Az elmúlt évek nehéz gazdasági körülményei sem találtak fogást a pécsi MATRO Kft.-n, a forgácsolással előállított alkatrészek és szerszámgépekhez szerszámbefogó egységek, gépalkatrészek gyártását végző pécsi vállalkozás folyamatos fejlődésben van. Járműipari termékei Európa szinte összes személy- és haszongépjármű-márkájába beépülnek. Sikerük mögött kimagasló színvonalú géppark, magas technológiai minőség, folyamatos fejlesztés, elkötelezett és jól képzett munkatársak, több évtizedes tapasztalat áll, illetve az a német munkaadói szemlélet, amelyet Kleisz Zoltán tulajdonos-ügyvezető honosított meg.
– Fejlődésünk során abban mutatkozott meg a tudatosságunk, hogy az új vevők szerzésében volt egy meghatározó célunk: a személygépkocsi- vagy a járműgyártásnak ne csak egy-egy szegmensére koncentráljunk, hanem igyekezzünk diverzifikálni. Gyártunk alkatrészt belső égésű motorhoz, -karosszériához, klímaberendezéshez, de gépgyártók számára is előállítunk alkatrészeket, ugyanígy haszonjárművekbe, buszokba is bekerülnek a MATRO-ból kikerülő termékek. Tehát a több lábon állás elvét követjük. A másik stratégiai elvünk, hogy tudatosan a nagyobb vevőket keressük, olyan partnereket, akik több autógyárnak is beszállítanak.
– Ahhoz, hogy ezeket a partnereket ki tudják szolgálni, igen magas színvonalú technikai háttér, valamint szakembergárda szükséges. Ezt hogyan tudják megteremteni?
– Az elmúlt 10 évben igyekeztünk a nagyobb darabszámú termékekre fókuszálni, ehhez pedig kiváló szakmai tudással rendelkező munkatársainkkal olyan technológiát és automatizálást építettünk föl, amely a szerényebb tudású munkaerővel is működtethető. Ehhez a modern technológia, a fejlesztés kulcskérdés. Emellett rengeteg energiát fordítunk a kollégáink belső szakmai képzésére is, valamint a tanulóképzésre, de az elmúlt években több hallgatót fogadtunk az egyetemi duális képzés keretében is.
– Hogyan tanulja ezt a cégvezető, a tulajdonos, hogy mikor milyen irányba kell fordítani a céget?
– Ez részben egy evolúciós jellegű tanulás, mint ahogy mindenki valamilyen szintű tudással érkezik hozzánk, és az évek során ehhez mindig hozzátesz valamit. Amit aztán a többiek átvesznek, majd abból újabb ötletek születnek. Vezetőként azt gondolom, hogy egy vállalatnál az az egyik legmeghatározóbb és a működést befolyásoló dolog, hogy tudunk-e olyan miliőt teremteni, ami fölszippantja a tehetséges, „gondolkodó-fejlesztő” embereket. Ez nálunk a kezdetektől jelen van, hiszen édesapám, a cégalapító is már ezt képviselte. Az évek során ez a szemlélet csak megerősödött, és aki idecsöppent, megtapasztalja: itt mindig történik valami. Ehhez az áramlathoz a fiatalok is kapcsolódnak, így nem csak sodródnak, hanem elkezdenek gondolkodni, ötletelni.
– A MATRO története egyértelműen sikertörténet. A 2009-es gazdasági válság vagy a jelenlegi gazdasági körülmények a céget sem kerülik el. Hogyan képesek fölállni ezekből a nehéz helyzetekből?
– Bármilyen szituációban a vevőkör befolyásolja legjobban egy cég működését. Ha olyan vevőd van, aki egy válságban tönkremegy, akkor hiába gyártasz, nincs szükség a termékedre. Ezért a kezdetektől fogva multinacionális vevőket kerestünk, ebben benne van a potenciál, hogy nem tűnnek el a piacról. Biztos vagyok benne, hogy 2023-ban is lesz némi visszaesés a gazdaságban, de az új vevői projektjeink ezt képesek kompenzálni. Jól kell kialakítani az időmenedzsmentet, hiszen egy-egy projekt elindítása másfél-két év.
– A MATRO több mint 30 éve egy családias jellegű vállalkozásként indult, mára mintegy 300-an lettek. Ön korábban évekig Németországban dolgozott, az a fajta vállalati kultúra beintegrálódott-e a MATRO-ba?
– Igyekeztem meghonosítani a tapasztalataimat. Németországi munkavégzésem során sok száz cégnél megfordultam, a legkisebbtől a legnagyobbig, a legmodernebbtől az egyszerűbbekig, és megfigyeltem, elsajátítottam az ottani jó gyakorlatokat. Ezeket aztán beépítettem a saját működésünkbe. Az egyik ilyen, hogy főnökként is egyenrangú viszonyt ápolok a kollégákkal, nyitott az ajtóm, bárki bejöhet és megoszthatja a gondolatait. Sikerült megőriznünk a családi jelleget, a gondoskodás, a hosszú távra szóló együtt gondolkodás ma is a mindennapok részét képezi.
– Ön aktív szerepet vállal a gazdasági közéletben, a kamara életében. Ez miért fontos?
– A cég első 15 évében csak működtünk, nem nagyon tudtak a létezésünkről. Talán 10-12 évvel ezelőtt kezdtünk bekerülni a köztudatba, több helyre is meghívtak bennünket. Akkor úgy éreztem, eljött az idő, hogy átadjunk valamit annak a környezetnek, amelyben működünk. Ezt erkölcsi kötelességnek is érzem. Aki ismer, tudja rólam, hogy az aktivitásom nem személyes ambíció, sokkal inkább azt jelképezi: a cég jelentősége, mérete okán az a helyes, ha bizonyos helyeken jelen vagyunk.
K.T.