nemzetközi vállalkozói partnerség –
Ebben a rovatban a több mint 60 országban jelenlévő Enterprise Europe Network vállalkozásfejlesztési hálózat üzleti együttműködési ajánlataiból válogatunk ajánlatokat vállalkozók számára. Ezek lehetnek: üzleti vállalkozói partnerségek, technológiai, kutatás-fejlesztési és innovációs partnerkeresések, illetve támogatott nemzetközi partnerkereső rendezvények.

Az ortézisek teszt- és/vagy funkcionális modelljeinek 3D-adatok összeállításával és gyártási folyamatával kapcsolatos digitalizálási szolgáltatással foglalkozó német cég / egészségügyi vállalat licenc- vagy kereskedelmi képviseleti megállapodás iránt érdeklődő partnereket keres. További infromációt kérek >>>

Kézzel készített lekvárok, gyümölcslevek és szirupos gyümölcscukrok görög gyártója kristálycukrot keres. További infromációt kérek >>>

Egy lengyel vállalat természetes és egészséges textíliákat kínál csecsemők számára gyártási és kereskedelmi megállapodás keretében. További infromációt kérek >>>

Fenntartható, kézzel készített natúrkozmetikumok romániai gyártója beszállítói megállapodások keretében beszállítókat keres üveg és alumínium kozmetikai tárolóedényekhez. További infromációt kérek >>>

Egy tapasztalt lengyel vállalat alvállalkozói szerződés keretében fejlett építőipari szolgáltatásokat kínál, és partnereket keres tevékenysége fejlesztéséhez a környezetbarát szolgáltatások és termékek ágazatában. További infromációt kérek >>>

Az építőipar számára innovatív és környezetbarát műanyag termékek olasz gyártója forgalmazókat és kereskedelmi képviseleteket keres. További infromációt kérek >>>

Lengyel független játékfejlesztő stúdió, amely Unity 3D motoron alapuló, iOS és Android mobiljátékokra specializálódott, kiszervezés vagy kereskedelmi megállapodás keretében kínálja szolgáltatásait. További infromációt kérek >>>

Energiatakarékos zuhanyzós padlóösszefolyóval foglalkozó finn cleantech vállalat kereskedelmi értékesítési ügynököket keres Európában. További infromációt kérek >>>

A holland szervezet elektromos személy- és áruszállító járművek gyűjteményét gyártja mindenféle terepen. A vállalat partnereket keres, akikhez kiszervezné a gyártás egy részét, de közös vállalkozáshoz vagy akár átvételhez is keres partnereket. További infromációt kérek >>>

A teljes adatbázis . Nem találja, amit keres, vagy be akar kerülni az adatbázisba? Írjon e-mailt munkatársainknak:

2022-ben már hetedik alkalommal kerül megrendezésre az Enterprise Europe Network közreműködésével az ICT Spring konferencia mellett szervezett üzletember találkozó, melyen idén ismét fizikai rendezvény lesz. A fő témák: határokon túl; e-kereskedelem; kiberbiztonság; űrtechnológia; startupok – vállalkozások; egészségtechnológia; ellátási láncok.
RENDEZVÉNYEK

Innovációs Ökoszisztéma Webinárium
június 14. 09:30 – 11:00
A PRIMOM Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Vállalkozásélénkítő Alapítvány, a HCE Magyarország konzorcium partnereként, együttműködve a Nyíregyházi Egyetemmel innovációs és K+F szakmai webináriumot szervez.

2. Magyar-Francia Üzleti Fórum
június 21. 09:00 – 17:00
A fórum célja, tanácsadást nyújtani a franciaországi piac iránt érdeklődő magyar vállalatoknak, valamint új, magyarországi beszállítók felkutatása az alábbi francia vállalatok számára: EUROAPI Hungary Kft. gyógyszeripari gyártó vállalat, Schneider Electric Csoport, GIFI, lakberendezési, dekorációs áruházlánc, az ADEO vállalatcsoport Leroy Merlin márkaneve alatt ismert franciaországi barkács és kertészeti áruházlánc, Auchan Magyarország Kft.

Üzleti és befektetési lehetőségek Sharjahban, Egyesült Arab Emírségek
június 17. 10:30 – 14:30
A rendezvényen a résztvevők megismerkedhetnek Sharjah – az Egyesült Arab Emírségek ipari, oktatási és kulturális központjának – üzleti és befektetési lehetőségeivel. Fedezze fel az üzleti és befektetési lehetőségek különleges világát Sharjahban, az Egyesült Arab Emírségek ipari, oktatási és kulturális központjában. Személyes kapcsolatépítésre is lehetőség nyílik a sharjahi kormányzati hivatalok és üzleti élet vezetőivel.
június 30. 14:00 – 15:00
A veszteséges fuvarok ellen optimalizálással is küzdhet. Ha kellően alapos kalkuláció alapján készít árajánlatot és a sofőrök biztosan a megtervezett útvonalon haladnak, akkor sok plusz költségtől megkímélheti magát. Hogy mindez hogyan lehetséges? Önkéntes kamarai tagunk, az Innomedio Kft. webináriumán megtudhatja!
További rendezvények
Üzleti partnerközvetítés ·
Széchenyi kártya ·
Mobiltelefon flotta vállalkozásoknak ·
Iparjogvédelmi tanácsadás ·
Szakmai utánpótlás
Várjuk a e-mail címre a vállalkozásával kapcsolatos híreket (évfordulók, változások, beruházások, eredmények, díjak stb.), sajtóközleményeket!
További hírek, információk a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara honlapján és közösségi oldalain! A kamara Facebook oldala Kamarai YouTube csatorna
Adatvédelmi tájékoztató ·Várjuk véleményét, észrevételeit · Leiratkozas