Az új munkatársaikat ajánlás útján veszik fel

A szakember-utánpótlást a pécsi Harmat Bt. elsősorban tanulóképzés keretében oldja meg. Próbálkoztak más módon is, mint például hirdetés feladásával, de nem jártak sikerrel. Az alkalmazottaik ajánlásával  érkezők azonban rendszerint beváltak.

 

– Jövőre lesz harminc éve, hogy megalapítottam az épületgépészettel foglalkozó Harmat Bt.-ét – kezdi beszélgetésünket Harmat Tamás, a családi vállalkozás ügyvezetője. – Mindig is voltak alkalmazottaim, általában három, négy, valamint víz- gáz és fűtésszerelő szakmákban tanulókat is fogadtam a kezdetektől. Szeretek velük foglalkozni. Ma már a fiammal együtt vezetjük be őket a szakmai alapokba. Jelenleg víz- és csatornarendszer-szerelő szakma, valamint központifűtés- és gázhálózatrendszer-szerelők vannak nálunk. E mellett az egyik alkalmazottunk munka mellett épületgépész technikusi vizsgára készül.

Mint mondja ő gázszerelő mestervizsgával rendelkezik, a fia, aki okleveles gépészmérnök, most szerezte meg a mesterlevelét.

– Hét éve dolgozunk együtt a cégben, a telephelyünket is nemrégiben alakítottuk ki az ő kérésére – folytatja tovább beszélgetésünket. – Évekig külföldön dolgozott, de mindig is tetszett neki az épületgépészet ezért is jelentkezett a Pollack Mihály Műszaki Főiskolára, majd szerzett később már a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karán egyetemi végzettséget, de a  gáz- és légtechnikai- szakmai vizsgát is letette.

Ő maga talán azért választotta ezt a szakmát, mert a bátyja is az volt. Nem bánta meg, mert nagyon megszerette. A a Gázműveknél volt tanuló, majd a végzést követően ott dolgozott éveken át, aztán amikor 1985-ben letette a mestervizsgát, kiváltotta az iparengedélyét.

Az évek alatt számos szakember került ki a keze alól. Olyan is van közöttük, aki több mint két évtizedig nála dolgozott és azt követően gondolt egy nagyot és indította el a saját vállalkozását. Most is jóban vannak, azóta is segítik egymást. Az új munkatársaikat ajánlás alapján veszik fel, a régiek között pedig van olyan is, aki korábban a tanulójuk volt.

– A tanulóinkat a tényleges munkába vonjuk be. Három szerelő gárdánk van, ketten-ketten alkotnak egy csapatot. Melléjük osztjuk be a tanulókat, mindenhova egyet, mert nagyon fontosnak tartjuk, hogy a nálunk töltött idő alatt megtanulják a szakmát. E mellett azokat a viselkedési normákat is elsajátítsák, ami ehhez a szakmához elengedhetetlen. Bizalmi munka a miénk, nem egyszer a megrendelő odaadja a lakáskulcsot, éppen ezért fontos, hogy természetessé váljon a számukra, az adott helyen semmihez sem nyúlhatnak. Aki ez ellen vét, azt azonnal elküldjük, nálunk nem maradhat.

Kitért arra is, nem egyszerű egy vállalkozást vinni, megtanulni emberekkel foglalkozni, miközben számos műszaki problémát kell megoldani és közben nyomon követni a szakma folyamatos változásait, az újabb technológiákat, alapanyagokat napra készen ismerni. Mindeközben minden megrendelőnek eleget tenni, akik arra az időre, míg a munkát elvégzi a főnökévé válnak.

– Az elmúlt járványokkal, gazdasági nehézségekkel tarkított időszak egyértelművé tette, a pontos és határidőre elvégzett munka meghozza  a gyümölcsét az évek alatt kialakult széles ismeretségi körnek köszönhetően. Mindehhez azonban olyam  munkát kell végezni, hogy a megrendelők másoknak – ismerősöknek, barátoknak, családtagoknak – ajánljanak. A legjobb hirdetési forma a szájhagyomány. Nem egyszer előfordult már velem, hogy olyanok hívtak fel és kértek fel egy újabb munka elvégzésére, akiknek már korábban, akár tíz évvel ezelőtt is dolgoztam – ad hangot véleményének.

Szólt arról is, a pandémia hatását is kevésbé érezték meg, mert ugyan a magánszemélyektől érkező rendelések száma csökkent, de az önkormányzatok, társasházak elegendő munkát jelentettek. Jelenleg is sokan keresik meg őket. Az új gázárak miatt a mérési rendszerek szétválasztását kérik, de legtöbben a kazánjaikat cserélik le korszerűbbre, takarékosabbra.

Sz.K.