20 éves kora óta vállalkozóként dolgozik Feleki Attila. Kétkezi munkával, árufuvarozással kezdte első vállalkozását, amelyet lépésről lépésre számos üzleti profillal fejlesztett a mai állapotig. Az építőipari beruházások során megépült több mint 300 lakóingatlan mellett kiemelkedik a nevéhez fűződő Kozármislenyi Városi Sportcsarnok megtervezése és megépítése. Több mint 30 éves vállalkozói tapasztalatával jelenleg nemcsak a HR-Rent Kft. és a HR-Montage Kft. tulajdonos-ügyvezetője, hanem a Prohuman cégcsoportban, Magyarország piacvezető HR-szolgáltatójánál is tulajdonosi szerepet tölt be. Feleki Attila számára a mai napig különösen fontos a pécsi régió, a helyi sport és a társadalmi felelősségvállalás, ezért a cégcsoport állandó támogatója több egyesületnek és eseti jelleggel számos pécsi vagy baranyai nonprofit szervezetnek. A Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Az Év Üzletembere Díjjal honorálta Feleki Attila munkáját.
– 20 éves kora óta vállalkozó. Miért ezen az úton indult el?
– Csak néhány hónapig dolgoztam életem első munkahelyén, egy éjszakás műszakban termelő ostyasütő üzemben. Aztán kölcsönből vásároltam egy 21 éves teherautót és azzal elindult a vállalkozói pályafutásom. Én semmilyen családi vállalkozás nyomdokaiba nem tudtam lépni, a szüleim alkalmazottként dolgoztak, viszont a munkához való hozzáállásomat, ezt az értékrendeket tőlük kaptam. Számomra maga a vállalkozó definíciója egyfajta innováció, bátorság, új út keresése, ami esetleg még nem jellemző másokra. Már akkor ezt a szellemiséget tartottam követendőnek, amikor a jobb oldali ülésen nyári munka gyanánt rakodóként ültem más teherautóján. Az lebegett előttem, hogy miért ne próbálnám meg másképp, mint mások.
Négy éven keresztül téglát, cementet pakoltam kézzel, de amikor egy kicsit tudtam fejleszteni, akkor megtettem. Volt mellette egy kis élelmiszerüzletem, majd mivel nagyon tetszett a területi képviselő munkakör, egy francia cégnél kezdtem dolgozni másodállásban. Az ott töltött hat év alatt rengeteget tanultam olyanokról, amiben mi még gyerekcipőben jártunk Magyarországon: értékesítésről, önismeretről, vezetői képességek fejlesztéséről. Ezeket az üzleti életben is tudtam hasznosítani.
– Vannak-e olyan alapelvek, amelyeket üzletemberként megfogalmazott önmaga számára?
– Amikor visszafelé tekint az ember, látja, hogy mennyit változik a saját személyisége, és mennyire mást gondolt a 90-es években, mint most. Arra mindig büszke voltam, hogy nyugodtan sétálhattam végig az utcán, mert bárkivel is voltam kapcsolatban, arra az őszinteség és az egyenesség volt jellemző. Persze időnként nehéznek tűnik őszintének lenni és betartani egy-egy, akár rosszul sikerült alkut, de az a tapasztalatom, hogy ez mindig kifizetődik. Az is alapvetés számomra, hogy azok, akik a vállalkozásainknál velünk vagy akik nekünk dolgoznak akár alkalmazottként, ők a legfontosabb partnerek, és mindegy, hogy valaki takarít vagy a recepción ül. Ugyanúgy, ahogy más vezető, én is küldtem el alkalmazottat, de azok az emberek is tisztelettel beszélnek rólam a hátam mögött, akikkel megszakadt a munkakapcsolatom – és ez kölcsönös. Ez siker számomra.
– Miért tartja fontosnak, hogy jelentős mértékben támogassa a környezetében élőket, a különböző rendezvényeket, szerveződéseket?
– Ezt valószínűleg családilag is hozza magával az ember, egy értékrend. Egy sérülés miatt nagyon fiatalon abba kellett hagynom a versenysportot, de elkezdtem segíteni azt a klubot, azt a csapatot, nevezetesen a Kozármislenyt, ahol fociztam: füvet nyírtam, vonalaztam a pályát stb., ebből kialakult egy vezetői szerep és építettem fel a mai klubot. Semmilyen vezető nem akartam lenni, de egyre inkább észrevettem, hogy mitől lesz jobb a klub környezete, működése. Szerintem az önzetlenségnek van egy olyan fokmérője, hogy eszünkbe se jut: a tetteinknek lehet valamiféle ellentételezése, hogy bármit is várjunk cserébe. Ma sok tízmillió forintot áldozok különböző közösségek működésére, de arra büszkén emlékszem vissza, hogy amikor szinte semmim sem volt és egy öreg Barkasszal jártam, aminek be kellett kötöznöm az ajtaját, mert nem volt zárható (bár ma már nem mindenki tudja, mi az), akkor is tudtam adni. Ma is érzékenyen érintenek a különböző társadalmi szervezetek törekvései. Nem tudok vagy akarok több autóba beleülni, nem tudok egyszerre több házban lakni, jólesik, ha segíthetek.
– Mire jogosítja fel vagy kötelezi ez az elismerés?
– Szerintem amikor valamilyen közösségi elismerést kap az ember, az kötelezettséget ró rá, egyfajta példamutatást. Olyan keresztmetszetbe helyezi, amivel még több alázatra és még több társadalmi szerepvállalásra készteti. És arra, hogy továbbra is „tegye a dolgát”, hiszen még inkább követendőnek ítélik, amit tesz.
K.T.