A kocsiban mindig ott van a futófelszerelése, ha túlságosan „összejönnek a dolgok”, a stressz levezetésére így a 70-hez közel is elmegy futni. Ha viszont nem fut, akkor irány az edzőterem vagy a tópart, ugyanis elkötelezett horgász. Nemes Csaba, a Kőház Zrt. tulajdonosának és vezetőjének gyerekkora óta élete szerves része az aktív mozgás, sportja a triatlon lett, az edzősködés mellett évekig ő volt a szakág szövetségi kapitánya. Az athéni olimpián képviselte hazánkat.
– Gyerekkoromban „futóbolond” voltam, szinte mindenhova futva mentem, ebből forrta ki magát a versenyzés, először a futás, majd a triatlonozás. Minden gyerek „valami” akar lenni, én sportolóként képzeltem el az életemet. Iskolai versenyeket nyertem, sikerélményem volt és ebből egyenesen jött, hogy akkor versenyezzek.
– Mit adott az életéhez a sport?
– Megtanított arra, hogy állandóan fitt legyek, aminek a munkámban is megvan a nyeresége, hiszen így tudom teljesíteni a nem kevés feladatomat. A profi sport pedig a vállalkozáshoz, de általánosságban a munkához való hozzáálláshoz is sokat tett hozzá. Azt tapasztalom, hogy aki profi sportoló volt, később is úgy áll a nagybetűs élethez, mint ahogy azt sportoló korában megkövetelték tőle. A sport kiválóan fejleszti az akaraterőt. A kitűnő teljesítmény jelentős része azon múlik, hogy ha még van 100 méter a célig, akkor hogy tudja odatenni magát, milyen energiákat képes megmozgatni magában a sportoló. Amikor már azt hiszi az ember, hogy minden ereje elfogyott, akkor még mindig képes magából előhívni az energiatartalékokat. Ez nyilván nem ennyire általános egy vállalkozásban, de itt is sokszor azon múlik a siker, hogy miként tudjuk felszabadítani a tartalék erőnket, mert el kell végezni a munkát. Egyfajta kitartásra nevel a sport, mindig ámulunk, hogy a sportolók micsoda hatalmas teljesítményre képesek. Hát ezért, mert a küzdés a mindennapjaik része.
– A sport a mai napig elkíséri. Milyen rendszerességgel húz futócipőt?
– A napi rutin része, hogy mozogjak valamit. Ezt csak az elfoglaltságom tudja meggátolni, de szükségem van a mozgás nyújtotta kikapcsolódásra. Ilyenkor csak én vagyok és az erdő vagy a tópart, se zene, se más „hang” nem kíséri ezt a tevékenységet, így tudok tényleg kikapcsolni. Futás közben azokkal a dolgokkal tudok foglalkozni agyban, ami jót tesz nekem. Ma már főként egyedül sportolok, korábban futballoztam kispályán itt-ott, de az utóbbi években jobban esik magamban lenni. Ezt tudják rólam a körülöttem lévők, és el is fogadják. Ha elutazom külföldre, akár társasággal, akkor is a szállás elfoglalása után az az első, hogy elmegyek futni. Így nagyon jól meg lehet ismerni a környéket. Például ha egy társasággal síelünk, én már az első nap a reggelinél elmondom mindenkinek, hogy melyik sípálya hol van, mit hogyan érdemes megközelíteni, mert már mindegyiket befutottam.
– Hol maradt a versenyszellem, ami profi sportolóként, edzőként jellemezte?
– A versenyszellem továbbra is megvan bennem, csak vannak gátjaim. Leginkább a korommal vagyok versenyben, ma is úgy szeretek futni, hogy teljesen kifutom magamat, csak nyilván más 67-68 évesen, mint fiatalabban. Az üzleti életben egyébként nem vagyok egy versenyző típus, inkább a korrekt kapcsolatokra törekszem.
– Edzőként melyek voltak a legfontosabb dolgok, amiket átadott a tanítványainak?
– Az edzői létemnek két értelme volt. Egyrészt olyan közösségeket hoztam létre, ami az akkori gyerekeknek nagy érték volt, mert nem bulizni jártak, hanem edzésre, és közösen mentünk moziba vagy más eseményekre. Ha egy magyar bajnokot se neveltünk volna, de ezek a gyerekek nem kallódnak el, már akkor megérte volna. De sok magyar bajnok tanítványom volt, mindenkinek megvolt a saját edzésterve, viszont az is szempont volt, hogy úgy eddzük a gyerekeket, hogy önmagukhoz képest a legjobbat hozzák ki magukból. Egy edző felelőssége hatalmas, mert a szülők ránk bízzák a gyerekeiket, akikből a legegészségesebb módon, jó társaságban a legoptimálisabb lehetőségeket kell felszínre hozni.
– Milyen érvek szólnak a rendszeres sport mellett?
– A mai fejemmel azzal tudnám meggyőzni a nem sportolót, hogy kezdjen mozogni, hogy ha annyi idős lesz, mint én, akkor is tudjon minőségi életet élni, ahhoz pedig az kell, hogy fitt legyen. Látom, hogy a környezetemben a hasonló korú emberek mennyi problémával, betegséggel küzdenek. Nem sportoltak, dohányoztak, nem vigyáztak magukra. A sport mellett szól az is, hogy olyan élményekben részesül egy sportoló, ami egy életre való emlék lesz számára. A legnagyobb élmény számomra olimpikonként ott lenni az olimpiai faluban, tízezer sportolóval. Ám egy kisebb verseny is képes meghozni a sikerélményt, ami az ember egész életét meghatározza.
K.T.