Számos nyugat-európai országban, így Portugáliában, Németországban, Olaszországban és Ausztriában is megállják helyüket a Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra Kft. orgonái, de az egykori pécsi Angster orgonagyár hagyományait folytató vállalkozás vezetői a hazai munkáikra is ugyanolyan büszkék: a Művészetek Palotája, a Pécsi Székesegyház, a Mátyás templom, valamint a Zamárdiban található katolikus templom orgonájára. Az idén 30. évfordulóját ünneplő cég az alkalomból a Pécsi Székesegyházban és a régi Angster orgonagyárban rendezett ünnepséget, itt vehették át a Magyar Kézműves Remek elismerést, illetve itt kapta meg Budavári Attila tulajdonos-ügyvezető az Aranykoszorús mester címet.
– A legbüszkébbek mégis arra a hatalmas tudásanyagra vagyunk, ami működésünk 30 éve alatt gyűlt össze. E tudás birtokosa a törzsgárdánk, azok a munkatársaink, akik kitartottak mellettünk – mondja Budavári Csaba tulajdonos-ügyvezető.
– Mik voltak a nehézségek és mik a sikerek a vállalkozás történetében?
– A kezdeti nehézséget a tőke- és az eszközhiány jellemezte, a rendszerváltás utáni időszak technológiai gyengeségei a nyugat-európai cégekhez képest jelentős versenyhátrányba szorítottak bennünket. Ezt legyőzendő építettük a csarnokainkat, vásároltuk és fejlesztettük a gépparkunkat, így mára mind a vállalkozás méretét, mind a gépi felszereltséget tekintve Európa élmezőnyébe kerültünk. Nálunk már automatizált CNC-gépek is dolgoznak, ami az orgonás szakmában úttörőnek számított a 2000-es években. A manufaktúra név mégis azért helytálló, mert megmaradt rengeteg kézimunka, amit nem lehet pótolni automatizációval, robotizációval. A gépek mellett fontos volt munkatársaink szaktudásának folyamatos fejlesztése is. A 90-es években hazánkban relatív munkanélküliség volt, még nem voltak nyitva a határok sem, így sikerült jó és elkötelezett munkaerőt találnunk – jelentős részük ma is az orgonamanufaktúrában dolgozik. A mi szakmánk speciális, talán három évente egy orgonaépítő végez az országban, és az sem biztos, hogy pont nálunk helyezkedik el. Így főként asztalos és fémmegmunkáló szakmákkal kell pótolnunk ezt a szaktudást. Jelenleg mintegy 50-en dolgoznak nálunk, az elmúlt években kiemelt hangsúlyt fektettünk az utánpótlásképzésre. A 30 év alatt összesen 180 tanulót vettünk fel és tanítottuk meg nekik nemcsak a szakmai fogásokat, hanem a szakma szeretetét is.
– Minek köszönheti az orgonamanufaktúra a nemzetközi sikerét?
– Annak, hogy tartjuk a szavunkat. A szerződés megállapodásaihoz igazodunk, így lehetőség szerint nem csúszunk a munka befejezésével, nem lesz új ár sem, ami az orgonaépítő szakmában kuriózumnak számít. Aki hozzánk jön, tudhatja, hogy jó minőséget kap. A másik az az orgonaszeretet, az a fanatizmus, amivel a cégünk működik. Az általunk készített hangszerek a tervezés folyamatától az átadásig hozzánk nőnek, személyes projektekké válnak, a megrendelő pedig látja, hogy ugyanúgy szívügyünk, mint neki.
– Az orgonamanufaktúra egy speciális szegmensben működik. Ez milyen előnyöket vagy hátrányokat jelent?
– Ez egy roppant szűk és folyamatosan zsugorodó piac. Ahogy szekularizálódik a világ, egyre kevesebb a hívő, ezáltal az egyházaknál nincs akkora igény koncentrált vagy komolyabb beruházásokra. Így egyre kevesebb orgonára van szükség. Előny viszont, hogy az orgona a kultúra, a komolyzene szerves része, a templomokban és a hangversenytermekben gyakran rendeznek orgonakoncerteket. Tehát az orgonaépítés az egyik oldalon veszít, a másik oldalon pedig mint az egyetemes kultúra része tartja magát. Előny, hogy mivel ez egy kicsi piac, kiszámítható, és a konkurencia sem olyan erős, mint mondjuk a fémiparban.
– Mit lehet megtartani a hagyományokból, és hogyan lehet behozni a modern technikákat, anyagokat, technológiákat a munkájukba?
– A hagyományok kulcsfontosságúak az orgonaépítésben, gyakorlatilag a szakma lényegét jelentik. Több mint 2500 éve készülnek orgonák, fantasztikus szakmai tapasztalat és hagyomány gyűlt össze ez idő alatt. Kialakultak a struktúrák, az alaphangzások minden orgonán jelen vannak, és ahogy elérjük a koncertorgonát, ami 50 regisztertől fölfelé számítható, ott bejönnek az extra hangzások és az extra megoldások. Viszont az, hogy miként készül el a hagyományos hangszer, abban az orgonaépítőnek teljes mértékben szabad keze van. Tehát választhatjuk a kézimunkát, ami a mai bérek és körülmények között nem fizetődik ki, és választhatjuk azt is, hogy néhány hagyományos folyamatot gépesített vagy automatizált módon oldunk meg. A templomban a hangolás és az intonálás abszolút egyedi, így a végén semmiképpen nem lehet kihagyni a kézimunkát. Egy orgonára mi 10 év garanciát adunk, de egy hangszer körülbelül 50–100 évre készül. Ezért olyan technikai szinten kell dolgoznunk, és olyan minőségi anyagokból, ami kiállja az idő próbáját. Ebben áll a sikerünk.
K.T.