„Már nem félek bizonyos döntéseket meghozni”

Több mint 50 éve készít minőségi asztalosipari termékeket Szentlászlón a Pasztorek család. Pasztorek Zoltán személyében már a harmadik generáció viszi a műhelyt, ami azt is jelzi, hogy az elmúlt évtizedekben sikeresen legyűrték a felmerülő kihívásokat, problémákat. A mögöttünk álló néhány év új helyzeteket hozott magával, a Covid, tavaly pedig az alapanyag- és nyersanyagárak hirtelen drágulása nehezítette meg a vállalkozás működését. A rengeteg pozitív visszajelzés, a vevők elégedettsége, a sikerélmény azonban mindig újabb lendületet ad a holnapokhoz.

 

– A tavaly jelentősen megemelkedett nyersanyag- és alapanyagárak miatt nekünk is folyamatosan áremeléseket kellett végrehajtani, ami nem volt egyszerű. Alapvetően nem változott a forgalmunk, de az már érződött, hogy az emberek jobban meggondolják, hogy megrendeljék-e az adott munkát vagy sem – mondja Pasztorek Zoltán. – Mivel nagy arányban készítünk nyílászárókat, az elmúlt évben az otthonfelújítási és a családtámogatások ellensúlyozták a keresletet. Az is tény azonban, hogy kevés a szakképzett, jó munkát végző szakember, így nem tapasztaltuk, hogy visszaesett volna a forgalmunk. Ez az év azonban kicsit álmosan indult, egyelőre még kevésbé látom, hogy milyen munkáink lesznek az év második felében.

– Vállalkozói szinten hogyan lehet kezelni ezt a hullámzást?

– Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a műhelyünk lassan 60 éve ugyanott van, még a nagypapám kezdett el asztalosként dolgozni. A nevünk itt a környéken benne van a köztudatban, a tavasz mindig egyfajta élénkülést hoz a keresletben. Most is ebben bízom, így egyelőre nincs konkrét stratégiám arra, ha ez másként alakulna, de a kiadásainkon mindenféleképpen megpróbálunk faragni.  A láthatóságunkra egy kicsit nagyobb hangsúlyt helyeztem azzal, hogy egy jótékonysági felajánlás keretében Szigetváron a Honvédelmi Sportközpontnak lövedéktompító burkolatokat készítettünk a lőtérre, ez jelentős publicitást kapott a környéken. Jelen vagyunk a közösségi médiában is, talán erre érdemes lenne a jelenleginél nagyobb figyelmet fordítani.

– Van-e olyan támogató közösség, amelynek a segítségére számíthat egy nehéz vagy kérdéses helyzetben?

– A kamara szigetvári elnökségének tagja vagyok, illetve KKV fejlesztési bizottsági tag is, de még újnak számítok az üzleti közösség életében. Viszont megtapasztaltam a kiváló légkört, egyfajta bajtársiasságot, így tudom, hogyha kérnék, biztosan kapnék segítséget a kamarától. Tehát nem érzem magamat egyedül.

Viszont engem is elért ez a „XXI. századi betegség”, ami a vállalkozók jó részére jellemző: majd én megoldom egyedül, nem kell segítség. Ahogy sokan, én is nehezen kérek segítséget.

– Mi az, ami önnek segít egy nehezebb helyzetben?

– Nyilván az embernek kell lennie saját magába vetett hitének, főleg, ha a vállalkozói pályára lépett, és ezt szinten is kell tudni tartani. A vállalkozói életemen kívüli életemből egyfajta improvizatív készséget hozok, ez egy olyan tulajdonság, ami sok esetben jól jön. Ha valaki vállalkozóként tevékenykedik, akkor napi szinten rákényszerül a folyamatos döntéshozásra. Én sem voltam mindig ilyen, de már nem félek bizonyos döntéseket meghozni, mert azt mondom, hogy inkább cselekedjünk, minthogy amiatt várjunk, hogy majd csak történik valami.

– A vállalkozás menedzselése mellett elengedhetetlen a szakmai fejlődés.

– Jelenleg a munkáink 75%-át a nyílászárók adják, mintegy 20%-ot képviselnek a bútorok, a maradék 5%-ban pedig lépcsőket és egyéb faipari termékeket készítünk. Folyamatosan figyelni kell a piacot, én is nyitott szemmel járok a világban, nézem, hogy mások milyen megoldásokat alkalmaznak, és azokat hogyan tudnánk integrálni a termékeinkbe. Emellett nyilván a mai világban rengeteg információt lehet szerezni a világhálóról is, így érdemes figyelemmel kísérni más szakmabeliek tapasztalatait.

Egyébként amit tudunk, igyekszünk egyszerűsíteni vagy akár elektronikus úton megoldani, mert Szentlászlón úgymond vidéken vagyunk, az ügyintézéshez is be kell utazni Szigetvárra. Ezért rengeteg időt nyerünk azzal, ha például helybe hozatjuk a munkánkhoz szükséges anyagokat, úgyhogy interneten rengeteg mindent el tudunk intézni.

– Mi jelenti a sikert a vállalkozás és az ön számára?

– Az ügyfeleink túlnyomó többsége elégedett velünk, számos visszajáró vevőnk van, akik akár nyílászáró-, akár bútormegbízásokat adnak. Látható, hogy generációról generációra öröklődik a velünk való kapcsolat, ezt mindenképpen sikerként éljük meg. Mit ahogy azt is, hogy nemcsak helyben van kereslet a munkánkra, hanem messzebb is. Például büszkék vagyunk arra, hogy rengeteget dolgoztunk a badacsonyörsi Folly Arborétumban, remélem, hogy a jövőben számos hasonló megbízást teljesíthetünk ugyanilyen lelkesen és szívből jövő módon.

Kis Tünde