Két meghatározó pécsi személyiség, Kiss László magyar jogtudós, egyetemi tanár, az állam- és jogtudományok akadémiai doktora, valamint Dóczi Tamás Péter Széchenyi-díjas magyar orvos, idegsebész, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át 2024-ben a Tüke-díjat. Az elismerést a pécsi polgárok szavazata alapján olyan személy kaphatja meg, aki példamutató tevékenységével jelentős mértékben hozzájárult Pécs fejlődéséhez. Dr. Dóczi Tamás vezetői munkájában olyan teameket nevelt ki maga köré, amelyekben tudományosan minősített idegsebész szakorvosokkal, magasan képzett ápolószemélyzettel kiemelkedő színvonalú operációkat hajtottak végre az idegrendszer betegségeinek sikeres gyógyítására. Mint kitűnően felkészült egyetemi tanár emberközpontú személyiségéből fakadóan kinyitotta és mások számára is elérhetővé tette a tudás útját. Számos tudományos szervezet tagja, elnöke, valamint a több mint kétmillió beteget érintő modern képalkotást végző Pécsi Diagnosztikai Központ egyik alapítója, jelenlegi vezetője.
– Nagyon meglepett, hogy engem jelöltek erre a díjra, hiszen nem vagyok tüke pécsi, és szerintem csupán egy normális, szorgalmas orvos vagyok. Kész emberként érkeztem 30 évvel ezelőtt a városba. Hatalmas megtiszteltetés számomra, hogy ennyien szavaztak rám, mert ez esetben is érvényes a szabály: mindig a szűk közösségben kapott elismerés a legértékesebb.
– Svájcból pályázott a pécsi egyetem állására. Miért itt talált otthonra?
– A ’90-es évek elején rendkívül perspektivikusnak látszott a magyar társadalom, emellett nagyon izgalmas volt a feladat, amiért Pécsre jöttem. A város rendkívül sokat adott nekem, egy nagyon kellemes klinikai közösségre leltem, olyan munkakörnyezetet kaptam, ahova soha nem jöttem be rossz érzéssel. Teljesen véletlenül kerültem a Rotary Clubba, ebben a társaságban az orvoslástól eltávolodva olyan emberekkel tudok kapcsolódni, akik más területekről érkezve új nézőpontokat hoznak az életembe. A várossal kapcsolatban nagy jelentősége van számomra, hogy a gyerekeim már itt jártak iskolába, egyetemre, ez is egyfajta beágyazottságot jelent.
– A Tüke-díj az elismert magas szintű tudásának szól, a kiváló idegsebésznek, a sikeres intézményvezetőnek, de mindenekelőtt a kitűnő embernek. De ott van az üzletember is, hiszen a Pécsi Diagnosztikai Központ vezetőjeként ezen a területen is van feladata.
– A Diagnosztikai Központ egész működését az az egy szempont vezérli, hogy aki ide bejön, ne járjon rosszabbul, mint mondjuk Klagenfurtban. Tehát ugyanazt az ellátást kapja meg. Tulajdonképpen ez nem is egy „üzleti vállalkozás”, mert annak a hasznát, amit a polgárok extraként fizetnek az egészségügyi diagnosztikáért, azt mind az egységes rendszerbe tereljük, hogy azok is hozzájussanak ehhez a szolgáltatáshoz, akik nem tudják megfizetni. Azzal az ambícióval vállaltam el a vezetést, hogy az orvosi tevékenységem révén kiépített kapcsolatrendszerrel hatékonyan tudom támogatni a központ működését. Egyébként rettentő küzdelmesek a mindennapjaink, középvállalatként csupán szellemi teljesítménnyel, óriási hozzáadott értékű munkával teremtjük elő a bevételünket, de a forint instabil helyzete – forintban van a bevételünk, a költésünk pedig valutában –, az energiaárak emelkedése, az állami finanszírozás hat éve nem emelt árai miatt borotvaélen táncolunk. A betegeket azonban nem hagyhatjuk cserben.
– Idén ön 75 éves. Mi adja a lendületet az aktív mindennapokhoz?
– A dementálódás elleni legjobb küzdelem a munka. Van egy igazán kitűnő mentorom az egyetemen, Bauer Miklós professzor, aki azóta támogat, amióta idekerültem. Számos klassz közös műtétet végeztünk. Már az elejétől kezdve rendkívül tiszteltem a munkabírását, a személyiségét. Jó pár évvel ezelőtt is már nyugdíjas volt, de ha hívtuk, együtt végeztünk nagy műtéteket. Egy alkalommal szombat késő délután érkezett egy sürgős eset, este fél kilenc körül fölhívtam, hogy bejönne-e. Hamarosan meg is érkezett, elvégeztük a műtétet, ami jól ment, és éjfél felé hazavittem őt. Amikor elköszöntünk, még megkopogtatta az autó ablakát. Mondtam neki, hogy többet nem hívom ilyen lehetetlen időben, mire azt válaszolta: Tomikám, fizetek, csak hívjál. Ez példa számomra.
– Milyen jövőbeli tervei vannak, mit szeretne még megvalósítani?
– Nagyon szerencsés vagyok, mert két évvel ezelőtt megpályáztunk egy nemzeti labor projektet az idegrendszeri fejlődési, valamint a felnőttkori idegrendszeri zavarok kutatására, ebben nagy potenciál van, ez motivál. Emellett több országos szervezetben töltök be különböző funkciókat, a HUN-REN Élettudományi Szakkollégiumának vagyok a társelnöke, mindenhol a klinikai valós igényeket, a betegeknek hasznos szemléletet igyekszem képviselni. Ez fontos számomra.
K.T.