Hírlevél – 2022. 09. 29.

Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Gazdasági hírek, események 2022. szeptember 29.
Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara


DesignPécs 2022
Pécs egy kreatív és élhető város. A kreatív ipar jelentős központja, melynek hatása túlmutat az ország határain, továbbá nemzetközi ismertséggel rendelkezik. Kamaránk már évek óta együttműködik partnerintézményekkel és a kreatív iparágakkal, egymást erősítve és segítve. Immáron 2014 óta minden ősszel közös kezdeményezésünkre és összefogásunkkal kerül megrendezésre a rendezvény.


Sikeres és felemelő jubileum
A Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra Kft. az Angster orgonagyár hagyományait folytatja Budavári Attila és Budavári Csaba szakmai irányításával. A cég idén ünnepli 30. évfordulóját. Kamaránk vezetőit, dr. Síkfői Tamás elnököt és Rabb Szabolcs főtitkárt, az a megtiszteltetés érte, hogy a Pécsi Székesegyházban és a régi Angster orgonagyárban rendezett ünnepségen részt vehettek és átadhatták a Magyar Kézműves Remek elismerést, a megyei üzleti közösség jubileumi oklevelét valamint a Magyar Nemzeti Múzeum orgonaszakértője, Hajdók Judit előterjesztése és a kamara döntése alapján, Budavári Attilának az Aranykoszorús mester címet.

Üzleti partnerség Kanadával
A kétoldalú kereskedelmi kapcsolataink Kanadával folyamatosan bővülő tendenciát mutatnak, melyhez nagy segítség a 2017 óta érvényben lévő CETA megállapodás. Kamaránkban 2022. szeptember 21-én tartott kanadai üzleti szemináriumon Francis Uy, kanadai kereskedelmi attasé mutatta be a két ország közti kereskedelmi kapcsolatok alakulását, valamint az EU és Kanada közötti átfogó gazdasági és kereskedelmi megállapodás nyújtotta lehetőségeket a vállalkozók számára.

Iparűzési adóbevételek 2018-2021
Kamaránk elkészítette a Magyar Államkincstártól és a Központi Statisztikai Hivataltól beszerzett adatok alapján a megyei jogú városok helyi iparűzési adójának elemzését.

Megoldási lehetőségek az energiaválság kapcsán
Az energiaválsággal kapcsolatban szakmai szervezetek folyamatosan egyeztetnek, sokszor párhuzamosan készítenek elemzéseket, felméréseket.


Kormányrendelet a vállalkozások folyamatos energiaellátásának biztosításáról
A 2022. szeptember 8-án az MKIK a területi kamarák jelzései alapján levelet küldött Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszternek, melyben kérte a jelenlegi problémák kezelésére az energiaszolgáltatók erőfölényének a letörését. Ennek a levélnek és Parragh elnök úr személyes tárgyalásának hatására megjelent a 348/2022. (IX. 9.) Korm. rendelet a veszélyhelyzet ideje alatt a vállalkozások folyamatos energiaellátásának biztosítása érdekében szükséges intézkedésekről.

Gazdasági együttműködési lehetőségek Belgiummal
A Covid időszak múlását jelzi, hogy sűrűsödnek a nemzetközi gazdasági kapcsolatfelvételt célzó delegációk kamaránknál. 2019-es kinevezése óta először látogatott Pécsre őexc. Siegfried Peinen, Belgium nagykövete. A kamarai megbeszélésre a Flamand és Vallon régiók kereskedelmi tanácsosait, valamint Vallónia-Brüsszel akadémiai és kulturális attaséját fogadta dr. Síkfői Tamás a kamara elnöke.

Kézzelfogható támogatás a versenyképesség valós növeléséhez
Szeptemberben indult útjára kamaránk legújabb nemzetközi projektje INDUSAC címmel, melynek középpontjában az egyetemi – ipari K+F együttműködések támogatása áll.

PÁLYÁZATOK

Better Factory – 2. nyílt felhívás
Az Európai Bizottság H2020 programja keretében finanszírozott Better Factory kezdeményezés célja, hogy az európai gyártók versenyképesebbé váljanak a világpiacon azáltal, hogy akár 200 ezer eurónyi, részesedési feltétel nélküli támogatást biztosít a gyárakon belüli együttműködésen alapuló kísérletek kidolgozására és megvalósítására.

Driving Urban Transitions Partnerség (DUT) – nyílik az első pályázati felhívás
A Driving Urban Transitions (DUT) Partnerség a Horizont Európa keretprogram közös finanszírozású partnerségi konstrukciója, melynek keretében 2022 és 2027 között minden évben pályázati felhívások kerülnek meghirdetésre. Az első pályázati felhívás 2022. szeptember 21-én 13:00-kor nyílt meg. A pályázás két lépcsős, az előpályázat (első kör) beadási határideje november 21. lesz.

Pályázati felhívás – Mestervizsga bizottsági tagok részére
Kamaránk pályázatot hirdet Mestervizsga Vizsgabizottsági Tagok névjegyzékébe való felvételre.

RIS INNOVATION CALL 2023
Újra nyitja kapuit az EIT Health RIS Innovation Call! Csatlakozzon a helyi EIT Health Hub-hoz, és kapjon akár 75.000 eurót innovatív projektjére! A felhívás célja, hogy segítse az egészségügyi innovációs kezdeményezéseket már a kezdeti szakaszban, mindemellett segít megismerni az EIT Health nyújtotta lehetőségeket.

A Clean Energy Transition Partnerség (CETP) – 2022. első pályázati felhívás
A Clean Energy Transition Partnerség (CETP) a Horizont Európa keretprogram közös finanszírozású partnerségi konstrukciója, melynek keretében 2022 és 2027 között minden évben pályázati felhívások kerülnek meghirdetésre. Az első pályázati felhívás 2022. szeptember 14-én nyílik meg. Pályázni két lépcsőben lehet, az első körös beadási határidő 2022 novembere, majd várhatóan 2023 januárjában születik döntés arról, hogy mely pályázatok kerültek be a második körbe.
Korábban megjelent pályázatok

<style=”color: #79213a;”>RÖVID HÍREK

Klímatrióplussz Kft. pécsi projektjei

Energiaválság és megoldási lehetőségek a gépiparban

Heti jogász 2022. 38. hét

Nemzetközi vállalkozói partnerség – #EENCanHelp
Ebben a rovatban a több mint 60 országban jelenlévő Enterprise Europe Network vállalkozásfejlesztési hálózat üzleti együttműködési ajánlataiból válogatunk ajánlatokat vállalkozók számára. Ezek lehetnek: üzleti vállalkozói partnerségek, technológiai, kutatás-fejlesztési és innovációs partnerkeresések, illetve támogatott nemzetközi partnerkereső rendezvények.

Spanyol kutatók fluoreszcens jelölő vegyületeket fejlesztettek ki, amelyeket biológiai markerként használnak élő sejtek és mikroorganizmusok szelektív festésére. Az anyagok kereskedelmi forgalomba hozatalához szabadalmi licencelésre keresnek partnereket. További infromációt kérek >>>


Portugál cég, amely EU tanúsítvánnyal rendelkező bio mézet és innovatív és fenntartható méhészeti termékeket gyárt és forgalmaz, ügynököket és forgalmazókat keres. További információt kérek >>>


Dán start-up cég üvegpoharas illatgyertyák gyártóit keresi. További információt kérek >>>


A holland szociális lakásszövetkezet megoldásokat keres a homlokzati nyílások hőveszteségének minél hatékonyabb csökkentésére. További információt kérek >>>


Német repülőtér-üzemeltető digitális megoldást keres az új projektek építési költségeinek előrejelzésére a befejezett projektek építési áradatainak feldolgozásával és értékelésével. További információt kérek >>>


Svájci KKV szennyezett területek kármentesítésével foglalkozik, és megoldást kínál a radioaktív nuklidok szerves maradványokkal rendelkező szennyvízből való felszabadítására. A vállalkozás partnereket/képviselőket keres a kísérleti szakaszhoz, licencekhez, közös vállalkozásokhoz és kereskedelmi vagy technológiai együttműködési megállapodásokhoz. További információt kérek >>>


Cseh vállalkozás innovatív újrahasznosított anyagokból készült, 100 %-ban újrahasznosítható körkörös ruházattal (divat, munkaruházat) vállalat partnert keres. További információt kérek >>>

A teljes adatbázis itt érhető el, angol nyelven. Nem találja, amit keres, vagy be akar kerülni az adatbázisba? Írjon e-mailt munkatársainknak:


A feldolgozóipar európai vezetői és digitális átalakítói – konferencia és B2B Budapesten.
Október 19. 08:30 – 18:30
Budapesten gyűlik össze az európai feldolgozóipar! Digitális innovációs központok (EDIH), európai projektek, kkv-k, technológiai szolgáltatók és az ipar 4.0 egyéb szereplői 2022. október 19-én találkoznak a magyar fővárosban, és Ön is ott lehet velük!

RENDEZVÉNYEK


Fenntarthatósági Vállalkozói Szemléletformálás
október 6. 10:00 – 12:00
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által indított program keretében 2022. október 06-án céglátogatáson vehetnek részt a regisztrált vállalkozások képviselői. Az eseményen az adott vállalat jógyakorlatait tekinthetik meg a résztvevők. Olyan példákat mutatnak be, amivel már lépéseket tettek a fenntarthatóság, és a vállalati “zöldítés” felé.

Mesterséges intelligencia a vállalati kommunikációban – konferencia
október 14. 10:00 – 15:00
A konferencia a mesterséges intelligencia vállalati kommunikációba való beépülésének a folyamatával foglalkozik. Az előadásokkal és a beszélgetéssel meg kívánják világítani, hogy a vállalati alkalmazások szempontjából milyen MI eszközök használhatók, mely területeken terjedt el az alkalmazásuk és milyen feladatokat ró mindez a kommunikációmenedzsmentre.


Art&Science Konferencia és Fesztivál – A nők és a karrierpara: kerekasztal beszélgetés
 
október 13. 14:00 – 16:00
A PTE ÁOK Transzdiszciplináris Kutatások Intézete az Art&Science Konferencia és Fesztivál keretein belül szervez kerekasztal beszélgetést a MVÜK Zrt. Női Vezetői Klubjával, valamint Joó Zsuzsannával, a A nők és a karrierpara, 7+1 kérdés című könyv szerzőjével.

Meet in Italy For Life Sciences 2022
 
október 17. – október 19.
A Meet in Italy For Life Sciences (MIT4LS) fő célja, hogy hálózatépítést, láthatóságot, együttműködést és üzleti lehetőségeket biztosítson az élettudományok valamennyi érdekeltje (vállalatok, startupok, kutatóközpontok, befektetők, klinikusok, állami szervezetek stb.) számára, elősegítve a nemzetközi szintű interakciót az összes szereplő között, valamint az élettudományok aktuális témáinak megvitatását.
További rendezvények
Üzleti partnerközvetítés ·
Széchenyi kártya ·
Mobiltelefon flotta vállalkozásoknak ·
Iparjogvédelmi tanácsadás ·
Szakmai utánpótlás
Várjuk a e-mail címre a vállalkozásával kapcsolatos híreket (évfordulók, változások, beruházások, eredmények, díjak stb.), sajtóközleményeket!
További hírek, információk a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara honlapján és közösségi oldalain! A kamara Facebook oldala Kamarai YouTube csatorna
Adatvédelmi tájékoztató ·Várjuk véleményét, észrevételeit · Leiratkozas