Magyarországon az erdő közügy. Nemrég egy konferencián azzal kezdte beszédét Ripszám István, a Mecsekerdő Zrt. vezérigazgatója, hogy „Az erdész munkájának gyümölcse nem a faanyag, hanem az erdő”. Elvitathatatlan az erdők faanyag-termelési funkciója, de a legfontosabb, hogy az összetett ökoszisztémában felismerjük a harmóniát és a szükséges egyensúlyt. Ripszám István ennek az ökoszisztémának a harmonikus fejlesztését képviseli, ahogy nemrég egy személyes beszélgetés során kiemelte: ráadásul nem 20–30 évre, de 500 évre előre tervezve. Ennek a távlati víziónak a képviselete és a szakmailag kimagasló minőségi munka eredménye unokáink és ükunokáink számára lesz majd látható. Ripszám István munkáját a kamara Elnöki Kitüntető Oklevéllel ismerte el.
– Néhány évvel ezelőtt az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) közvélemény-kutatást végzett, amelyben arra volt kíváncsi, hogy mit gondolnak az emberek az erdőről. A megkérdezettek 80%-a úgy vélte, hogy az erdő egy nagyon fontos ügy, tehát a társadalom szempontjából ez nem perifériális kérdés, még akkor sem, ha városlakóként nem járnak erdőbe. A Covid egyébként igencsak felértékelte a szabadban végzett tevékenységet, és ez a járvány lecsengésével is megmaradt – mondja Ripszám István.
– Az emberek ma miként tekintenek az erdőre?
– A szabadidős és regenerációs tevékenységük helyszínére, így a társadalom szemében ilyen értelemben nincs közvetlen gazdasági potenciálja az erdőnek, nem is tudatosul, hogy a fából lehet megtermelni azt a pénzt, amiből fenn lehet tartani az erdőt. A gazdasági valóság pedig ez, mert a tervszerű és pénzügyi terven alapuló gazdálkodás eredményeként jön létre az a strukturált erdő, jobb esetben diverz erdő, ami kielégíti a multifunkcionális igényeket.
– A klímaváltozás az erdőkre is hat, ennek okán milyen kihívások előtt állnak a baranyai erdészek?
– Mások a vezérelvek, másfajta szempontok mozgatnak bennünket, mint korábban, amikor az állománynevelésekről, a középkorú vagy fiatal erdők gondozásáról értekeztünk. Azt látjuk, hogy a változásokat mindig a sokféleség tudja a legjobban ellensúlyozni. Magyarország erdőterületeinek a fele mesterségesen létrehozott erdő, aminek egy része, ha kellő arányban vannak benne őshonos fafajok, akkor az idő múlásával egy természetszerű erdőhöz kezd hasonlítani. Vannak a természetes folyamatokra alapozható erdők, amelyek hazai fafajokból, lombos fafajokból állnak, őshonosak és önmegújításra képesek, ott nem túl nehéz, de időt igényel a diverzitás elősegítése. A mai embernek viszont nincs ideje, ellenben az erdészek tervezési ciklusa száz években mérhető. Ez is a riasztó a klímaváltozásban, hogy mintegy 10–20-szoros sebességgel zajlik a környezeti változás, mint ahogy a fafajok toleranciája ezt megengedi. Úgyhogy egyrészt az itt meglévő széles spektrumú genetikai készletre kell támaszkodnunk, hogy itt akklimatizálódott egyedekből származó szaporítóanyaggal próbáljunk gondolkodni. Másrészt olyan származásokat kell keresnünk, amik esetleg tőlünk délebbre élnek ugyanazokból a fafajokból, erre vonatkozóan is folytatunk kísérleteket. Emellett figyelnünk kell az invazív fajokra, ezt egyelőre – úgy tűnik – kézben lehet tartani. Ha mindez nem vezet eredményre, akkor majd hosszabb távon el kell gondolkodni azon, hogy esetleg idegen honos fafajokkal is egészítsük ki a fafajlistánkat, ennek azonban már a jogszabályi hátterét is meg kell teremteni.
– A Mecsekerdő Zrt. rengeteget áldoz az erdők közjóléti funkcióinak fenntartására. Miként lehet összehangolni az erdőjárók igényeit?
– Mintegy 1000 km festett turistaút van a Mecsekben, azonban ma már nemcsak a gyalogos turisták, hanem a biciklisek, a quadosok, a lovasok is szeretnék használni az erdőt. Ebből adódik, hogy a különböző jármódok keresztezik egymást, amiből konfliktusok származhatnak. Ezért mindig az igényeknek és a lehetőségeknek megfelelően hangoljuk össze az útvonalakat. Az ökoturisztikai beruházások nem üzleti jellegű vállalkozások, mert például azért, hogy felmegy a Jakab-hegyre, senki nem akar fizetni. Az OEE felméréséből az is látszik, hogy a parkolóért, a vécéért, a büféért, esetleg a kilátóért még fizetnének az emberek, de azon kívül semmiért. Pedig a turistautak karbantartása, a keletkező szemét, a források és a tereptárgyak rendben tartása folyamatos törődést igényel. Mindezt az erdőgazdálkodás terhére tartjuk fenn, ami nem baj, azonban az erdőlátogatók részéről is elvárható lenne egy felelősségteljes magatartás. Bízom benne, hogy e tekintetben a következő években jelentős pozitív elmozdulás lesz.
K.T.